Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában

98 Bánffy Eszter bői. Ezek közül az egyik vízszintes átfürású, kettő függőleges, de mindhárom fül hegye kissé felfelé hajlik („csőrös" vagy „szarvacskás" fül) (4. kép 6-8). Ez a. díszítésmód a kultúra legkorábbi szakaszában egyáltalán nem fordul elő. A tálak között előfordul finoman és durvábban megmunkált edényből származó töredék is. Ezek vagy ívelt profilú, haséllel ellátott darabok (6. kép 5,6), vagy pedig lágyabb, haséi nélküliek, a hengeres forma felé közelítőek (6. kép 4,7). Egy vastagfalú peremtöredék befelé hajló peremű tál része (7. kép 4). A lengyeli kultúra teljes idejére jellemző specifikus edényforma a csőtalpas tál. Egy kiegészíthető, alacsony csőtalpas tál a korai lengyeli időszakra jellemző (15. kép 2). Ezen kívül 4 csőtalptöredéket tartalmazott a gödör (4. kép 7; 5. kép 7; 7. kép 1,3), ezek közül egy ismét alacsony csőtalp része (mely a Dél-Dunántúlon nem tartozik a gyakori formák közé), kettő pedig a kultúra klasszikus periódusában gyakori magas csőtalpas tál töredéke. A vékonyabb falú táltöredékeken több helyen vörös, ritkán sárga, néhol pedig pasztózus fehér festés nyoma látszik. Sajnos azonban a talaj kémiai tulajdonságai miatt a festés igen rossz állapotban maradt fenn, ezért néhány esetet kivéve (12-14. kép, 15. kép 1.) a mintát nem lehetett megfigyelni rajtuk. Annyi mégis megállapítható és ennek a ténynek kronológiai jelentősége van, hogy a fehér festés szórványos és akkor is vékony, nem pedig a klasszikus időkre jellemzően vastagon borítja az edényfalat. A csészék, csuprok, kisebb edények töredékeiből kerül ki a vékonyfalú cserepek döntő többsége. Ezek között is a legtöbb a cilinderes vagy lágyan kifelé hajló nyakú, enyhén gömbös profilú forma (8. kép 2,4,7-11). Ennek különlegesen ép, rekonstruált darabja a 15. 1. képen látható. Talán a különleges formák közé sorolható egy világosszürke, gyengén kiégetett, porózus anyagú edényke (13. kép 2), amely silány minőségét tekintve vagy gyerekjáték, vagy valamilyen házi rítus egyszeri kelléke lehetett. Miniatűr edények a legtöbb Közép- és Délkeleteurópai művelődésben megvannak; legjobban a Vincakultúrából ismerjük őket, de ez a tény részben annak köszönhető, hogy erről részletes publikáció született (Letica 1967). A Pusztatetőn előkerült 1. objektum leletanyaga alapján a Lengyeli-kultúrának a kezdeti fázisába keltezhető, azon belül is a korábbi időszakra. Erre mutatnak a következő tények: a korai jellegzetességek közül az egyébként ezen a vidéken ritka karcolt dísz még egyáltalán nem fordul elő, jellemző viszont a vörös-sárga festésű, igen vékony falú edény, valamint az ezzel erős kontrasztot jelentő igen durva, nagy kavicsos soványítású házikerámia. Az alacsony csőtalpas tál és az íves profilú kis edények legközelebbi párhuzama a Vas megyei Sé anyagában fedezhető fel. Ez a horizont a Dunántúlon a Lengyeli-kultúra legidősebb, kezdeti szakaszát jelöli. Tágabb időrendű összefüggésben a Lengyeli-kultúrának ezt a szakaszát legvalószínűbben a kelet-magyarországi Tiszai-kultúra kezdeti szakaszával, délen pedig a Vinca B2C-C fázissal tekinthetjük egyidejűnek (Kalicz 1983-84, 276-277). Természetesen felvetődhet, milyen egyéb telepnyomokra bukkantunk az ásatás során. A 3 x 10 m-es A szelvény a fent ismertetett gödörtől eltekintve „üres" volt. A zárt kertek adta szűkös lehetőségekkel élve szintén a dombhátra merőlegesen, az A szelvényt sakktáblaszerűen érintve még egy ugyanilyen méretű szelvényt nyitottunk, így a kutatott terület a dombtetőtől majdnem egészen a vizesebb talajú völgyig metszette a dombot. A В szelvényben bizonytalan, többszörösen bolygatott foltok jelentkeztek, sajnos a telepnyomok itt is a felszínhez igen közel kezdődtek és egy nagyméretű újkori beásás is lehetetlenné tette a pontos megfigyelést. Feltöltése alapján az egyik bizonytalan, szögletesebb folt és a közelében néhány cölöplyuknak tűnő beásás akár házat is jelenthet, ezt a gyanút azonban semmilyen leletanyag nem támasztotta alá. A fentiekből arra a következtetésre jutottam, hogy a település magja a dombhát délebbi részein keresendő. A magántulajdonban lévő veteménycskertek behatárolták a lehetőségeket, néhány kopott neolitikus cserépből kiindulva mégis az első ásatási helyszíntől mintegy 200 m-re újabb, ezúttal 3 x 15 m-es és a dombháttal párhuzamos szelvényt nyithattunk. А С szelvény azonban - néhány szórvány cseréptől eltekintve, amelyek talán egy szétszántott gödörből származhattak - nem a Lengyeli, hanem a Balaton-Lasinja-kultúra objektumait tartalmazta. (16, 17. kép 1). Sajnos a telepjelenségek itt is alig 20-25 cm-nyire kezdődtek, ezért a Balaton-Lasinja-kultúra több gödrének csupán az alját lehetett megfogni, a többi részét szétszántották. Az objektumok környékén azonban egyegy foltban sűrűsödött a leletanyag. A szelvény délnyugati részében egy Árpád-kori ház része került napvilágra (4. obj.), a nagyszámú kerámia mellett egy vasolló is előkerült az égett törmelékből (a leleteket Kvassay Juditnak adtam át feldolgozásra). A középkori padló alatt azonban a Balaton-Lasinja-kultúra épségben maradt, méhkas alakú gödrét találtuk meg. (16. kép 2, 17. kép 2). A 6. objektum feltöltése - hasonlóan а С szelvény többi gödréhez - egységesen a korai Balaton-Lasinjakultúra leleteit tartalmazta. Sajnos egyéb telepnyomot, pl. ház nyomát nem lehetett látni: ha volt is ilyen, akkor legkésőbb a rátelepülő Árpád-kori falu idején teljesen elpusztult. A szelvény gödreinek így megint csupán az alját tudtuk feltárni. A 6. objektumot azonban mélyebbre ásták, s minthogy egy középkori házpadló alatt feküdt, épségben megmaradt.