Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu I—//. 269 deálódott bormaradványok is sejtetik — egy, az övhöz erősített, arról alácsüngő (balti szerkezetű) késtokot és/vagy bőrtarsolyt merevítő vaslemez lehetett (megközelítő analógiák: KNORR 1938, 479-545, Taf. 12-13, Abb. 47-49; PAULSEN 1940, 126—144, Abb. 1—2; női sírokban [!]: ARWIDSSON 1989b 178-180. Abb. 42). Az ennek a közepén lévő kivágás pedig egy, a combon átkötött bőrszíj átfűzésére szolgálhatott, hogy ezáltal még biztosabban rögzítsék a súlyos, combközépig lenyúló késtokot/tarsolyt, nehogy annak mozgása a gyalogos közlekedésnél akadályozza a járást. Analógia híján csak feltételezni tudjuk, hogy talán egy kemény fedelű, merev testű tarsoly zárjának nyelve lehetett az a piskóta alakú, egyik végén két, a tengely vonalában egymás alatt lévő szegeccsel is ellátott vastárgy, ami a II36. sírban, jellegzetes tarsolytartozékok társaságában feküdt. A mechanizmus úgy működhetett, hogy a vasnyelvet a két szegeccsel foghatták fel a tarsoly kemény fedelére, míg szegecs nélküli, sima végét egy bőrhurkon átbújtatva zárhatták le a tarsolyt. Végül itt kell megemlékezni a férfisírokban talált bronzés vaskarikákról is (11., 55., 81., II3., 6. sírok). Több karika is megőrizte egy rajta áthúzott 1,5—2 cm széles bőrszíj maradványát (116., II6.). A vas- és bronzkarikák és a kések sírbeli helyzete alapján ugyanis feltételezhető, hogy e karikák funkciója ugyanaz lehetett, mint az avar korban: a bőr késtok (ritkábban tarsoly) felfüggesztése az övre; az ezeken a karikákon átfűzött bőrszíjakon keresztül lettek az övhöz kapcsolva a késtokok (LÁSZLÓ 1941, 182, 5. ábra). Ezért is deformálódtak, nyúltak meg kissé oválisra ezek a karikák. S miután így a késtokot nem rögzítették mereven az övhöz, hanem az szabadon mozgott, könnyen előfordulhatott, hogy amikor az elhunytat a sírba eresztették, a kés tokjával együtt viseleti helyzetével ellenkező irányba, heggyel akár a koponya felé is elfordulhatott. A karikán keresztül való késtok/tarsoly-felfüggesztés meglehetősen ritka már a Karoling-időszakban. A FelsőDuna-völgyben a Tulbing melletti Katzelsdorf 11. sírban (GEIBLINGER 1953, 42, Abb. 10-12), Pitten 9. és 86. sírokban (FRIESINGER 1975—77, 52, 80, Taf. 11, 39—40), Pottenbrunn 168. sírban (J. JUNGWIRHT—H. WINDL: FuÖ 12 [1973] 134). Windegg 6. sírban (TOVORNIK 1977, 78, Textabb. 3. 3), Wimm 9. halomban (FRIESINGER 1984,209, Taf. 2. 10—14), és Hohenberg 2. sírban (MODRIJAN 1963, 62) fordul elő. Még ritkább DélnyugatSzlovákiában: Velky Grob (Nagygurab) 94. sírban (CHROPOVSKY 1957, 184) és Trnovec nad Váhom (Tornóc) 317. sírban (TOCIK 1971, 160, Taf. XXXIV. 11) találtak csak felfüggesztő karikát. A pannóniai temetők közül pedig mindössze Sopronkőhida 94. sírban (TÖRÖK 1973, 24, 20. T. 3—4), Keszthely—Fenékpuszta 48. sírban (CS. SÓS 1961, 261, Taf. LXI. 4) és Esztergályhorváti— Alsóbárándpuszta néhány sírjában találtak vaskarikákat. Az avar kori késviseleti mód tehát a Karoling-időszakra feltűnően megritkult, visszaszorult. Ennek valószínűleg az lehetett az egyik oka, hogy a kések mérete, súlya megnövekedett (ld. fentebb), s ez más típusú késtokot, az pedig másféle felerősítést igényelt, másrészt pedig az, hogy a lovon való járást egyre inkább a gyalogos váltotta fel — s míg az előbbinél még kifejezetten előnyös volt, hogy a késtok/tarsoly szabadon csünghetett alá, nem gátolva ezzel a szabad lovaglást, a gyalogos közlekedésnél ez már visszájára fordult, terhessé vált. NEMHEZ KÖTŐDŐ MELLÉKLETEK B: NŐI SÍROK A FEJ ÉKSZEREI Egyszerű, nyitott végű karika Nyolc sírban, közülük négy gyermek sírjában találtuk meg ezt az egyszerű kis ékszert (I 4L, 44., П. 4., 21.) a többi idősebb nők sírjából került elő (I 13., 53., 79., II 26.). Több esetben pár nélkül, vagy más típusú fülkarikával együtt feküdt a koponya mellett, egyszer pedig a has táján bukkantunk rá (II 21. sírban). Többnyire bronzhuzalból (egyszer ónozás nyomaival), egyszer pedig ezüsthuzalból készült. A kutatás az ún. Duna-vidéki eredetű ékszerek közé sorolja (HENSEL 1952, 196, Abb. 187—188), feltehetően joggal, mivel az avar kortól folyamatosan használták a Kárpát-medencében, akár fülbevalóként, akár hajdíszként, akár varkocsszorítóként vagy a fejről alácsüngő pántba fűzött ékszerként (POULÍK 1948, 50; HRUBY 1955, 222; BUDINSKY-KRICKA 1959, 134; DOSTÁL 1966, 30-31); a magyar honfoglalás után pedig tömegessé vált viselete, mígnem az S-végű karikák kiszorították a divatból (SZŐKE 1962, 35). Kétpántos, nyitott végű karika Három sírban (156., 69. és II14. sírok) találtunk oválisra nyomott, bronzhuzalból készített példányaikra. Ez az ékszertípus az egyszerű, nyitott végű karikához hasonlóan gyakori ékszer a Karoling-kori temetőkben, többen annak egy változatának tartják (HRUBY 1955, 222-223; DOSTÁL 1966, 30—31). Valójában annál jóval szűkebb időhatárok között volt használatban. Fokozatosan, valamikor a 9. század első felében alakult ki, egyik közvetlen előképe valószínűleg az ovális karikájú, gúla alakú üveggyöngycsüngős fülkarika lehetett (ld. SZŐKE 1992a 845). Az ellentett állású pántdíszítés praktikus okból kerülhetett a sima karikára: a fejet díszítő bőr- vagy textilpántból való kicsúszást akadályozhatták meg vele. Az avar kor végi temetőkben bukkant fel először, virágkora a