Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Kerecsényi Edit: Klasszicista és klasszicizáló oromfalas házak Kiskanizsán
ZALAI MÚZEUM 7 1997 Kerecsényi Edit: Klasszicista és klasszicizáló oromfalas házak Kiskanizsán Kiskanizsa a Rákóczi féle szabadságharc után indult gyors fejlődésnek. A néphagyomány szerint a mai Kisés Nagyrác utcában mintegy 200 olyan török és rác telepedett le a hódoltságot túlélt földműves lakosság szomszédságában, akik itt alapítottak már családot, s vidékünket érezték otthonuknak. De sorra érkeztek horvát, vend, német sőt egyéb nemzetiségű telepesek is. így jött létre Kiskanizsa szabálytalan településszerkezete, majd szalagtelkes utcahálózata. E sok nemzetiségű lakosságból ötvöződött össze nemzedékek során a kiskanizsai polgárság, mely a múlt század derekára sok értékes tulajdonságot hordozó néprajzi csoporttá vált, 1 s Kanizsa, valamint a környező települések lakosságától nyelvében, 2 viseletében és életmódjában egyaránt elkülönült. E kis néprajzi csoport fő tulajdonságai: szilaj, eszes, önérzetes, konok, fajtáját és szülőföldjét odaadóan szereti. Mindenféle munkában roppant ügyes, szorgalmas és takarékos, kitűnő üzleti érzékkel megáldott. Polgárai a népesség növekedésének arányában 1870-ben 3997 lakosa volt, akik 730 házban laktak 3 egyre inkább belterjes gazdálkodással, kertészkedéssel, s a mezőgazdasági termények értékesítésével, piacozással biztosították megélhetésüket. A családok igyekeztek minél több földet, szőlőt szerezni: talán ezért ragadt rájuk a SÁSKA jelző, mely kezdetben gúnynév volt, ám ők azt mindinkább büszkén vállalták. A népes és módos kiskanizsai családokban hajdan 67 gyermek is született. Ezek érkezését Isten ajándékának tartották, hisz a kertekben, a mezőn, a szőlőkben és a jószág mellett egyaránt sok munkás kézre volt szükség. Mindezek következtében sorra épültek az új házak. Miként általában Dunántúl, úgy Kiskanizsa, de Kanizsa szántóföldekhez közeli utcáinak települési képét is a fésűs beépítés jellemezte. A házak hosszanti oldalukkal simultak a telekhatárhoz és végoromfallal, többnyire két kis ablakkal néztek az utca felé. Mellettük a telken olyan széles udvart hagytak, hogy a kocsik, szekerek az utcára ki- és behajthassanak. 1860-tól Kanizsa több irányú vasútvonalat kapott, melynek következtében ipara és kereskedelme nagy mértékben fellendült. A polgári jólétről tanúskodó Nagykanizsán ekkor már egymás után nyitják meg a mérnökileg tervezett utcákat, s építik a klasszicizmus jegyében az újabb és újabb házakat. (Gutmann ház, „Kiskastély", stb.) Az 1860-as évekre mind erősebbé vált a Nagy- és Kiskanizsa közötti érdekellentét. A kiskamzsaiak úgy érezték, hogy a város elnyomja őket, ezért erőteljes mozgalmat indítottak a Nagykanizsától való elválás érdekében. 4 1868-ban a két városrész egy időre szét is vált, s az önállósult Kiskanizsa mezőváros nagy lendülettel kezdte az akkor még ugyancsak falusias települést fejleszteni, s utcaképét polgárosultabbá tenni. A nemzeti klasszicizmus szellemében sorra építették a végoromfalas, timpanonos téglaházakat. 5 A mintát a környék udvarházairól valamint Nagykanizsa előző évtizedekben felújított és akkoriban emelt klasszicista épületeiről vették. 6 1872-ben, amikor megszűnt a céhrendszer és helyébe a szabad iparűzés lehetősége lépett, Kiskanizsán már több kiforrott ízlésű építőmester dolgozott bizonyítván mesterségbeli tudását. Kiskanizsán a klasszicizmus az 1860-as évektől kb. a századfordulóig virágzott, ám a tatarozások során - illetve a később épített házakra - mind több romantikus majd eklektikus motívum került. Ezek díszítményei azonban csaknem mindig harmonizáltak a hagyományos elemekkel. Az oromzati timpanont díszítő motívumokat két csoportba sorolhatjuk: 1.) A korai homlokzatokon a két kis padlásablak mellett kidomborodó vakolatdíszítmények a gyakoribbak. A timpanon csúcsára általában az egyházi vonatkozású IHS jelkép illetve rövidítés került, alája pedig szögletes keretben a tulajdonos neve és az építés éve, sőt néha egy-egy jelmondat is: pl. „Áldás a ház lakóira", „Isten hozta", stb. 2.) Később gyakorivá váltak a vakolatba karcolt különféle leveles-ágas, indás virágok. Sajnos, arra senki sem emlékszik már, mikor terjedt el s kik hozták divatba ezt a díszítési módot. De a Szigeti utcában lakó Mákos Németh kőműves család öregjei még hallották az 50-es években, hogy elődeik előszeretettel karcolgattak az oromfal friss vakolatába különféle rozmaringos, tulipános motívumokat. A legtöbb házon meglepően vaskos és tagolt a timpanon két oromszegélye és a főpárkány is. Az oromfal párkány alatti felületét az „első szoba" két kis ablaka mellett - s néha közötte is változatos, a lábazatig erő, gazdagon tagolt, vakolatból készített lapospillérekkel, lapososzlopokkal, szemöldök- és könyöklőpárkányokkal