Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Szakály Ferenc: Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt
Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt 25 vérrel fenyegetvén az ottani lakosságot, ha nem akarna Kanizsára adózni és szolgálni. 25 így volt ez a következő évtizedekben is; mivel azonban az erre vonatkozó adatokat másutt már összefoglaltuk, csak arra emlékeztetünk, hogy 1590-es évek elején a DélDunántúl Kanizsától legtávolabb eső részén, DélnyugatTolnában legalább 44 olyan helységről tudunk, amely rendszeresen várunkhoz adózott. 26 Sajnos, azok az urbáriumok, amelyekből adataink származnak, nem árulják el, A fenti táblázat csupán a török földesúrnak (szpáhinak) beszolgáltatandó tételeket tartalmazza. Ezen túlmenőleg a dencsiek a segesdi vajdának családonként 1—1 pint vajat és mézet, 1—1 köböl lisztet és árpát, valamint közösen 1—1 szekér szénát és fát, a becsehelyiek két, ismeretlen helyen szolgáló vajdájuknak összesen 20 tallér tizedmegváltást, 12 tallér készpénzt és 12 pint vajat, bizonyos ispánnak (,,dem Spann") 4 tallért, a regisztrálásukat végző írnokoknak 5 tallér tiszteletdíjat és 1 bárányt (vagy helyette 70 dénárt) adnak. (A becsehelyiek a szpáhinak is tartoztak ,,ajándékkal"; felszólításra családonként 60—60 dénárt kellett adniuk.) Berény, Iharos, Dencs, Újudvar és Gelse oly közel esett a török várakhoz, hogy lakosaikat szinte naponként beszólították azokba — elsősorban nyilván Segesdre, esetleg Csurgóra — robotolni (,,werden etwas hörter [értsd: barter], dan die Andern von den Türckhen, welche taglich bey Inén mit der Robat oder andern beschwârt"). A török kincstárnak fizetendő adóról — a dzsizjéhogy a szóban forgó helységeket maga a vár — vagyis: az ott szolgáló katonák közössége — vagy egyes katonái birtokolták-e. 27 Ez utóbbi esetben hiába várjuk, hogy a — majdan bizonnyal előkerülő — kanizsai várvizsgálatok jegyzőkönyveiből információkat meríthetünk Kanizsa hódoltsági tartományáról, hiszen a biztosok ezek adóztatására és sorsára már nem terjeszkedhettek ki. A kanizsai uradalom falvainak török adóztatására térve, az a következőképpen alakult: ről vagy harácsról — csupán Becsehelynél emlékezik meg az összeírás: évi 39 tallért fizetett. Az összeírás köztörténetileg legérdekesebb része az, amelyben a készítő a török földesúri adókivetés módszereit jellemzi. Eszerint a jobbágy saját személye után 1 tallért fizet — ez azonban akár 2 tallérra is felmehet —, felesége és vele közös háztartásban élő, húsz év feletti fia után 1—1, tíz év körüli fiú- és leánygyermeke, valamint minden ökre és lova után 1/2—1/2 tallért, minden hold bevetett földje után 20—20 dénárt ad. Tehene után jár a táblázatban feltüntetett vaj-adó. Mindezt családonként — nem számítva a robotot — átlagosan 15—18 tallérra becsülte. Már az is meglepő, hogy ezek, a már magyar végvárvonal mögött fekvő helységek nem szabott évi összeggel (summával) és azt kiegészítő némi ajándékkal adóztak — amit maga a közösség bontott le egyes tagjaira —, hanem egyénenként, vagyis olyan módon, ami a családi és termelési viszonyok állandó ellenőrzését feltételezi. Még megleháztartás- készpénz egy háztartás- báránytized kaszapénz vaj méz szövet szám tallér ra jut (tallér) Ft Ft pint pint Berény 10 125 12,50 1 1 10 10 Iharos 13 200 15,40 1,30 1,30 20 20 1 vég karasia Dencs 12 140 11,70 1,20 1,20 17 — 6 sing sája Újudvar 20 400 20 — — 52 52 Gelse 28 350 12,50 — — 32 32 Becsehely 32 200 6,25 — — 60 — Sármás 8 90 11,25 — — 25 — Szepetnek 8 80 10 — — 30 30 1 vég karasia Vasfalva* 8 75 9,30 — — 20 20 1 vég karasia 139 1660 átlag: 11,90 3,50 3,50 266 154 3 v< s g karasia + 6 sing sája * Ilyen nevű falu csak a középkorban volt az uradalomban; a Hegyföld-vidéki Bósfalvával azonos.
