Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ófalu I—II. 275 20), Staré Mësto-Na Valách 1452 (267/51). sír (HRUBY 1955, 531, Tab. 85. 19-20), Skalica (Szakolca) 8. halom 1. sír (BUDINSKY-KRICKA 1959,65, Abb. 29. 13). Feltételesen a 9. század második felére, utolsó harmadára keltezhetjük őket. Üreges, fújt üveggyöngyök Mindössze az 124. nő nyakláncába volt egy világoskék példány fűzve. A többi dunántúli Karoling-kori temetőben is ritka, Zalavár —Vársziget 248. sírban (melyet az ásatok a 10. századi temetkezésekhez számítottak már: CS. SOS 1963,79, Taf. XLVIII. 1-2), továbbá Sopronkőhida 25. és 107. sírokban volt csak ez a gyöngytípus (TÖRÖK 1973, 13, 26, 8. t. 2, 22. t. 12). Gyakoribb a Felső-Dunavölgy temetőiben, különösen Pottenbrunn női sírjaiban (részletesen ld. SZŐKE 1992a, 880). Az ottani elterjedés, továbbá a néhány avar kor végi temetőben való felbukkanása (Zalakomár, Kehida, Kaposvár-33. lelőhely: BÁRDOS 1978, 13-45; Celarevo [Dunacséb]: BUNARDZIC 1980, 70, Taf. XVII. 2) alapján megjelenését ezen a tájon a 9. század első felére tehetjük; a Karoling-kori pannóniai temetők első generációs sírjaiba ezért jutott belőlük még néhány példány. Ezzel szemben a Dunától északra fekvő Kisalföldön és a Morva-medencében, azaz a morva fejedelemség területén épp a 9. század második felében és a 10. század elején terjedt el (adatokat ld. SZŐKE 1992a, 880). Sárga fonatos fekete üvegpasztagyöngyök Három sírban (I 1, 47, II 14. sírok) volt ez a gyöngy típus. Két változatuk fordult elő: 1. A hengeres, fekete üvegpaszta alapra spirálisan tekerték fel a sárga üvegszálat (I 47), vagy 2. a rövidebb, nyomottabb, inkább hordóformára emlékeztető alapra egymást keresztező hullámvonalban tekeredett a sárga fonatdísz; az ezek által alkotott mezőkben gyakran kis pettyeket helyeztek el (mindhárom sírban előfordul). A többi Karoling-kori dunántúli temetőben szintén ritkán található meg: Keszthely—Fenékpuszta 24. sírban (CS. SÓS 1961,256, Taf. LVII. 12), Letenye 13. sírban (H. KERECSÉNYI 1973, 140, 5. ábra 10), s ZalaszabarBorjúállás sziget néhány sírjában (MÜLLER Róbert ásatása, közöletlen). Gyakori ellenben a késő avar kori temetők kései sírjaiban, az avar kor végi temetkezésekben (SZŐKE 1992a 876-880, SZŐKE 1992b), s viszonylag nagy számban fordul elő az oberpfalzi temetőkben is (STROH 1954, Taf. 5. A. 17—18, 11. A, 15-21, 39—40, 13. A-E, 17. A; STROH 1980, 204-205). Ugyanakkor a két térség között, a Felső-Dunavölgyben váratlanul ismét csak ritkán bukkan fel: Gusen 98B, 135. sírok (TOVORNIK 1985a 171, 175), Rabensburg 26 (14/68). sír (FRIESINGER 1975-77, 20, Taf. 19-20), Pottenbrunn 91, 165. sírok (J. JUNGWIRTH—

H. WINDL: FuÖ 12 [1973] 131, 133), Pitten 1. sír (FRIESINGER1975-77,50, Taf. 4) említhetők csak meg. Josef Poulík külön típusba sorolta a két variánst: a spirális díszű, hengeres gyöngy alkotja az I., az ovális vagy hordótestű, fonat- és pettydíszes a II. típust (POULÍK 1948, 56—58). Vilém Hruby és Borivoj Dostál azonban — helyesen — újra csak egy típus két variánsának tartja őket (HRUBY 1955, 250; DOSTÁL 1966, 46). Morva földön a hamvasztásról a csontvázas (korhasztásos) temetkezésekre való áttérés időszakában, a 9. század első felében jelentek meg (CERVINKA 1928, Obr. 75. 11, Tab. VI. 13; POULÍK 1948, Tab. XXXVII. 3, XXXVIII. XLV 12), megvoltak talán a század második felében is, ld. Staré Mësto sírjait (HRUBY 1955, Tab. 64. 11, 67. 5, 74. 14, 77. 3, 78. 11, 82. 7), vagy Mikulcice—Klasterisko 1168. sírt (KLANICA 1985, Obr. 18) és Boleradice 37. és 46. sírokat (POULÍK 1948, 154, 156-157, Tab. XXXVII. 1), valószínűbb azonban, hogy csak a 10. század elejétől jelentek meg újra, miként a Dunától északra fekvő Kisalföld 9.—10. századi temetőinek síregyüttesei, leletkombinációi mutatják (TOCIK 1971, Taf. XX. 19, XXI. 22-23, XXV 18. XXVI. 24, XXXI. 25-26, LUI. 11, 30, LIV 8; CHROPOVSKY 1962, Obr. 19. 4). Az időbeli hiátusra már Josef Poulík is felfigyelt, amit úgy próbált feloldani, hogy feltételezte, ezeket a gyöngyöket Fekete-tenger melléki műhelyek készítették, ahonnan előbb az avarok, majd a honfoglaló magyarok révén kerültek a Kárpát-medencébe (POULÍK 1948, 57). Nem valószínű azonban, hogy e gyöngyöket ilyen bonyolult úton szerezték be a Kárpátmedence asszonyai. Hiszen ilyen gyöngyök — igaz, főként más színkombinációkban — már a 7. századi alemann temetőkben sem voltak ismeretlenek (THEUNE—VOGT 1990). Gyöngy típusunk tehát az egész korai középkorban különböző színkombinációkban és területi elterjedéssel jelen volt Közép-Európában, ezért fontos, hogy az egyes variánsokat egymástól tisztán elválasszuk, kronológiai helyüket és területi elterjedésüket pontosan meghatározzuk. Esetünkben mindenesetre érdekes, hogy a sárga fonatdíszes fekete gyöngyök a Kárpát-medencében csak akkor voltak divatban, amikor az avarok, majd a magyarok „nomád" ízlése befolyásolta a gyöngyviseletet. Dinnyemaggyöngyök A

II26. sírban egy senilis korú nő néhány gyöngyszemből álló nyakláncában volt egy hibás öntésű dinnyemaggyöngy is. A késő avar kornak ez a legjellegzetesebb gyöngytípusa Garaboncon kívül ritkán más Karoling-kori temetőben is feltűnik: Keszthely—Fenékpuszta 20. sírban (CS. SÓS 1961,254, TAF. LVII. 4), továbbá a felső-dunavölgyi Tulln