Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ófalu I—II. 261 zötti összefüggést vizsgálva megállapítható, hogy míg a pannóniai Karoling-kori temetőkben ritkán tettek gyermek sírjába kést, akkor is legalább már inf. II életkorúnak kellett lenni, a felső—dunavölgyi temetőkben gyakori volt a gyermekeknél, köztük nem ritkán az inf. I életkorúaknái is a késmelléklet. A felnőtt korúaknái azonban az egész régióban az idősebbek sírjaiban dominált a kés mellékletül adása. A kések mérete és az elhunyt neme közötti összefüggés ugyancsak mutat bizonyos regionális különbséget. Míg a Dunántúlon és a Felső—Dunavölgyben a Karoling-kori temetők nagyjából a garabonci tendenciákat mutatják, azaz hogy a nők kisebb, a férfiak nagyobb késeket használtak, a kisalföldi temetőkben a 9. században is nagyjából egyformán kis méretűek a kések mind a nők, mind pedig a férfiak sírjaiban. Itt tehát, úgy látszik, a 9. században is tovább őrizték az avar hagyományokat. Balti szerkezetű késtok Egyértelműen nyugati hatásra jelent meg a Kárpátmedencében (KNORR 1938, 479—545). Bár a legszebb késtokveret Staré Mésto—Na Valach 547 (23/48). sírból ismert (HRUBY 1955, 174, 412-413, Obr. 29. 2, Tab. 54. la—b), mégsem tartozott a vas- vagy ritkábban réz/bronzpánttal erősített késtok a morva fejedelemség anyagi műveltségének alaprétegéhez. Ezzel szemben a KeletiAlpokvidék, Pannónia és Dalmácia sírjaiban viszonylag gyakran fellelhető (SZŐKE 1992b). A szűkebb környéken, azaz csak a Dunántúlon maradva ilyenek: Sopronkőhida 18. és 37. sírok (TÖRÖK 1973, 12, 15), Keszthely— Fenékpuszta 39. és 74/47. sírok (CS. SÓS 1961, 260, ill. MÜLLER Róbert ásatása 1974-ben, közöletlen), Zalavár—Vársziget 257. sír (tévesen sarlótöredéknek leírva CS. SÓS 1963, 79, Taf. Lu), Zalavár—Kövecses 34. sír (CS. SÓS 1984, 38, Taf. I. 14). A keskeny vaslemezpánt, amit középtájt szélesebbre kalapáltak, majd kétrét hajtva 3—4 szegeccsel erősítettek a késtok él felőli széléhez, láthatóan azokon a területeken volt gyakrabban alkalmazva, amelyek a keleti frank birodalommal közvetlenebb kapcsolatban álltak. Gyűrű A két garabonci temetőben csak ritkán találtunk gyűrűt: az 116. fiatal fiú tarsolyában volt egy pajzsos fejű bronz lemezgyűrű, míg az 141. kislány jobb kezének egyik ujjára húztak egy négyszögletes fejű, pontkördíszes bronz gyűrűt. Pajzsos fejű gyűrű Az I 16. sír gyűrűje általánosan elterjedt típus a keleti frank birodalom keleti határzónájában. Díszítése — a keresztalakba rendezett nagyobb és az azokat körülvevő kisebb, pontszerű dudorok — e gyűrűfajtára jellemző, egyik legközelebbi párhuzama a típusnak nevet adó Blucina temetőjének VI. sírjából ismert (POULÍK 1948, 144—145, Tab. XLIX. 12, 12a). Gyermek, férfi és nő sírjában egyformán megtalálható, legtöbbször mégis nős sírból kerül elő. Egyaránt viselik a jobb és bal kézen, bár utóbbin valamivel ritkábban, s általában a középső ujjra húzták. Nem ritka, hogy mindkét kézen van belőlük egy-egy, sőt, esetleg több is. A pajzsosán kiszélesedő fejű lemezgyűrűt szokás ,,Duna-vidéki" eredetűnek nevezni, megjegyezve, hogy ott pedig bizánci hatásra jelent meg (POULÍK 1948, 54—55; HRUBY 1955, 268; BUDINSKY—KRICKA 1959, 142—153). Josef Poulík a 9. század második felére (POULÍK 1947, 153-157; POULÍK 1948, 54), Vilém Hruby a 9. század utolsó harmadára — 10. század első negyedére (HRUBY 1955,268). Vojtech Budinsky—Kricka a 9. század második harmada utánra (BUDINSKY— KRICKA 1959, 142), míg Borivoj Dostál a 9. század második felétől a 10. század második feléig keltezi ezt a gyűrűtípust (DOSTÁL 1965, 394; DOSTÁL 1966, 58). Herwig Friesinger számol néhány korai síregyüttes alapján először azzal, hogy már a 9. század első felében megjelent (FRIESINGER 1971—74, 97). A gyűrűtípus elterjedése alapján Dostál felvetette, hogy a 9. században ez az ékszer a morva fémművesség produktumaként terjedt el a szomszédos területeken is (DOSTÁL 1965, 394). Végül a dalmát tengerpart hasonló ékszereiről Jankó Belosevic azt tartja, hogy azok a Koman-kultúrából bizánci közvetítéssel jutottak el már a 8. században Dalmáciába (BELOSEVIC 1980, 94-95). A pajzsos fejű gyűrűk előképeiről legrészletesebben Kovrig Ilona fejtette ki nézeteit (KOVRIG 1960, 161—162). Kiindulópontnak Castel Trosino S. és 168. sírok filigranes ékkődíszes gyűrűit tartja, melyeket Pannoniában azok a spirálisan tekert, középen pajzsosán kiszélesedő fejű, vésett vagy trébelt díszű, főként ezüstből készített gyűrűk követnek (pl. Keszthely—Fenékpuszta Horreum, Keszthely (Hévíz)—Dobogó, Pécs—Köztemető X. sír, Cserkút stb.), amelyek a 6. század végétől a 7. század közepéig, kivételesen a 8. század elejéig voltak divatban. S bár Kovrig Ilona fogalmazása szerint ,,nem lehetetlen, hogy innen, Pannoniából terjed szét ez a gyűrűforma a 9. század folyamán északnyugat és délnyugat felé, szláv területekre, tekintve, hogy tudomásunk szerint e területeken a 9. század előtt nincsenek még előzményei" (KOVRIG 1960, 162), sajnos