Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Ágoston Gábor: A török hadsereg lőporellátása a 16–17. századi magyarországi hadjáratokban

A török hadsereg lőporellátása a 16—17. századi magyarországi hadjáratokban 67 ekkor már 600 akcséért cserélt gazdát a városi piacokon.

29 1664 májusában 1 okká salétrom felvásárlási ára 25 akcse volt.

30 Ez a felvásárlási ár csak nominálisan jelent emelkedést. Reálértékben ugyanis csak 9,4 akcsét ért, s így elmarad az 1570. évi magyarországi piaci áraktól.

31 A krétai háború utolsó szakaszában, 1668—69-ben is ilyen módon szerezték be a szükséges salétrom egy részét. Ekkor összesen 7713 kantár (416,5 tonna) tisztított salétromot vásároltak, okkánként 30 akcséért (reálértékben 11,3 akcséért). A vásárlásra fordított összeg 10.182.000 akcsét tett ki.

32 Az összehasonlítás kedvéért megemlítem, hogy ez az összeg majdnem megegyezik az 1669/70-es pénzügyi évben zsoldot kapott összes janicsár egy havi zsoldjával. Ekkor ugyanis a ránk maradt elszámolás szerint 53.849 janicsárnak három hónapra 33.492.214 akcsét fizettek ki.

33 Hasonló módszerrel elégítette ki salétromszükségletének egy részét a temesvári barutháne is. 1679-ben a temesvári beglergbégségből, a szendrői és szerémi szandzsákból majd 47.000 okká (57,75 tonna) salétromot vásároltak, okkánként negyed gurusért, azaz a hivatalos árfolyamon számolva 30 akcséért.

34 1681-ben ugyancsak a temesvári lőpormalom szükségleteire a szendrői és a temesvári szandzsákból összesen 60.000 okká (73,72 tonna) salétromot vettek okkánként ismét 30 akcséért.

35 A magyarországi hadjáratok szempontjából igen kedvező volt, hogy a helyi lőportermeléshez a törökök helyben is bőséggel leltek salétromot, hisz hazánk Európának azon vidékei közé tartozott, ahol gazdag salétromlerakódásos helyek keletkeztek.

36 A magyarországi szandzsákbégeknek és beglerbégeknek jelenteniük kellett a Portára, ha területükön újabb salétromos szérűt fedeztek fel, vagy ha tudomásukra jutott, hogy szandzsákjukban vagy az alájuk tartozó vilajetben már ,,a királyok idején" is készítettek salétromot.

37 A Porta a salétromos falvakat igyekezett kincstári kezelésbe vonni, s ha a felfedezett salétromos szérűk a tímár-birtokosok falvaiban feküdtek, ezeket a falvakat a szultáni hászokhoz csatolták, a tímárosokat pedig kárpótolták.

38 Mivel a salétrom közismerten a lőpor lelke volt, a szükséges salétrom biztosítása érdekében mind a törökök, mind a magyarok szigorúan tiltották a salétrom eladását. A belgrádi bégnek és kádinak 1568. szeptember 19-én küldött rendeletben arról olvashatunk, hogy a Portának tudomásárajutott, hogy a belgrádi kazában, azaz bírósági körzetben a kereskedők és mások is vásároltak salétromot. A címzetteknek megparancsolták, hogy ezután a kincstáron kívül senkinek ne adjanak salétromot, legyen az kereskedő, vagy más személy. Ha a parancs kihirdetése után bárkinél salétromot találnak azt kobozzák el és foglalják le a kincstár számára.

39 Hasonlóan rendelkeztek a magyar országgyűlések is. Az 1596. évi diétán a rendek megállapították, hogy „akinek a birtokán ilyen salétromot készítenek, abból illő árban, ő császári felségének a használatára annyit adjon el, amennyit a szükség kíván". A következő paragrafus pedig a megmaradt fölöslegről akként rendelkezett, hogy a salétromtermelő ,,azt fizetés mellett belföldieknek és ne az ellenségnek adja el, vagy a maga számára megtartsa, hogy kiváltképpen a mostani időben, úgy az urak, mint a nemesek, továbbá a szabad városok, mezővárosok, várakés kastélyok és ezeknek katonái és jobbágyai a lövőeszközök számára lőporhoz jussanak". A büntetés igen szigorú volt. A negyedik paragrafus szerint „akiket a titkos kivitelen rajta kapnak, a fejükkel lakoljanak". E szigorú büntetés alól — érthető okokból mentesültek a Padi sah magyarországi alattvalói, vagy ahogyan a törvény fogalmazott, ,,az ellenségnek adófizetői".

40 A lőpor másik alapanyaga, a kén már nem állott ily bőségesen rendelkezésre a birodalomban. A forrásokban is kevesebbet szerepel és tudunk — igaz későbbi időkből — Velencéből és Triesztből Egyiptomba és Szíriába szállított kénről is.

41 Az is gyakran megtörtént, hogy a ként távoli raktárakból kellett a baruthánékba szállítani. 1565 decemberében Belgrádból a budai lőpormalmokba 40 láda ként küldtek a mohácsi kapitánnyal,

42 de más alkalommal is tudunk arról, hogy Belgrádból segítették ki a budaiakat.

43 A karamániai Bor lőporműhelyeibe pedig Isztambulból érkezett a kén. 1673-ban és 1674-ben összesen 31.700 okká, azaz 44 okkás kantárral számolva 720,45 kantár (38,95 tonna) ként vittek az isztambuli fegyver- és lőszerraktárból Borba.

44 Sajnos ami a kén minőségét, illetve tisztaságát illeti még további kutatásokra van szükség. Némi támpontot nyújthat azonban az, hogy Isztambulban 1683 és 1687 között a kén főzése során a veszteség 15—45% között ingadozott. Az össztermelésre számított átlag azonban csak 17,5%-nyi veszteséget mutat.

45 A lőpor harmadik alkotóeleméből, a faszénből az oszmánok nem szenvedtek hiányt. Leszámítva az arab területeket és Anatólia egyes vidékeit a birodalmat gazdag erdőségek borították. A faszént az oszmánok a „karaagacs"-nak, azaz fekete fának mondott fafajiakból készítették. Ezen a törökök a nem gyümölcstermő fákat értették.

46 A fennmaradt elszámolásokból úgy látszik, hogy leginkább a fűzfát használták e célra.

47 Bár a 16. századi neves itáliai szakértő, Vannoccio Biringuccio (1480—1539) maga is a fűzfából készített szénport tartotta a legjobbnak, megjegyezte, hogy minden puhafa megfelel erre a célra, ha az kellően fiatal, s nem görcsös. Ennek megfelelően a korabeli lőporkészítők a legkülönfélébb fákat és cserjéket használták a faszén égetéséhez: mogyoróbokrot, szőlővesszőt, babért, fenyőtobozt, kosárfűzt, fiatal bodzafát vagy éppen nádat.

48