Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág (Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg–Ola, Új kaszárnya területéről)

104 Szőke Béla Miklós helyettesíti őket. A szíjvég díszítetlen hátlapja a tokos szíjbefogó alsó végétől lefelé jelentősen elvékonyodik. Az előlapon a tokos szíjbefogó feletti mező sima, díszítetlen, alatta gyöngydrót-utánzatú, U-alakú keretben két, talpával egymásnak támaszkodó, háromlevelű liliommotívum. Teljes H. 3,5 cm, Sz. 1,8 cm, Vast. 0,5-0,3 cm, tokos felerősítő mélysége 0,7 cm, felerősítő fülecs 0,5 x 0,5 cm. 5) Enyhén trapéz alakú vascsat ovális átmetszetü huzalból, egyszerű, a keskenyebbik végre ráhajlított pecekkel. A csat két darabra tört, hiányos. H. 2,7 cm, Sz. 2,32,5 cm, huzal vast. 0,3 cm. 6-7) Háromtollú, nyélnyúlványos vas nyílhegyek igen jó állapotban.A nyílhegyek tollait kerek lyukak ütik át. A nyélnyúlvány és a tollak találkozásánál megvastagodás, egyfajta „pengető" erősíti a nyílhegyet. A kisebbik nyílhegy eredetileg ugyancsak félkörívben hajló tollainak alsó élét leköszörülték. A nagyobb nyílhegy teljes H. 10,2 cm, Sz. 2,3 cm, nyélnyúlvány H. 3,8 cm, a kisebbik nyílhegy teljes H. 9,4 cm, Sz. 1,8 cm, a nyélnyúlvány H. 3,5 cm. Az Új kaszárnyánál talált és a Göcseji Múzeumba beszolgáltatott leletanyag szemmel láthatóan nem az összes lelet, ami hajdan a sírhoz tartozott. Az eredeti övgarnitúrát ugyanis biztosan nagyobb számban díszítették kéttagú, széles címerpajzs alakú veretek - a párhuzamok alapján legvalószínűbb, hogy hat veret. így volt ez a közeli Nagypáliban (MÜLLER 1978, 2. kép - 3. sír), így Keszthely-városi temetőben (KISS 1999, 2-3. kép: 1879. 11/1. sír és 1879. 11/2. sír), de így az alsó Tisza-vidéki Pitvarosban (Id. az ugyancsak aranyozott és összetételének jellegében is a zalaegerszegivel közös vonásokat mutató 51. sír garnitúráját - BENDE 1998, 196-198, 11. kép), vagy a felső Tisza-vidéki Alattyánban (KOVRIG 1963, XX. tábla 79-83. - 267. sír) és Tiszafüreden is, ahol a hiánytalan, teljes övhöz mindig hat széles címerpajzs alakú veret tartozott (GARAM 1995, 1141, 1215, 1221, 1244, 1245. sírok). A széles címerpajzs alakú veretek stílusának vége felé, párhuzamosan azzal, hogy a veretek is keskenyebbekké váltak, megnőtt az övre szerelt veretek száma és megváltozott a felszerelés módja is; az eddigi egyes helyett hármas csoportokban helyezték el őket, ahogy pl. a Keszthely-városi temető 117. sír (KOVRIG 1999, 8. kép - 9 veret), vagy Alattyán 369. sír (KOVRIG 1963, XXV. tábla 22-46. - 7 veret) övgarnitúrája mutatja. Amennyiben a zalaegerszegi öv díszei eredeti, teljes garnitúrát alkottak, akkor további fontos részletek hiányoznak még, mint pl. egy öntött bronz övcsat (a típuslehetőségekhez KOVRIG 1963, 156 javaslata mellett ld. Tiszafüred sírjait, GARAM 1995, 408, 412), vele szembe lyukvédő veretek, egy propeller-veret és egy nagyszíjvég, s nem lehetetlen, hogy a kisszíjvégek mellett bronz pitykék is díszítették a mellékszíjakat (ld. Pitvaros idézett sírját). Mindenképpen hiányzik továbbá két vaskés, amelyeket rendszerint egy bőrrel bevont, kettős fátokban tartottak. Az övveretek aranyozása és a nyílhegyek alapján felmerül a gyanú (ld. a többi egykorú, környékbeli temetőt, mint Kehida, Lukácsháza, Nagypáli, Söjtör, Zalakomár és Vörs temetőit), hogy a (csontmerevítős?) reflexíj mellett talán valamilyen vágófegyver (szablya, kard vagy langsax) vagy lándzsa és/vagy balta is tartozott a felszereléshez. Végül a vidékünkre jellemző temetkezési szokások alapján eléggé valószínű, hogy a harcossal fegyverein kívül felszerszámozott lovát is eltemették. A hiányzó leletek nagy száma alapján tehát feltehető, hogy a sírt csak részben bolygatták meg, azaz csak egy keskeny árkot áshattak, s ami abba beleesett, azt emelték ki belőle. A múzeumba került leletekből a vascsat és a nyílhegyek általános formák, az egész avar korban használatban voltak, közelebbi kormeghatározásra alkalmatlanok. A háromtollú nyílhegyek (KALMÁR 1944-45) viszonylag keskeny, nyújtott szárny formái mindenesetre azt jelzik, hogy nem a legkorábbi típushoz tartoznak. Ezek a kerek lyukkal átütött, gyújtónyílhegynek is értelmezett nyílhegyek legkorábban a 7. század közepétől kezdődő időszakba keltezhetők (KOVRIG 1963, 141). A leletanyag pontosabb keltezéséhez az övveretek nyújtanak biztosabb támpontot. Az övdíszek tipológiai besorolása, keltezése Az övgarnitúra jellemzői: a veretek ötszögletű, széles címerpajzs alakja és zsanéros felerősítésű csüngődísze, az egyenes oldalú, nyújtott U-alakú, egylapú szíjvégek tokos és/vagy szíjbefogó fülecsekkel történő felerősítése, az aranyozás, a gyöngysorkeret (WERNER 1968, 283284), a díszítés egyes elemei, mint az indavirág és a kötélszerűen összesodort indaszár, eléggé jól meghatározzák az övdíszek relatív kronológiai helyzetét. Kovrig Ilona az alattyáni temető példáján keresztül mutatja be az avar leletanyag csoportosítását. Három nagy egységet különböztet meg, korai, közép- és késő avar kort. Az ötszögletű, címerpajzs alakú, indadíszes, kéttagú veretek a harmadik, azaz a késő avar kori csoport elején állnak - az övveretekben amúgy is szegényes Alattyán temetőjéből azonban teljesen hiányoztak a griffes garnitúrák (!), amelyeket Kovrig szerint itt a kivágott háromszögekkel díszített, négyszögletes, vastag lemezveretek váltanak ki (KOVRIG 1963, 153, 155). Kovrig a „griffes-indás" garnitúrás késő avar kor kezdetét a 7. század utolsó harmadára, 680 tájára helyezi, amit nemcsak történeti, de régészeti érvekkel is igyekezett alátámasztani (KOVRIG 1963, 231-233). A kései avar övdíszek közül a csatokat választotta ki arra, hogy formai változásaikon át érzékeltesse a korszak belső fázisait, tartózkodott azonban attól, hogy akár csak relatív kronológiai következtetéseket vonjon le belőlük (KOVRIG 1963, 156-158).