Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu I—II. 257 Díszítés A díszítés fésűszerű eszközzel lett az edény felületébe bekarcolva. Ez az eszköz legtöbbször 3—4 fogú, ritkábban 5—6 fogú, és csak egy edénynél volt 8 fogú (180. sír). 5 díszítőelemet variáltak: az egyes vízszintes, körbefutó vonalat, az egyes hullámvonalat, a vízszintes vonalköteget, a hullámvonalköteget és a ferde fésűbeszurkálást, melyeket 23 variációban alkalmaztak. Leggyakoribb a két hullámvonalköteg alatti két vízszintes vonalköteg (8), a három hullámvonalköteg alatti egy vízszintes vonalköteg (5), a három hullámvonalköteg (4), a két vízszintes vonalköteg közé fogott két hullámvonalköteg (2), az egyes hullámvonalak (2); a többi variáció csak egy-egy edénynél fordult elő. Fenékbélyeg 8 edény alján plasztikusan kiemelkedő fenékbélyeg, 6 edényen a fazekaskorong tengelyének pozitív vagy negatív lenyomata látható. Azonos fenékbélyeg, egy körbe írt kereszt van az 17. és 30. edényen, s azonos méretű tengely lenyomata látható az 132. és 36., az 114. és II36. ill. az 112. sír két-két edényén. A fenékbélyegekkel és a tengelylenyomatokkal kapcsolatban helyesen hívta fel a figyelmet Maria Comsa arra, hogy ezek az edények még kézi, s nem igazi gyorskorongokon készültek. A garabonci edényeken is gyakran látni utólagos korrekciók, javítások nyomai (pl. a hurkás felépítés nyomai az edény belsejében, vagy azok a kívül és belül is alkalmazott nyesések, faragások, melyekkel az egyenetlenül felépített edénytest szabálytalanságait kísérelték meg kiigazítani). A fenékbélyeg feltűnése az edények alján azonban egyúttal annak is jele, hogy megindult egyfajta fejlődés az otthon űzött, házi fazekasságtól az iparibb, manufakturális jellegű fazekasság felé (COMSA 1961, 450-454). Eléggé elterjedt nézet, hogy a fenékbélyeg a szláv fazekasság jellegzetesége, azaz ethnikus specifikummal bír (RICHTHOFEN 1933, 115-122, EISNER 1966, 174-205; SLÁMA 1970, 157-165). De fenékbélyeg van már nem egy római kori edényen is — amiért fel is vetődött, hogy talán római tradícióra nyúlik vissza (DIACONU 1986, 79—80) —, s feltűnik a germán kerámiafajtákon, vagy a protobulgár és egyes avar edényeken is (NÁBE 1918, 71-88; SELLING 1955 passim; СОМЗА 1961, 451-457; STANCEV 1948, 246; DONCEVAPETKOVA 1977, 133—136; KOVRIG 1948, 120—131). Sokkal valószínűbb tehát, hogy az edényeknek ez a specifikus megjelölése a kerámiakészítés fejlődésének egy bizonyos periódusára, éspedig a manufaktúrák feltűnésének időszakára jellemző. Nyilvánvaló, hogy a korai középkorban a világi és egyházi közigazgatási központok, fejedelmi székhelyek, hercegi, grófi udvarok kiépülésével tömeges igény jelentkezett a kerámiatermékekre és az is evidens, hogy az árukat bizonyos megkülönböztető jelekkel kellett ellátni. Kevéssé valószínű, hogy ezek a fenékbélyegek az eladó, esetleg a fejedelem vagy a feudális úr rendelése vagy kívánsága szerint készültek (HÖLLRIGL 1930, 142- RIBAKOV 1948, 175-181, 365, 493-494), mint ahogy a valamiféle mágikus tartalom feltevése sem látszik reálisnak (COMSA 1961,458; SÁGI 1967,55-88). A fentiek alapján inkább indokoltnak látszik az, hogy ezek a fenékbélyegek a fazekas mestert, vagy a családot (STEFAN-BARNEA-COMSA 1967, 205—220, Fig. 132—140) jelölték, s talán egyfajta bizonylatként a belső elszámolást segítették, vagy kezdetleges termékvédjegyként funkcionáltak (a kérdésről legutóbb FIEDLER 1992, 164-168). A fenékbélyegek egy része általános típushoz tartozik, minden jelentősebb központ produktumain megtalálható. Ilyen a plasztikus körbe foglalt kereszt, a küllős kerék vagy az átlókkal tagolt négyszög motívum. Ritkább az I 59. sír edényének ötlevelű virága (pl. Sopronkőhida [TÖRÖK 1973, 24. kép] és Pitten [FRIESINGER 1975-77, Taf. 62] több sírjának edényein), a svasztikára emlékeztető ember(?)-ábrázolás az I 41. sírban (Preslav — DONCEVA—PETKOVA 1977, 135, Obr. 42. 7-9), vagy a II 32. sír komplikált csillag- vagy virágmotívuma (EISNER 1966, 188, OBR. 5; DONCEVA-PETKOVA 1977, Obr. 42. 3). Egyedi az átlókkal osztott négyszögbe írt fekvő S-motívum (169. sír), és ritka a keresztszárak végeinek három ágra bomlása is (167. sír). Utóbbi legközelebbi párhuzama a környéken, Cserszegtomaj polírozott felületű sárga palackjának alján (CS. SÓS 1961, Taf. LXXÜ. 8) és Keszthely—Fenékpuszta 50. sír edényén (CS. SÓS 1961, Taf. LXXin., 7), továbbá dunai bolgár lelőhelyeken (FIEDLER 1992, Abb. 37, Тур XIII/1-2) található meg. A garabonci sírokba tett edények nagy többségéről megállapítható tehát, hogy technológiai és előállítási sajátosságaik alapján egy viszonylagos fejlettséget mutató, manufaktura-szerűen működő fakezasközpontból kerültek ki. Az edények kevés kivételtől eltekintve lazábbanszorosabban összetartoznak, feltehetően egyazon fazekasok produktumai voltak. Díszkerámia Az I 37. és П 14. sírokban talált palack, ill. -töredék kapcsán érdemes bővebben is szólni az ún. Fenékpuszta—Mikulcice típusú díszkerámiáról. E kerámiatípus jellemzői: — a jól iszapolt agyag finom szemű homokkal soványított; — az edénytest hurkásan felépített; — a felület függőleges besimítással polírozott és — kívül aranybarna, vörösesbarna, törésében szürkés színűre égetett;