Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu I—II. 267 Tarsoly és tartozékai Tűzcsiholó 12 sírban volt tűzcsiholó, további 2 sírban más vastárgy töltötte be ezt a feladatot. Egy kivételtől eltekintve (I 75) kovakövek is kerültek elő a társaságában (1—11 db). A tarsoly, melyben ár, fenőkő, borotva és egyéb tárgyak között feküdt, általában az öv régiójában, az alkaroknál vagy a combcsont felső részénél volt megtalálható, csak az I 49. sírban volt a koponya mellé helyezve. Formájuk alapján 3 csoportba sorolhatók: 1. A csiholó teste szalagszerű, középen alig szélesedik ki, a) végei oválisra hajlítottak (C-alakú) (II 18. sír); b) végei enyhén háromszögletűre hajlítottak (I 49., 76. sír); 2. A csiholó teste háromszögletű, a) végei oválisán behajlítottak (I 36., 75. sír); b) végei enyhén háromszögletűre hajlítottak (I 16., 38., 55., 81. ésni2. sír); c) végei egészen a háromszög hegyéhez érve visszahajlítottak (I 73. sír). 3. A csiholó teste szalagszerű, végei szimmetrikusan, kétszeres S-alakban visszahajlítva (ún. morva típus) (160. sír). Az 1. és 2. csoport tűzcsiholó-formái általánosak mind az avar kori, mind pedig a merowing-kori leletanyagban, s még a 10—11. században is változatlan formában fordulnak elő (KOCH 1984, 118, Taf. 21. 9-11; HRUBY 1955, 116—117; BUDINSKY-KRICKA 1959,127; MÉRÍNSKY 1985, 44—45); talán csak a 2/c. említendő meg azért külön, mert viszonylag ritka típus a Kárpát-medencében, Trnovec nad Váhom (Tornóc) 64. sírból (TOCIK 1971, 144, Taf. ХХШ, 11) ismert csak, míg Bulgáriában gyakoribb (VAZAROVA 1976, Obr. 83. 11, 108. 4; FIEDLER 1992 I, 208-209). A 3. csoportba sorolt tűzcsiholó-formát Borivoj Dostál a morva kovácsművesség sajátos termékének tartja és Vilém Hruby-\al együtt azon a véleményen van, hogy bolgár közvetítéssel egy bizánci prototípusra mehet vissza (HRUBY 1955, 117; DOSTÁL 1965, 375). Úgy tűnik, hogy ez a tűzcsiholó-forma jellegzetesen településagglomerációhoz kötődő tárgytípus: a nagy morva központokon kívül sem az ottani falusi temetőkben, sem a felső-Duna-völgyi temetőkben nem található meg, de újra megjelenik Mosaburg/Zalavár közvetlen vonzáskörzetében (Garabonc mellett még Balatonmagyaród—Hídvégpuszta, déli rév A/l. sírban — a szerző ásatása, közöletlen). Sokkal inkább e központok specalizálódott kovácsaihoz kötődik tehát, mint a bizonytalan bizánci előzményekhez, hiszen mind a bolgár, mind az óhorvát leletanyagból hiányzik; márpedig ha kialakulásában valóban bizánci előképek játszottak volna szerepet, akkor ezekben legalábbis mutatóban elő kellene fordulnia. Sokkal reálisabb előképnek látszik az avar kor végéről, Zillingstal (Völgyfalu) 123. sírban felbukkanó tűzcsiholó (CASPART 1935, 14. Taf. III. 30), mely korban is közvetlen előzménye lehet a morva központokban és Mosaburg/Zalaváron megjelenő példányoknak. Borotva A két temető 6 sírjában, a legelőkelőbb férfiak tarsolyában volt borotva. Nagyság és forma alapján két csoportba oszthatók, melyek érdekes módon a két temetőnek felelnek meg: 1. Közel négyszögletes, széles, nagyméretű vaslemez tokban, kizárólag az I. temető sírjaiban (H: 10—11,5 cm, Sz: 2,4-4,2 cm) I 36., 49., 55., 81. sírok). 2. Trapéz alakú, kisebb méretű vaslemez tokban, kizárólag а П. temető sírjaiban (H: 8,9—9,0 cm, Sz: [keskenyebb végén] 1,2—2,5 cm, [szélesebb végén] 2,3—3,0 cm) (II 3. és 15. sírok). Egyértelműen nyugati használati tárgyként, pipereeszközként (SCHNEIDER 1983, 235-240; ARWIDSSON 1989a, 95—96) jelent meg a Karoling Keleten, ezért feltűnő, hogy a nyugati határzónában Oberpfalz, Oberfranken és a Felső-Duna-völgy temetőiben jóval ritkábban került sírba (adatokat ld. SZŐKE 1992b), mint Mosaburg/Zalavár környékén: Keszthely—Fenékpuszta 30. sír (CS. SÓS 1961, 257—258, Taf. LIX. 8), Letenye 5. sír (H. KERECSÉNYI 1973, 137, Abb. 4. 2), EsztergályhorvátiAlsóbárándpuszta 28. és 87. sírokban (MÜLLER R. ásatása, közöletlen), Alsórajk—Határi tábla 5. és 9. sírokban (a szerző ásatása, közöletlen) és Balatonmagyaród, Fekete sziget, Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, déli rév települési objektumaiban (a szerző és VÁNDOR L. ásatásai, közöletlenek). Ugyancsak gyakori a morva településagglomerációkban és környékükön (HRUBY 1955, 121—123, Obr. 16; KALOUSEK 1971 passim; KLANICA 1985, Obr. 15-24; BUDINSKY-KRICKA 1959 126—127; MÉRÍNSKY 1985, 48-49; DOSTÁL 1966 passim stb.), míg a Dunától északra eső Kisalföldön és a dalmát tengerparton ismét ritkább jelenség (adatokat ld. SZŐKE 1992b). Feltűnő, hogy míg a falusias temetőkben a borotva az átlagos, azaz vaskés, vascsat, tűzcsiholó és edény mellékletekkel ellátott férfisírokban jelenik meg, a települési agglomerációkban és közvetlen környékükön a sarkantyús, fegyveres sírok egyik szokásos kísérő lelete. A borotva tehát ezeken a helyeken hozzátartozott a harcos druzsinaréteg, az alakuló kora feudális nemesség tagjai toilettekészletéhez — a borotvált arc talán a társadalmi rangjelzésének egyik formája lehetett. A borotva keltezése ma még kidolgozatlan. Pannoniában az avar kor végi sírokban még nem jelent meg, csak a Pribina letelepedése után (840 k.) nyitott új temetők jellemzője; azaz annyit biztosan állíthatunk, hogy a 9. század második felében már használatban volt.