Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Kiss Gábor: A Keszthely-városi avari kori tememtő kutatásának kezdetei (1873. november–1880. április)

A Keszthely-városi avar kori temető kutatásának kezdetei 89 pénzeit találtam, a mi elég világosan és érthetően a temetkezési hely korául a IV. század második felét jelöli ki. A kort e szerint hozzávetőleg meglehetett határozni, de hogy micsoda néphez tartoztak az ide temetkezettek, arról még most sincs elfogadható véleményem. E lelhelyeken fognak feleletet adni ha egyáltalában adhatnak. Az kétségtelen, hogy rómaiak nem voltak. A római sírok egészen más jellegűek, mint ezek, volt alkalmam még IV. századbelieket is akárhányat. Szombathelyen és vidékén tanulmányozhatni. A keszthelyi sírok tárgyai is egészen elütök a rómaiak hasonnemu tárgyaitól, barbár a bronz és rézkészülékeken, az edényeken kevésbé, a római kézműipar befolyása kivált a mi a kivitel csínját illeti, nyilván látható. Hanem maguk a tárgyak, különösen az ékszerek határozottan idegen, barbár ízlésűek. Elvégre a régészeti búvárkodás ritkán és csak igen szerencsés esetekben képes minden kérdésre egyszerre kimerítő felvilágosítást adni. Hisz épen azért kutatja át a föld belsejét, hogy az eddig még ismeretlen tényeket a történelem világításába helyezze. Hol az írott kútfő és a valószínű hagyomány cserben hagy, ott kezdődik a régész munkája, kinek legtöbb esetben az a feladata, hogy az apránként és szórványosan szerzett adalékait gondosan egybegyűjtse és összehasonlítgassa mindaddig míg azok tényleges eredményre nem vezetnek. Tájékoztatásul azonban az írott kútfőket, ha vannak, sem szabad elhanyagolni, ha csak még oly zavarosak, még oly bizonytalanok is, mert ezeket kell neki kiegészíteni, az ezekben levő hézagot kell betöltenie, épen azért csakis ezek szolgálhatnak neki kiindulási és viszszavonulási pontul. Ez okból én sem mulaszthattam el átfürkészni mindazon gyér történelmi feljegyzéseket, melyek Pannónia lakóiról a IV. század második felében szólnak. Nem fogom az olvasót holmi kétes hitelességű vagy értelmű idézetekkel gyötörni, hanem röviden elmondom azt, mit ezen tanulmányból levontam. De nem újság, hogy Pannónia, mióta csak a világtörténelemben szerepel egyöntetű, vagyis egy nemzetbéli lakossággal soha sem bírt. Már a római hódító keltákat, germánokat és mint legújabban állítják szláv pannonokat találtak itt. E népzagyvalékot a rómaiak csak növelték részint a birodalom minden zugából idehozott gyarmatosítókkal részint tömegesen letelepített germánokkal. Még tarkább lett ez nemrég, midőn a népvándorlás hullámai átcsapkodtak a birodalom határszélein, midőn mindinkább növekedett a hadseregben az idegen, főleg a germán zsoldosok száma, midőn végre a IV század másik felében a hun lovasnemzet átúsztatott a Dunán és egyelőre nem is mint ellenség, hanem mint Róma zsoldos hada a tartomány nyílt vidékeit elözönlötte és csaknem kardvágás nélkül elfoglalta, mit annál könnyebben tehetett, mert a 377-ben dúló pestis a lakosság kétharmadát törülte ki az élők sorából. A várak, álló táborok és megerősített városok azonban mind a rómaiak kezében maradtak, valamint egyáltalán nem lehet constatálni. mennyi és miféle területet foglaltak el a hunok ez alkalomkor. //. Korántsem akarom ezen felhozottakkal azt mondani, hogy keszthelyi sírmezőnk hun eredetű. Lehet is, nem is. Azután azt sem szabad kifelejtenünk a számításból, hogy maguk a hunok közé is sok idegen népelem vegyült Ázsiából Európába tett vándorlásuk közben, hogy köztük és velük például a góth, alán és sarmát feles számmal élt. Sírmezőnk néma lakói, mint már több ízben kimutattam, barbárok, de már a művelődés bizonyos fokán álló barbárok voltak. Hogy mily néphez tartoztak azonban, az még a jövő kutatások kérdése. Legczélszerűbbnek tartom, ha ezen kérdést most egészen mellőzve, egyenesen az idei ásatásnál előfordult új körülményeket jegyzem fel. A most átvizsgált 103 sírban sem találtam egyetlen egy jelt sem, melyről a nép vallása a legcsekélyebbet is következtetni lehetne. A sínnezőt képező hosszú északtól délnek húzódó magaslat keleti oldalán a gazdagabbak, nyugoti oldalán pedig szegényebbek voltak eltemetve. Mindkét oldalon kétféle temetkezési mód mutatkozik, kilencz tizedrészben a hullának egészben való eltakarítása a homokra ágyazott sírokban, egy tizedrészben pedig a hulla elégetési módon; a midőn ugyanis a holt tökéletlenül elégettetvén a csontdarabokkal vegyes hamu fazékba tétetett és ezen fazekak alig egy ásónyomnyi mélységben helyeztettek a földbe. Ezen körtealakú öblönyök magassága 35 és 50 czméter között váltakozott. A legnagyobb óvatosság mellett sem sikerült, hogy csak egyet is épen kiemelhettem volna, és pedig azért, mert siker helyeztetésüknél fogva igen ki voltak téve a nedvesség behatolásának, a mellett állományuk fekete, likacsos, nem égetett, csak tűz mellett szárított agyag, nem állhatott ellen; de meg azért is. mert a fölszínnek kerti czélokból történt fölásása alkalmával az ásó vége sokszorosan megrongálta ezen edényeket. Ezen nagy öblönyökben, melyek alatt néha. de nem mindig sír is volt. a töltelék között apróbb edénykék fordultak elő, ezekből megmentettem néhány meglehetősen ép darabot, melyekről alább fogok szólni. A sírok körül a következő újabb körülményeket észleltem meg. Három férfisír fölött, egy méternyi mélységben, lovak maradványaira, fogak, csigolyák és koponya darabokra bukkantam. Ez a mellett látszik tanúskodni, hogy holtjaink lovasnemzet gyermekei voltak. Nagyobb valószí-