Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában

Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában 97 • • Bánfíy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában (Zalaszentbalázs-Pusztatető, Hahót-Szartóri I-II.) Az alábbiakban három Zala megyei késő neolitikus és rézkori lelőhelyet ismertetek, az ezekkel kapcsolatos időrendi és történeti kérdéseket is figyelembe véve. A Zalaszentbalázs-Pusztatetői és a Hahót-Szartóri I-II. lelőhelyeken végzett feltárás az OTKA keretében végzett ún. Zalai Mikrorégiós program része volt. A Hahóti-medencében végzett ásatások előzményeiről meg kell jegyezni, hogy 1979-ben jelentős vállalkozás indult a Zala megyei Múzeumok Igazgatósága és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete között: a Kis-Balaton térségének (újra-) elárasztása miatt a terület régészeti emlékeit fel kellett mérni és a jelentősebb lelőhelyeken ásatások is kezdődtek. Az őskor idősebb szakaszából, vagyis az újkőkor és a rézkor idejéből több igen fontos lelőhelyen: Balatonmagyaród és Zalavár térségében végeztek kutatásokat a nagykanizsai Thúry György Múzeum és a Régészeti Intézet munkatársai. Az itt előkerült őskori leletekről és történeti összefüggéseikről eddig rész-publikációk születtek (Bánffy 1985, uő. 1986a, uő. 1990, Bondár M. 1990, uő. 1991, M. Virág Zs. 1986, uő. 1990). A Balatonmagyaród-Hídvégpuszta lelőhely Lengyeli kultúrába tartozó anyagát a jövőben dr. Horváth László és e sorok írója fogja közölni. E több éven ét tartó nagyszabású feltárás-sorozat amely a Régészeti Intézet munkatervében a Dunántúli Mikrorégiós Kutatás nevet kapta, - a Kis-Balaton elárasztandó térségében végzett kutatásokkal még korántsem ért véget. A Keszthelyi-öböltől délnyugat-nyugatra eső földrajzi terület észak-déli folyóvölgyekből, illetve a közöttük húzódó hosszú dombhátakból áll (1. kép). 1986-tól a kutatás a Zalavár-Zalakomár körüli területről nyugatabbra, a Felsőrajk-Gelsesziget, illetve Hahót-Zalaszentbalázs községek környékére helyeződött át. A terepbejárások alkalmával több helyütt is elszórt Lengyeli- és Balaton-Lasinja-kultúrába tartozó, illetve néhány tűzdelt barázdás (Furchenstich) jellegű kerámiatöredéket találtak. Ezek alapján dr. Bondár Mária, a Régészeti Intézet főmunkatársa Zalaszentbalázs-Szőlőhegyi mezőn, a Lengyeli-kultúra késői szakaszának településén ásott, magam pedig Zalaszentbalázs-Pusztatető, valamint később Hahót-Szartóri I. és II. lelőhelyeken végeztem feltárásokat. Zalaszentbalázs falu ma a 74-es, Zalaegerszeget Nagykanizsával összekötő út mentén fekszik; az úttól nyugatra fekvő dombhátat már csak gyéren lakják, inkább csak veteményeskertek borítják a magasabban fekvő részt. Valójában a középkori Szentbalázs falu a dombon húzódott, de ez az élőhely igen kedvezett a Lengyeli-kultúra, illetve, mint látni fogjuk a Balaton-Lasinjakultúra népeinek is. (2. kép) A Pusztatetőnek nevezett dombon a középkori leletek mellett elszórtan a felszínen szinte végig jelentkeztek a kopott, jellegtelen neolitikus cserepek, egy helyütt azonban egy foltban festett vékonyfalú töredékek is mutatkoztak. Itt nyitottunk a dombhátra merőlegesen egy 10 x 3 m-es szelvényt, amely mindössze egy, ámde leletanyagban gazdagabb gödröt tartalmazott. (A szelv. 1. obj. -З.кер). A 160 cm átmérőjű, 66 cm mély kerek gödör a felszíntől mindössze 22 cm mélyen indult. Feltöltése égett, fekete föld volt paticsdarabokkal. Valószínűleg magában a mélyedésben gyújtották meg a hulladékot, mert a gödör feneke és egyik oldala vörösre égett ki. A vastagfalú házikerámia darabjai mellett a gödör feltűnően sok igen vékonyfalú, vörös-sárga festésű edénytöredéket tartalmazott. A gödör leletanyagában meglehetősen jól elkülöníthető a durvább házikerámia (4. kép 2, 8, 5. kép 5, 6, 8.), és a vörös-sárga festésű, kitűnően iszapolt, igen vékonyfalú, s valószínűleg nem mindennapos használatra készült típusok (5. kép 1-4, 8-14. kép). A házikerámiához elsősorban fazekak és tálak tartoznak. Ezek anyaga általában sárgásszürke vagy (a tálak esetében) sötétszürke, néhol egy-egy foltban vöröses felületűek. A kavicsos-csillámos soványítás általános, elvétve egy-egy homokkal keverten soványított cserép is előfordul. (A homokos soványítás a Lengyeli-kultúra utolsó szakaszában és az azt követő Balaton-Lasinjakultúrában válik jellemzővé.) A fazekak széles szájúak, jellemző az enyhén kihajló peremű változat, mely az edényt lágy S-profilúvá teszi (4. kép 1, 4; 5. kép 1, 2, 4). Egy helyütt az inkább díszként, mint fogantyúként használható kis bütyökfül látható ás három átfúrt füles töredék is előkerült a gödör-