Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

254 Rózsa Miklós tal aláírt igazolás látható a vándorkönyvben. Ugyanakkor Kelemen János 1866. évi bátaszéki munkájáról a vándorkönyvbe írt bizonyítványt céh adta, amint ez az aláíró neve alatt olvasható Obervorsteher szóból és a „SchmidtWagner-Zunft Bataszék"feliratú bélyegzőlenyomatból látható. A Céhkataszter szerint Kaposváron volt a kovácsoknak — a puskaművesekkel és a szíjgyártókkal közös — céhük. Pécsett volt takácscéh, Siklóson pedig a takácsokat — a német-szabókkal, üvegesekkel és német-vargákkal együttesen — tömörítő céh. Megállapításra vár, mi lehetett az oka annak, hogy a vándorkönyv tulajdonosának szakmája szerinti céh e helyeken létezése ellenére a városi közigazgatási hatóság valamely szervétől, ill. a járási közigazgatási hatóság munkatársától, utóbbitól úgy is mint céhbiztostól származó igazolás került a vándorkönyvekbe. VIII. A vándorkönyvek „utóélete" 1. A vándorkönyvek a rendeltetésük szerinti felhasználást követő utóéletük első szakaszában, ha tulajdonosuk nem semmisítette meg őket, akkor személyi iratai egyik darabjaként maradtak meg, majd ezt követően az örökösök valamelyikénél — ha ő sem semmisítette meg azokat — a családi iratokat őrző bútorfiókba kerültek. Van eset, amikor üres oldalaikat a tulajdonos emlékei megörökítésére használja. Az ilyen vándorkönyvek tulajdonosuknak a vándorlás utáni időszakáról tudósító adatokat is őrző írásos emlékekként maradtak fenn. Volt mesterlegény, aki a vándorkönyvét dalok szövegének feljegyzésére használta. Ezzel információt hagyott arról, hogy az ő környezetében mely nótákat énekelték, melyek voltak a feltehetően kedveltek. Van, amikor a legény a vándorkönyvet fontosabb családi események bejegyzésére használja. Ez által az ilyen vándorkönyv éppúgy családtörténeti adatgyűjteménnyé is válik, mint az a vándorkönyv, amelynek üres oldalaira az örökös jegyzi fel a felmenők születési és házasságkötési adatait. A vándorkönyvek egy része már eredeti tulajdonosuk által felajánlottként, más részük az örökösöknek az eredeti tulajdonos iránti tisztelete és reá emlékezése, vagy a múlt maradványai iránti megbecsülés egyik kifejezéseként közgyűjteménybe került. 2. A tulajdonos által később jegyzőkönyvecskeként használt vándorkönyv Sotonyi Jánosé. Sotonyi nem tudta aláírásával ellátni a vándorkönyvét annak erre kijelölt helyén. Ezért a könyv rendeltetésszerű használata után abba került feljegyzéseket valamely ismerőse számára tollbamondottnak kell tartanunk. Hacsak nem azzal állunk szemben, hogy a vándorkönyv kiállításakor annak aláírására kapott hatósági felhívás teljesítése alól kibújt, holott, ha kezdetlegesen is, de tudott írni. Ez esetben viszont a vándorkönyvében levő magánbejegyzések az ő kezétől származóak. Időrendben első ilyen bejegyzése az utolsó munkaviszonyához a Pölöskefej faluban töltötthöz kötődőnek tűnik. Az itt illetékes által a vándorkönyvbe írt bizonyítvány egyik aláírója Dömötör József céhmester, a másik pedig Dömötör vezetéknevű céhnótárius volt (kinek keresztneve nem olvasható). Sotonyinak kettőjük közül valamelyikkel valamilyen kontroverziája lehetett. Ez érzékelhető az általuk aláírt bizonyítványt követő oldalra írt szövegből, mely a két Dömötör közül az egyiket így aposztrofálja: „Dömötör a ki a tilosba betör". E mondóka alá jegyzett versecske is valamilyen keserűség kifejezője: ,,Szép az élet méreggel telt évei, Boldog ki azt könnyű szivvel tűrheti." Tíz üres oldal követően naplószerű bejegyzés kezdődik, amely annak primitív szövegezése és kifejezésmódja, valamint írásának kezdetlegessége folytán csak részben követhető, viszont éppen e sajátosságainál fogva így is tolmácsolója a múlt század első fele egyik falusi eredetű kézműveslegénye tanultsági szintjének és érzelemvilága egy sávjának. Ez a bejegyzés úgy kezdődik, hogy „Más hasonló felett 1849 Évben Örömnek napja bezzeg föly derülyt ma mindenszentek havának [= október] 21 napjára tegnap hivatottam vig lakodalomra", majd úgy folytatódik, hogy , ,Tisztoságos szüzek társoká fogatok egyenként föly kelyvén nekem kezet adtok... tapsolva vigatok." Ezt követően betegségére emlékezik. Az ez utáni szöveg pedig nehezen olvashatóan írt, és zavarosan, már nem érthetően fogalmazott. 3. Kaszap Mihály vándorkönyvébe, annak első kötéstáblája belső oldalára és az azt követő oldalra unokája, az 1910-ben Palinban született dr. Kaszab Mihály jegyezte be mindkét ági nagyszülei, valamint szülei nevét, születésük és házasságkötésük idejét, s mert vallásukat is és a keresztelés és házasságkötés helyét is bejegyezte, ezzel támpontokat hagyott hátra a leszármazási táblához szükséges pontos adatoknak mely plébániákon és lelkészségeknél való kereséséhez. 4. SZÍVÓS Imre 1866. június 20-án befejeződött pesti munkaviszonyáról szóló bizonyítványt követő második és harmadik oldalra, tehát e két oldalon át írva Leitlinger lelkész azt jegyezte be, hogy „SZÍVÓS Imre megnősült Nagy Kanizsán 1869-ben". Az ezt követő oldalakon maga SZÍVÓS nap pontosságával jegyezte be, hogy mikor nősült, ez után pedig 5 gyermeke születésének, s közülük kettő elhalálozásának napját írta be. Két üres oldal után kezdődik a dal-szövegek feljegyzése. A dalok a következők: a) Vékony héja, de vékony héja van a piros almának... b) Zug, bug a szél, kergeti a felleget... c) Mint ha csak az agáczfa virágzik... d) Felhő közül egy szép csillag néz le rám... e) S eh, nem bánom én, hogy ha én meg is halok...