Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

270 Szőke Béla Miklós 9. század közepétől a 10. század első feléig, legkésőbb közepéig tartott, s a keleti frank birodalom egész keleti peremterületén elterjedt volt, de a 10. század első felében kialakuló magyar köznépi viselet már nem veszi át ezt az ékszerfajtát. Az óhorvát női sírokban gyakori a három pánttal vagy kis koszorúval díszített változata is (JELOVINA 1976, 96—97). Lefelé szélesedő spirálcsüngős fülkarika Két kislány sírjában (137. és 48. sírok) bukkantunk erre az ékszerre, az előbbiben két-két példány volt belőle a koponya két oldalán, az utóbbiban csak a bal halántéknál volt egy. Az 137. sír karikáinak végét kampószerűen visszahajlították, s a spirálcsüngő felső végébe akasztották be; ezzel akadályozhatták meg azt, hogy a karika kicsússzon a fejet díszítő pántból. A spirálcsüngős fülkarikákkal elmélyültebben foglalkozó kutatók többsége nem tett, s sokan máig nem tesznek különbséget e drótékszercsoport különböző típusai között (kutatástörténeti áttekintést ad: SZÓKÉ 1962, 38—39; DOSTÁL 1966, 32; FRIESINGER 1971-74, 100—101), azokat egyazon típus variációinak tekintették, tekintik. Holott a lefelé szélesedő és a lefelé hegyesedő típus közötti időbeli különbséget már Vilém Hruby felismerte (HRUBY 1955, 226), az időbeli különbség konstatálása mellett pedig mint két különböző típust először Szőke Béla írta le őket (SZŐKE 1962, 41). Az azóta eltelt idő feltárásai és publikációi még árnyaltabb tagolást tettek lehetővé. A spirálcsüngős fülkarika alábbi típusai különíthetők el: 1. lefelé hegyesedő spirálcsüngős; 2. hengeres (egyenletesen széles) spirálcsüngős; 3. lefelé szélesedő spirálcsüngős; 4. hengeres vagy lefelé szélesedő spirálcsüngős, melynek alsó vége hármas hurokba hajlított, amibe pedig lengőcsüngőket akasztottak bele. Az 1. típusú fülkarika — a közel 50 sír kísérő leletei, ezek közül is leginkább Zalakomár 43. sír (SZŐKE 1992, Taf. 1) és Auhof 75. sír (TOVORNIK 1986,420, Taf. X) leletösszefüggései, továbbá e sírok közvetlen környezetének elemzése alapján (SZŐKE 1992a, 850; SZŐKE 1992b) súlypontjában a 8—9. század fordulója tájára és a 9. század első harmadára keltezhető. A 2. típus átmenetet képez a lefelé hegyesedő és a lefelé szélesedő spirálcsüngős típusok között, ezért bizonyos esetekben problémát is okoz a besorolás. A többség azonban egyértelműen külön kategóriát alkot egyenletesen hengeres csüngődíszével. Ez az ékszerforma előfordul ugyan az avar kor végi temetőkben is, de jelentősebb számban már a Karoling-temetők korai fázisába tartozó sírok leletanyagát gazdagítja (SZŐKE 1992a, 851; SZŐKE 1992b). Az ékszer jellemző leletösszefüggését mutatják az Auhof 81. sír (TOVORNIK 1986, 421, Taf. XII), a Pottenbrunn 29. sír (FRIESINGER 1972a, 119, 129-130, Taf. Ili) és a Keszthely—Fenékpuszta 11. sír (CS. SÓS 1961, 250, Taf. LV. 4, 6—17) leletei. Ezek alapján a 9. század első felére, a század második harmadának vége tájáig datálhatjuk ennek az ékszertípusnak a fő használati idejét. A 3. típusba tartoznak a Garaboncon talált példányok is. Elvétve megtalálható még az avar kor végi temetők kései sírjaiban, tömegével azonban már a Karoling-kori temetők jellegzetes ékszere (SZŐKE 1992a, 852; SZŐKE 1992b). Bár a magyar köznépi viseletbe is bekerült már (SZŐKE 1962, 39—41), főként az északnyugati és a déli, délkeleti végeken (legkésőbbi keltezett példánya Ellend 1110. sírban I. András [1046—1060] dénárjával: DOMBAY 1961, XVII. t. 20—25), ott mindvégig idegen maradt, nem vált elterjedte. A megjelenés idejére fontos támpontul szolgálnak Auhof 114. sír (TOVORNIK 1986, 424-425, Taf. XIX) és Sopronkőhida 25-26. sír (TÖRÖK 1973, 13, 8. t. 1-8) leletösszefüggései, amelyek alapján feltehető, hogy a 9. század első harmadában már ez az ékszertípus is megszülethetett, virágkora azonban kétségtelenül a 9. század közepe, második fele volt; csak a 10. század első felében ment ki lassacskán a divatból. Végül a 4. típusból — melynek kialakulásánál érezhető már a karantán lengőcsüngős fülkarikák hatása, azok horizontjához kötődik — kevés számú példány ismert, azok is két csoportra osztódnak még: a) a fülkarika huzaljának egyik végét hármas hurokba hajlították, erre húztak egy külön elkészített spirálcsüngőt, majd ezután hajlították meg a fülkarika ívét úgy, hogy másik vége kampót alkosson, s a spirálcsüngő felső végébe akasztva zárhassa a karikát (Hohenberg 5, 27. sírok: FISCHBACH 1897, 133-147; II. t. 2-3; MODRIJAN 1963, 62; Keszthely, sírösszefüggés nélkül: HAMPEL 1905, Ш. Taf. 165. 10). b) egyetlen huzalból készült a fülkarika úgy, hogy a spirális véget folytatólagosan még hármas hurokba hajlították (Pottenbrunn 17. és 22. sírok: FRIESINGER 1972a 117, 128, Taf. П, Ш; Sopronkőhida 54. és 129. sírok: TÖRÖK 1973,17,29,13. T. 2,25. T. 5-6; Sopron-Présháztelep 7. sír: TOMKA 1969, 67—72, III. t. 4; Kehida 207. sír: a szerző és VÁNDOR L. ásatása, közöletlen). Mindkét esetben lengőcsüngőket akasztottak a hármas hurkokba. A keltezés szempontjából fontos az avar kor végi kehidai sír és a Sopronkőhida 129. sír leletanyaga; ezek alapján a 9. század első két harmadára, súlyponttal a második harmadra, lehet keltezni a b) variánst, míg az a) variáns keltezéséhez egyelőre nincs közvetlen támpontunk. Hurkos-kampós záródású fülkarika Az 144. és II 5. sírokban feküdt ez az egyszerű karikaékszer a koponya mellett. Bár az esetek egy részében valamilyen csüngődísze is van az így záródó karikaékszernek,