Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban 247 5. A vándorkönyvet az 1860-at követő években a hatóságok éppúgy, mint korábban, felhasználták a hadkötelezettséggel összefüggő bejegyzésekre is. Hajdú János vándorkönyvébe 1863-ban, amely évben 21 éves volt, március 30-i kelettel a Kanizsán történt sorozáson való megjelenésével kapcsolatos — német nyelvű — bejegyzés került. Három évvel később, 1866. február 14-én a szántói járás főszolgabírója a keltezésből következően Keszthelyen azt jegyezte be, hogy Hajdú, miután katonai kötelezettségének eleget tett, a vándorlási engedélyt egy évre megkapta. Az engedélyt meghosszabbító bejegyzés a könyvbe nem került. SZÍVÓS Imre vándorkönyvébe 1865-ben, amikor 22 éves volt, azt jegyezte be nagykanizsai keltezéssel az itteni főszolgabíró, hogy katonai kötelezettségének az 1864. évi „főavatás" (Hauptstellung) alkalmával egyszer mindenkorra eleget tett. Betze József a vándorkönyvnek részére kiadásáról szóló 1866. évi bejegyzés szerint, amikor 24 éves volt, február 7-i kelettel a könyvet — mint láttuk — azzal a meghagyással kapta meg, hogy az ugyanazon évi márciusi újoncállításkor köteles születési helyén jelentkezni. Úgy tűnik, jelentkezett, és ezzel eleget tett a katonai szolgálattal kapcsolatos kötelezettségének, mert márciustól május végéig munkát végzett, és június 19-én 1867. március l-ig szóló engedélyt kapott a Magyarország területén belüli vándorlásra. Az engedély elnyerését követően munkát vállalt 4 hétre, s az erről szóló 1866. július 15-i bejegyzést követő bejegyzés, így a vándorlási engedély meghosszabbításáról szóló azonban nincs vándorkönyvében. Kelemen János 1864-ben, amikor 18 éves volt, azzal kapta meg vándorkönyvét, hogy vándorlási engedélyben 1865. április 1-éig terjedő 1 évre szólóan részesült. Az engedélyt az illetékes szolgabíró 1865. szeptember U-én egy további évre, tehát 1866. szeptember 11-ig hosszabbította meg. Ezt követően még volt két munkaviszonya, közülük a második 1866. május 20-án megszűnt, s az erről szóló igazolást követő bejegyzés vándorkönyvében nincs. Az életadottságok sajátos időbeli egybeesése, hogy a most említett négy iparossegéd, kik közül kettő annak ellenére, hogy 1867 első két hónapjában még jogosult volt vándorolni, 1866-ban abbahagyta a vándorlást, legalábbis erre enged következtetni, hogy vándorkönyvükben ezt követő időből sem munkavállalásról szóló, sem a vándorlást engedélyező bejegyzés nincs. Ez utóbbiból nem szabad azonban oly következtetést levonni, hogy megszűnt a vándorkönyv, mint használatos okmány fajta. Bedének János vándorkönyve arról tanúskodik, hogy Nagykanizsán 1867. november 23-án történt kiadásakor 3 évig érvényesként adták ki, ennek az időnek az eltelését követően pedig Nagykanizsán 1871. március 28-án további 3 évre meghosszabbították érvényét. A következő bejegyzésből úgy tűnik, hogy Bedének alis Jakopanecz János nem sokat törődött vándorkönyve érvényességének 1874. március 28-i lejártával. A horvátországi Virje

102 elöljárósága által a könyvbe 1877. május 1-én — horvát nyelven — bejegyzett láttamozás szövegéből az következik, hogy Bedének akkor (és ott?) munkában állott. A virjei elöljáróság pedig felfigyelt az érvényesség hiányára, mert értesítette a nagykanizsai szolgabíróságot (nyilván mint Bedének születési és illetőségi helye szerinti hatóságot) a láttamozás megtörténtéről. 1877. szeptember 27-én a nagykanizsai szolgabíró — ezúttal is 3 évre — meghosszabbította a vándorkönyv érvényét. Ezt követő bejegyzés ebben a vándorkönyvben nincs. Nem szabad, hogy elkerülje a figyelmet, mindhárom nagykanizsai bejegyzés szövegében olvasható az a hatósági enunciatio, amely szerint a vándorkönyv mint igazolási okmány érvényes. Ez azt juttatja kifejezésre, hogy a vándorkönyv már nem a munkaviszonyok helyéről, időtartamáról és az azok alatti magatartásról szóló bizonyítványok bejegyzésére szolgál, hiszen e tényeket az íparrendtartással rendszeresített munkakönyvbe kell bejegyezni, hanem csak a személyazonosság igazolására. Az, hogy Hajdú, Kelemen, SZÍVÓS és Becze vándorkönyvében mind céhtől, mint hatóságtól származó munkaviszony-igazolások vannak, s Bedének vándorkönyvének bejegyzései eltérőek, arra a megállapításra vezet, hogy a gyakorlat nem volt egységes. A vándorkönyvnek az 1860-as években és az 1870-es évek elején mind a munkaviszonyról szóló igazolás, mind a vándorlási jogot megadó hatósági engedély bejegyzésére való használatáról tudósítóként említjük, — mint az ilyen használat igazolására egyik példaként kiemelt vándorkönyvet — a svájci Graubünden kantonból Magyarországra bevándorolt Caflisch Kristóf cukrász részére a kantoni hatóság irodája (Die Kanzlei des eidgenössischen Standes Graubünden) által 1866. december 19-én öt évre szóló érvényességgel 1926. sz. alatt kiállított vándorkönyvet. Ebbe a Krassó vármegyei Lúgos város hatósága 1868. április 21-én az akkor megszűnt közel ötéves munkaviszonyról szóló igazolást, Pécs sz. kir. város Kapitányi Hivatala pedig 1873. szeptember U-én , ,a vándorlási jog továbbra is kiterjesztetik" szövegű engedélyt írt be.

103 6. Az 5 Zala vármegyei és az előbb példaként említett vándorkönyv ismertetett bejegyzéseiből kitűnő ellentmondások oly tények, amelyek a vándorkönyvnek az 1860-ban hatálybalépett Iparrendtartás, mi több, az 1872. március 16-án hatálybalépett 1872:VIII. tc.-be foglalt ipartörvény hatálya idején betöltött szerepe, elsősorban az 1860. május 1. és 1872. március 16. között rendszeresítve volt munkakönyvhöz

104 való viszonya mikénti szabályozottsága további kutatással való feltárásának szükségességére hívják fel a figyelmet. 7. Az 1860-as évekből való 5 vándorkönyvünkben a munkaviszonyokról szóló bizonyítványokon a hadkötelezettséggel kapcsolatos, valamint a vándorkönyv érvényességi időtartamát meghosszabbító hatósági bejegyzéseken kívül más tényekről bejegyzés nincs. így, szemben az 1860-ig kiállított és kezelt vándorkönyvekkel, az 1860 utá-