Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kunics Zsuzsa: A nagykanizsai Deák tér története a város fejlődésének tükrében

206 Kunics Zsuzsa A lokálpatrióta Halis István is úgy jellemzi ezt az időszakot, hogy „olyan sárosak valának ugyanis ez időben a város utczái, hogy falábakon szoktak a sáron keresztül járni az utczák túlsó oldalára."

8 Az első útjavítási munkák 1810-ben kezdődtek, amikor kitéglázták elsőként az Ispitál utcát (Ady E. u.). A város külső képét tekintve, a városiasodásnak ugyan csak a csíráit fedezhetjük fel, azonban vásártartó jogának köszönhetően már a XVIII. sz. végétől igen élénk üzleti élet folyt a városban. Kanizsa fokozatosan kereskedelmi központtá vált, gabonagyűjtő hely volt Stájerország, Horvátország és Trieszt felé. „Fontosságát" és „piacközponti szerepét" a XIX. sz. eleji városkép elmarasztalása mellett a nyugati utazó, Richard Bright is elismeri.

9 Tiszta vonzásterületének népessége az 1830-as években már meghaladta a 120 ezer főt (122.581 fő), az ún. megosztott vonzáskörzetének népessége pedig — ahol más piachelyek vonzása is érvényesült — a 37 ezer főt (37.781 fő), amikor is a város népessége mindössze 5897 fő volt.

ю Kanizsa elsősorban nem kézművesiparával, hanem vásárai révén gyakorolt vonzást a környék népességére. A Helytartótanács rendeletére elvégzett statisztikai jellegű leírás, a „Zala útkönyve" („Az ország utak tabelláris leírása")

11 1831-ben így jellemzi a várost: „szerdán és pénteken tartatik Héti Vásár, — naponként pedig minden féle Életszereket és Majorságokat lehet kapni a Piártzon, — Országos Vásár szinte 6 tartatik." Az „empóriumot" (piac, vásárhely) tekintve — a jelentés szerint — az „első Classisbéliek közé méltán számlálhatni" a várost. Ennek bizonyítására, a vásárok fontosságának jellemzésére felsorolja a résztvevő kereskedőket: „Mind ezen vásárokon meg szoktak jelenni a Bécsi — Sopronyi — Keöszeghi — Szombathelyi — Körmendi — Egerszeghi — Pápai — Győri — Pesthi — Fejér vári — Weszprémi — Szümeghi — Keszthelyi — Eszéki — Pétsi — Kaposvári — Verőczi — Possegei — Kőrösd és Kapronczai — meg is zábrábi, — Varasdi — Csáktornyai, úgy nem különben Potoli — Ormosi — Máhrburgi — Leibachi — Graetz — és Regedéi Kalmárok és Kereskedők." Néhány év múlva, 1836-ban Fényes Elek így ír a város „állapotjáról":

0 „ezen város igen eleven, mert Pest és Horvátország, ismét Bécs és Szlavónia, Bosnyák országok közt feküdvén kereskedése nagy fontosságú, sertés, marha, gabona vásárai felette híresek, s a török országi sertések, ökrök mind itt mennek keresztül, ezenkívül csak nem egész Somogy vármegye innen veszi a fabrikátumokat és a coloniális portékát." Kereskedelme a század közepére a Dunántúl egyik legjelentősebb településévé növelte. Az 1828. évi összeírás szerint Somogy megye 279 települése közül 146 Kanizsát jelölte meg piacául.

13 A városközpont egyre szaporodó polgárai számára kicsinek bizonyult a Felsőtemplom, így 1824-ben négy ölnyivel megnagyobbították és egy kétemeletes tornyot építettek hozzá. (1. kép) A toronyépítés szükségességét már az 1816. évi „Canonica Visitátio"-ban

14 említi Kurbély György veszprémi püspök: „Ez a nyilvános kápolna adósságoktól nem terhes, azonban különösen rá van szorulva egy torony megépítésére." A Városi Tanács 1823. márciusában hozta meg a kápolna megnagyobbítására vonatkozó határozatát, az ünnepélyes talpkőletétel szeptember 27-én volt. Az építkezés költségeit a város támogatása mellett lakossági adományokból és kölcsönökből fedezték. 1824. év végén az építkezés befejezéséhez „Laszner Miklós zsidóiul 2.000 frt. és később egy pécsi polgártul 3.000 frt" kölcsönt szavazott meg a város.

15 Ekkor készítette el Hicelberger Ferenc (Hicel

berger Gábor Dunántúlon híres órásmester fia) a toronyórát 1825-ben.

16 Lovak Ferdinánd gyógyszerész templomgondnoksága alatt avatták fel a „városi tanács becses ajándéká"-t is, a 400 kg-os új harangot, melyet a város címere díszített. Az oldalán olvasható felirat szerint Eberhard Henrik pesti harangöntő mester készítette 1825-ben.

17 A templom szomszédságában kereskedők kezdték építeni emeletes lakóházaikat. Az első ilyen a klasszicista stílusú ún. Axenti-ház (Deák tér 5.). (2. kép.) Axenti György bőrkereskedő 1817-ben építtette a kapu feletti zárókőbe vésett évszám tanúsága szerint. Több mint negyedszázadon át (1845—1872 között) az emeletén működött a Nagykanizsai Takarékpénztár. A földszinten nyitott ügyvédi irodát 1865-ben Kaán Vilmos (Kaán Károly, az Alföldfásító erdész édesapja).

18 A század végéig az Axenti család tulajdonában volt a ház, utolsó örököse 1887-ben Axenti Helen (Bosnyák Miklósné) „körösi" (horvátországi) lakos.

19 Tőle 1891. áprilisában Reichenfeld Gyula magnagykereskedő és exportőr vette meg az épületet,

20 s nyitotta meg kereskedését, mely több mint ötven évig működött itt. Reichenfeld Gyula városi képviselőtestületi tag, az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara levelező tagja volt. Cégét 1879-ben alapította, mely „egyedülálló volt egész Dunántúlon.

21 Szaktekintélyének köszönhetően létesítettek Nagykanizsán 1912-ben magvizsgáló állomást. Az 1930-as években a kor egyik legmodernebb magtisztító üzemével rendelkezett, melyet 1937-ben fia, Rajki István vett át, s bővítette az üzletet egy olajkereskedéssel. Édesapja halála után, 1946-ban ő örökölte a házat is, s kezelte az államosításig, 1952-ig.

22 A XIX. sz. első felében (az Axenti-ház építésekor) kőből, téglából épült, zsindelytetős épületeket ugyanakkor csak a belvárosban, a piac táján találhatunk. Ezenkívül a házak vályogból, fából, elvétve alul téglából épültek. A kis zsúptetős házak minden rendszer nélkül sorakoztak egymás mellett, köztük néhol nagy foghíjak, beépítetlen telkekvoltak. A bel város jellegzetes megmagasított padlásterű kereskedőházai között szerényen húzódott meg néhány földszintes kis üzlet. A Deák tér arculatára ebben az időben még ezek a jellemzőek, mint a ma is álló Deák tér 9.