Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Dóka Klára: Egyházlátogatások Zala megyében 1848 előtt

54 Dóka Klára Érseki Levéltárban ezek az utolsó jegyzőkönyvek, azonban az említett részleges iratátadás miatt többnek - pl. Bánokszentgyörgy, Csesztreg, Lenti, Szentgyörgyvölgye stb. egyetlen canonica visitatio-ja sem található meg e gyűjteményben. A következő egyházlátogatásra a veszprémi egyházmegyében a Mária Terézia-féle egyházigazgatási reform után 1778-ban került sor, amikor Zala megyében Bajzáth József püspök már 55 plébániát vizsgálhatott meg. A feltett kérdések ezúttal nyolc egységre oszlottak. Első a templom épületére, berendezésére, jövedelmére, második a patrónusra és annak kötelezettségeire vonatkozott, ezután következtek a plébános, tanító, harangozó, bábák tevékenységével, a plébániával és az iskolával kapcsolatos pontok, végül a lakosságra vonatkozó kérdések. Bár ezúttal névszerinti összeírásokkal nem találkozunk, a lakosság nyelve, vallása ezekből a leírásokból megismerhető. Különösen használhatók a felekezeti megoszlás számszerű adatai a plébániákon és filiákon. Az újjászervezési törekvések és a plébániák számszerinti növekedése ellenére megállapítható, hogy a 18. század közepén a zalai települések nagyobb részének katolikus egyháza csak filiaként működött. Egyik oka az volt, hogy az elpusztult települések lassan népesedtek be, másik hogy a török korban megmaradt lakosok és utódaik a protestáns hitet követték, a harmadik pedig az, hogy még a színtiszta katolikus aprófalvak sem tudtak eltartani egy plébániát. Megállapíthatjuk tehát, hogy a plébániák számbeli gyarapodásának előfeltétele a katolikus lakosság növekedése volt. Függött ezen kívül a kegyúr kezdeményezésétől, a püspök engedélyétől, sőt alkalmanként az uralkodó intézkedésétől is. 1778-ban Zalában az egyházlátogatáskor új plébánia működött Alsópáhok, Bakónak, Csács, Csány, Csatár, Csicsó, Dörögd, Káptalanfa, Karmacs, Kisgörbő, Kővágóörs, Lesencetomaj, Monostorapáti, Pakod, Paloznak, Petend, Szentiván, Szentpéterúr, Tihany, Tűrje, Zalakoppány, Zalaszentlászló helységekben, melyeknek ebben az évben kelt első vizitációs jegyzőkönyve. 1815-1818-ban Kurbély György püspök vizitációjára került sor a veszprémi egyházmegyében. Zalában a 63 plébániára kiterjedő vizsgálatot 1816-ban hajtotta végre. Nem járta be a sümegi espereskerületet, azonban meglátogatott több új plébániát, melyeket 1788-ban, II. József egyházpolitikai reformjainak végrehajtása során szerveztek meg (pl. Bezeréd, Dióskál, Orosztony, Rád, Nagyrécse, Ollár, Szentmihály, Szentbalázs). Ez a vizitáció már nem vonatkozott a protestáns lakosságra, így az ő népességi adataikkal sem találkozunk. A feltett kérdések és a rájuk adott válaszok azonban ennek ellenére rendkívül érdekesek és tanulságosak. Első részük ezúttal is a plébániatemplomra vonatkozott: mi a titulusa, mikor épült, ki építette, mikor renoválták, mi az anyaga, van-e tornya, milyenek harangjai. Szóltak belső berendezéséről, a kórusról, sekrestyéről, oltárokról, padokról, szobrokról, képekről. A jegyzőkönyv mellékletében leltárszerűen szerepeltek a sekrestyében lévő ruhák, berendezések, kegytárgyak. Ezután következtek az alapítványokra, a templom jövedelmére vonatkozó kérdések, a válaszban pedig a bevételek és kiadások leírásai. A templommal kapcsolatos információk sorát az ünnepi és hétköznapi miserend zárta le. A vizitációk második része a plébániára vonatkozott. A kérdések részletezték az épület állapotát, a hozzá tartozó kert nagyságát, a plébános egyéb ingatlanait. Mindig szerepeltek mellékletként a templomban található könyvek, ahol az anyakönyveket, misekönyveket is felsorolták. A jegyzőkönyvek részletesen foglalkoztak a filiákkal. Ha volt filiális templom, ugyanazokat a kérdéseket adták fel, mint a plébániák esetében. Ha nem volt, csak az egyéb imahelyek, haranglábak leírása szerepelt. Ezt követően tették fel a kápolnákra, szobrokra, keresztekre, kálváriákra, temetőkre vonatkozó kérdéseket, majd a korábbiakban kialakult gyakorlat szerint a vizitátor a lakossággal, hívekkel foglalkozott: a katolikusok száma, vallási élete, viselkedése, viszonya a plébánoshoz, az elöljárósághoz. A következő részben a korábbinál részletesebben szerepeltek a plébános képesítésével, felkészültségével, munkájával, vagyonával kapcsolatos pontok, majd hasonló felépítésben a tanítóról is feltették ezeket a kérdéseket. A jegyzőkönyveket általában az iskolák, tanulók viszonyainak leírásai zárták le. Bajzáth József vizitációja után a polgári forradalomig csak két új plébániát szerveztek, Nemesbükön 1816-ban és a már említett Tekenyén 1843-ban. 1845-1846-ban Zichy Domokos püspök végzett újabb általános egyházlátogatást, de ez 1846-ban csak a füredi esperességet érintette. A jegyzőkönyvek forrásértéke csekélyebb, mint a korábbiaké, mert csak a plébániák és filiák alapadatait tartalmazzák. Hasonlóan szűkszavúak az 1832-1838 között végzett főesperesi, esperesi vizsgálatok dokumentumai, melyek 46 plébániáról állnak rendelkezésre. (1832-ből: Bakónak, Bucsuszentlászló, Csatár, Dióskál, Gel se, Hahót, Homokkomárom, Keresztúr, Nagykanizsa, Nagyrécse, Nemesapáti, Ollár, Pacsa, Rád, Szentbalázs, Szentiván, Szentmihály, Szentpéterúr, Zalaapáti, 1837-ből Bezeréd, Csács, Csány, Galambok, Kehida, Kiskomárom, Merenye, Orosztony, Szabar, Zalakoppány, Zalavár, 1838-ból Alsópáhok, Csehi, Gógánfa, Gyömörő, Kisgörbő, Nemesbük, Pakod, Rezi, Szántó, Szegvár, Szentgrót, Szentgyörgyvár, Tekenye, Tűrje, Zalabér, Zalaszentlászló.) Ebben az évtizedben csak Zala megyében került sor vizsgálatokra. Befejezésül érdemes röviden összefoglalni, hogyan tükrözik e vizitációs jegyzőkönyvek az egyházmegye plébániáinak viszonyait. Kiindulásunk az a 83 zalai plé-