Zalai Múzeum 8. (Zalaegerszeg, 1997)
Müller Róbert: Die Agrotechnik der Späteisenzeit im Karpatenbecken
Die Agrotechnik der Spateisenzeit im Karpatenbecken 95 végezték. A faszerkezetű ekékre keskeny, hosszú szárnyas köpűs ekevasakat szereltek. Szélességük alig 1/4-e, 1/5-e a teljes hosszúságnak. Az ekék konstrukciója különböző lehetett. Azok az ekevasak, amelyeknél a szárnyas köpű feltűnően hosszú, bizonyára úgy voltak felszerelve az ekére, hogy nagyobb hegyesszöget zártak be a földfelszínnel, míg azok, amelyeknél a köpű csak fele, harmada a teljes hosszúságnak kisebb hegyesszöget zártak be a földfelszínnel vagy eketalpra szerelve vízszintes helyzetben dolgoztak velük. A talpas túróekék ismeretére és használatára utal a Nagyberki-Szalacskán előkerült kettős köpűs ekevas, amelynek közeli párhuzamát Puchóvról ismerjük. Balassa I. is feltételezte, hogy ennek az ekevasnak a felső köpűjét a gerendelyből lenyúló rúdba, alsó köpűjét az eketalpra húzták rá.(BALASSA, 1973. 78.) Ez a rúd az eketalppal kb. 18-20°-os szöget zárt be. Ennek az ekének a szerkezete hasonló lehetett a teljesen fából készült 8. századi Dabergotz-i ekéhez (BENTZIEN, 1968). Ez egyben a típus korai eredetének és hosszú továbbélésének is a bizonyítéka. A keskeny, hosszú ekevasakkal felszerelt ekékkel hosszában és keresztben is felszántottak a földet, ezért minden bizonnyal a többi kelta szállásterülethez hasonlóan nálunk is négyzet alakúak lehettek a szántók. A szántóföldi növénytermesztésben elhanyagolható szerepe volt a kapának. A rostos növények termesztésében használhatták azokat az eszközöket, amelyek formailag megegyeztek a köpűs baltákkal és a keskeny, hosszú ekevasakkal, de a kopásnyomok alapján kapának határozhatók meg. A baltaszerű eszközöknél a lekerekített él, vagy a penge külső felületének kopása, az „ekevasaknál" a hegynek a szárnyas köpűvel ellentétes oldali kopása utal arra, hogy az eszközt kapaként használták. A gabona betakarításához horgas sarlót használtak, amelyhez a fanyelet nem nyéltüskével hanem a nyéllemez végén felgörbített tüskével és vasszegeccsel vagy makkal rögzítették. A Kárpát-medencéből eddig egyetlen hiteles ívsarlót sem ismerünk. A horgas sarlók aratófunkcióját igazolja, hogy az egyik Munkácsról előkerült horgas sarlón világosan felismerhető volt az él egykori fogazása (LEHOCZKY, 1907. 156. leírás; LEHOCZKY, 1908. V. t. 2. rajz). A horgas sarló alkalmas volt takarmánygyűjtésre is. így alakult ki belőle a rövid kasza, amit makkal és kaszaörwel rögzítettek a nyélhez. A rövid kasza pengéje és nyele hosszabb volt, mint a horgas sarlóé. Gyakran csak méretbeli különbség figyelhető meg a két eszköztipus között. Ezzel végére is jutottunk a magyarországi keltákhoz kapcsolható eszköztípusoknak. (1. kép) Ezért is véltük úgy, hogy az általánosan elfogadott nézettel szemben semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezünk a kelták kárpát-medencei szőlőtermesztéséről és bortermeléséről. Ugyanígy nem fogadtuk el azt a feltételezést, hogy a magyarországi kelták ismerték a lapát alakú ekevassal felszerelt faekét. Ezt a véleményünket most felül kell vizsgálnunk, ugyanis 1992-ben Hahóton (Zala m.) Horváth László hiteles ásatásán előkerült az első magyarországi késő vaskori lapát alakú ekevas. A HahótVadaskert lelőhely 1981 óta ismert, amikor a terepbejárást követően Horváth L. egy kisebb hitelesítő ásatást végzett, amelynek során késő bronzkori (BD-HaA) urnasírokat, késő bronzkori (HaA 2 ) vermet, és egy késő vaskori ház részletét tárta fel. 1992-ben 400 m 2-nyi felületet tártak fel, és ezen négy késő bronzkori (HaA 2 ) gödröt ill. vermet, és három késő vaskori (LT-C 2 ) kelta lakóházat találtak. A 4. objektum egy kissé szabálytalan, lekerekített sarkú, téglalap alakú, 450 x 300 cm-es kelta lakóház, amely a keleti oldalon -95, a nyugatin -110 cmig mélyül a mai felszín alá. Alja homokos, nem rendelkezett tapasztott padlóval, de lejárt, a használat következtében keményebb volt mit a felette lévő föld. Aljába nem mélyült cölöplyuk. A ház belsejét világosszürke földdel töltötték be. A padlón két tál fele, a padló felett 10-15 cm-rel kisebb kerámiatöredékek, egy orsógomb és állatcsont kerültek elő. A kerámia keltezése egyértelmű, LT-C 2 , és ezek a tárgyak keltezik a -48 cm mélységben, egyértelműen a szántott réteg alatt, a ház betöltésében talált ekevasat. Köszönetet mondok Horváth Lászlónak, hogy a tárgyat közzétehetem. Lapát alakú ekevas, H: 13,1 cm, ebből köpű H: 4,1 ill. 3,9 cm, váll SZ: 8,7 cm, köpű SZ: 7,2-68 cm, a köpű belseje 5,6 cm-től 5,0 cm-ig szűkül, súlya: 0,53 kg. A penge és a köpű alsó síkja szinte teljesen egyenes, felső fele domború. Eredetileg is aszimmetrikus formájú volt, jobb fele az erősebb kopás ellenére nagyobb. Úgy készítették, hogy az ívelt oldalú, háromszög alakú vaslemezt a köpű tövénél bevágták, és a köpűszárnyakat lehajtották, majd a penge szélét körben élesre kalapálták. A vízszintes helyzetű eketalpra úgy szerelhették fel, hogy kissé jobbra dőlt (2. kép). A hahóti ekevas alapján egyértelmű, hogy a magyarországi kelták már a LT-C 2 időszakban ismerték és használtak a kisméretű, lapát alakú ekevassal felszerelt ekéket. Ezért fontosnak tartjuk, hogy röviden újra áttekintsük a korábban késő vaskorinak tartott ekevasakat. A velemszentvidi ekevas elveszett, csak fényképről ismerjük (HUNYADY, 1944. LIV. 23.). A táblához megadott lépték alapján hossza alig 9 cm, a később kiadott szövegkötet is ezt a méretet közli (HUNYADY, 1957. 27. ásónak meghatározva). Ez azonban minden bizonynyal téves, hisz ebben az esetben a vállszélesség még az 5 cm-t sem érné el, és ilyen keskeny ekével aligha lehetett barázdát szántani. Márpedig ez az ekevas eredetileg is aszimmetrikus volt, köpűje és pengéje is aszimmetrikus, a jobb váll lényegesen szélesebb. Arányaiban is eltér a hahóti példánytól, köpűje feltűnően hosszú, a teljes hosszúság fele. Ezért feltételezhetjük, hogy nem vízszintes helyzetben, hanem a földfelszínnel hegyes szöget bezárva dolgoztak vele. Balassa I. is késő vaskorinak
