Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Dóka Klára: Egyházlátogatások Zala megyében 1848 előtt

ZALAI MÚZEUM 7 1997 Dóka Klára: Egyházlátogatások Zala megyében 1848 előtt (18-19. századi vizitációk, különös tekintettel a Veszprémi Érseki Levéltár dokumentumaira) Mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy az eltelt évtizedben hosszú és kényszerű szünet után megnőtt az érdeklődés az egyházi gyűjteményekben őrzött források iránt. Nemcsak az egyháztörténet képviselői, hanem más kutatók is gyakran felkeresik ezeket az intézményeket, nyúlnak eddig ismeretlen forrásokhoz. A statisztikai, szociológiai kutatások ma már elképzelhetetlenek a legismertebb forráscsoport, az anyakönyvek áttekintése nélkül. Ezek nemcsak a demográfiai mozgásokról (születések, halálozások aránya) szolgáltatnak adatokat, hanem megismerhető belőlük a felekezetek aránya, a különböző vallásúak egymással való kapcsolata, és nélkülözhetetlenek a társadalom mikrostrukturális kutatásánál, a családok összetételének vizsgálatánál is. Hasonlóan fontosak a lelkészek által vezetett história domus-ok, melyek eredeti rendeltetése a plébánia történetének dokumentálása. Szólnak azonban a község történetéről, magukban foglalják a hívekre (azaz a lakosságra) vonatkozó demográfiai adatokat. Különösen érdekesek azon leírások, melyek az eseményekkel egy időben készültek, és így pótolják a sok esetben elkallódott községi iratokat is. Az említett két forrástípusnál általánosabbak az előadásunk tárgyát képező egyházlátogatási jegyzőkönyvek, melyek nagy számban maradtak fenn a katolikus és protestáns gyűjteményekben. Kapcsolódva a helytörténeti konferencia fő témájához a Zala megyei egyházlátogatások ismertetése során elsősorban a fennmaradt dokumentumok jellegére, forrásértékére szeretnénk a hangsúlyt helyezni. Fő forrásunk a Veszprémi Érseki Levéltárban őrzött, 1746-1846 közti időből fennmaradt iratanyag. A szakirodalomból ismeretes, hogy az egyházlátogatás, latinul canonica visitatio az egyházkormányzat legősibb formája. Már a 8. században találkozunk egyes helységekben a plébániák meglátogatásával, melyet kezdetben csak a püspökök végeztek. Magyarországon a 12. századtól említenek vizitációkat, sőt az a következő évszázadban ezek rendszeressé váltak. A plébániák számának növekedésével a látogatásokat a püspökök már nem tudták maguk elvégezni, ezért gyakran főesperesekre bízták. E korban a püspök és főesperes hatásköre gyakorlatilag egybeesett, és így a főesperes is teljes joggal végezte a vizsgálatot. A 13. századtól az uralkodók arra törekedtek, hogy az egyházi és világi közigazgatás egymással szoros kapcsolatban működjék. így a vármegyék és a főesperességek területe egybeesett. Később, az egyházi és világi birtokok növekedésével a főesperesek vesztettek tekintélyükből, a püspökök mellett kialakult a kanonokok testülete, melybe igyekeztek a főesperesek bekerülni. A területi feladatokat, így a plébániák, felügyeletét is, az espereseknek, alespereseknek adták át. A canonica visitatio-k rendjében a tridenti zsinat hozott változást. Rendelkezései értelmében a főesperesek már nem saját hatáskörükben, hanem a püspökök utasításai alapján ellenőrizték a plébániákat, és ebbe az esperesek egyelőre nem folyhattak bele. A reformáció térhódításával a vizitáció egyre inkább politikai kérdéssé vált. Az 1548. évi VI., X., az 1559. évi XLI. törvényben az országgyűlés sürgette a püspököket, hogy folyamatosan végezzék, vagy végeztessék el a plébániák meglátogatását. A 18. század végéig a vizitációk egy részéhez a király adott felhatalmazást. Az ilyen felméréseket generális vizitációknak nevezték. A királyi engedély birtokában a püspök vagy főesperes nemcsak a katolikus vagy vegyes lakosságú, hanem a protestáns községekben is jelentkezhetett. A lakosság ilyenkor prédikátorával és tanítójával az élen tiltakozott, és az uralkodó parancsa ellenére csak bizonyos adatokat (pl. a felekezethez tartozók száma) bocsátott rendelkezésére a vizitátornak. A 16. század közepétől egyházlátogatásokat végeztek a protestáns esperesek és püspökök is, ezek tárgyalásával azonban itt nem foglalkozunk. III. Károly 1733-ban elrendelte, hogy az egyházlátogatásokon a püspökök kíséretén kívül a megyei és városi tisztviselők is részt vegyenek, Mária Terézia pedig 1747-ben arra adott utasítást, hogy az illetékes földesúr (kegyúr) is küldjön képviselőt ilyen alkalommal. A sok egyéb egyházkormányzati teendő miatt a 18. század utolsó harmadában az egyes püspöki vizsgálatok között sokszor évtizedek teltek el. Ezért az esperesi vizitációk újra rendszeressé váltak. Céljuk azonban nem az általános ellenőrzés, hanem a papság helyzetének, életviszonyainak felmérése volt. A Zala megyei egyházlátogatások áttekintéséhez először foglalkoznunk kell a terület egyházi hovatartozásával, mivel az több változáson ment keresztül. Nagyobb része mindig a veszprémi egyházmegyéhez tartozott,