Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Rábavölgyi Attila: Nyugat-Somogy uradalmainak népesség- és birtokváltozásai a 19. sz. folyamán (1767–1890). A marcali hát

Nyugat-Somogy uradalmainak népesség- és birtokváltozásai a 19. sz. folyamán (1767—1890) 75 caliban (mezőváros), Bize és Gadány falvakban, valamint Szőcsény (Szőtsény) és Bottyán pusztán találhatók. Vályi András Bizeg néven említi az 1973-ban Marcalihoz csatolt, akkor még szabad pusztákat, ahová a 18. század folyamán németeket telepítettek be. Gadányt pedig elegyes horvát és szerb faluként rögzíti, melynek „határbéli földgye termékeny" és az itt termelt borok piaca Kanizsán, illetve Keszhelyen található. Fényes Elek a szőcsény pusztai szép erdőt és az ott látható régi vár omladékait emeli ki. Bize 1677-ben lett Széchényi György kalocsai érseké, 1835-ben gr. Széchényi Pál volt a tulajdonosa. Gadány is az I. Lipóttól kapott adomány része. 1726 és 1767 között Niczky György kezén volt, de a 18. század végétől ismét a család kezén találjuk. A kistáj központja is Marcali - a 17. század végén került az érsek tulajdonába. 1772. VIII. 21-től országos, 1820. IV. 28-tól heti vásárok tartására nyert szabadalmat.

22 4. Az egyházi birtokosok közül az esztergomi káptalan rendelkezik a legnagyobb területnagysággal. A tapsonyszenyéri uradalom mellett Holládon és Aradon (Böhönye mellett) van birtoka. Szenyér horvát, míg Tapsony magyar falu. Mindkét falu bővelkedik természeti erőforrásokban (gabona, rét, erdő, legelő), utóbbinak piaca Kanizsán van. Hollád is hasonló előnyökkel bír.

23 Aradról csak Fényes Elek tesz megemlítést. Tapsony és Szenyér 1726-ban lett az egykor Nádasdy birtokból az esztergomi főkáptalan tulajdona, Hollád pedig 1733-ban. Tapsony a 18. században még vármegyei székhely is volt átmenetileg.

24 Fejéregyháza (Fehéregyháza) 1799-ben a keresztúri uradalomhoz tartozott úgy, hogy területéből a főkáptalan is részesedett (Is. Festetics), melynek határa középszerű és második osztálybéli. Sámson (Somogysámson) magyar falu, amelynek „határja jól termő"

25 fekszik. 1726 és 1776 között az óbudai prépostság, mely 1782 óta a pesti nevelőintézet birtoka. 5. Köz-, illetve kisbirtokosok tulajdonát képezi Szakácsi (Nagyszakácsi), Kisfalud (Nemeskisfalud), Lók, Kisgomba. Szakácsi magyar falu tágas legelővel, jól termő földekkel és erdővel Fényes Elek „synagógá"-járól tesz említést. Kisfalud határa is igen termékeny. Lók „határja 2 nyomásbéli, földgye róna, középtermékenységű, piatza Kanizsán".

26 Kisgomba magyar falu szőlőheggyel, ahol Fényes szerint az egész megyében a legjobb fehérbor terem. Nagygombát is itt említjük (bár a Deseő család birtoka 1767-ben), amely „első osztálybéli" termőfölddel és szőlőheggyel rendelkezik. Előbb a Thulmon, majd a Deseő, később a Forgách család birtoka, az 1848-as conscriptio pedig 33 családot ír össze tulajdonosként. Csánki Dezső összefoglalásában a következőket olvashatjuk ezekről a településekről. Szakácsi már a nevében is jelzi a településen élők néhai foglalkozását, ide a 18. században Kölkedről érkeztek lakosok. Kisfaludot már 1701-től kizárólag nemesek lakták. A 19. sz. közepétől került a Madarász család kezére. Lók pusztaként 1701-03-ban még a Thulmonoké, 1767-re pedig faluként kisebb birtokosoké. Két település maradt Felsőzsitfa (Somogyzsitfa) és Horvátkút. Előbbi Vályi Andrásnál magyar és „sokacz" faluként szerepel, melynek „földgye 2 nyomásbéli agyagos", búzát, rozsot, árpát és zabot termesztenek, erdejük nem lévén fát a szőcsényi erdőből szereznek. Horvátkút „határja jó termékenységű, vagyonnyai különbfélék". Fényes szerint szőlőhegye igen jó „fejérbort" terem. Felsőzsitfa a 19. század közepéig a Jankovics család tulajdonát képezte, 1859-ben gr. Széchényi Pál szerezte meg. Horvátkút 1703 előtt a Koroknay családé, az 1726-os összeírás szerint Sárközy Jánosnéé, 1733-ban a 17. század végén kihalt Koroknay család leszármazottaié,

27 majd a 19. század közepén már több uraságé. A két leírás és a 19-20. század fordulóján összeállított mű alapján a kistájat a következő települések alkotják: 3 mezőváros, 21 falu és 9 puszta valamint Agáros szabad puszta. A további vizsgálatainkat erre a 33 településre összpontosítjuk a népesség- és birtokváltozások szempontjából. A települések földrajzi elhelyezkedése is érdekességet mutat, hiszen két, a dombságot K-ről ill. Ny-ról kerülő útvonal fűzi össze őket. A gerincen csak Horvátkút fekszik. A lakóhelyek kb. fele-fele arányban találhatók Zala, ill. Belső-Somogy felől. A népesség számának változásai (1786/87-1890) A népességszám-adatsorok bázisszámait a bevezetésben említett kútfők szolgáltatták. Ezek itt-ott hiányosak, mégis több információval bírnak, mint a birtokösszeírások. Nyomon kívánjuk követni uradalmanként, településenként a változás nagyságát, valamint két időszak éves növekedési ütemének összehasonlítását. Érdekes lehet a családok átlagos létszáma és az egy házban élők menynyisége is. Magyarországon a 18. század folyamán jelentős változások zajlottak. A török kiűzése után megkezdődhetett a korábban alacsony népsűrűségű területek benépesítése. A Délnyugat-Dunántúl is az Alföld mellett ilyen régiónak tekinthető. A természetes szaporulat mellett a szervezett betelepítések, bevándorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1780-as évek közepén végrehajtott népszámlálási adatok alapján az ország népessége kb. megduplázódjon (9,5 millió fő). Ugyanez mondható el az 1786/87 és 1890 között eltelt időintervallumról, amelynek okai már az iparosodás folyamatában és a természetes szaporulat mértékében is kereshetők. Az 1-5. táblázat segít az elemzésben. Az 1-3. táblázat összevetése egyszerűbb, hiszen a felvételek szempontjai szinte teljesen megegyeznek (ezek közül hely hiányában csak néhánnyal foglalkozunk). Az időszakot