Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Srágli Lajos: Adatok a Zala vármegyei ipari tevékenység és bányászkodás 19. századi kezdeteihez

Adatok a Zala vármegyei ipari tevékenység és bányászkodás 19. századi kezdeteihez 215 melynek célja, hogy az országban iparvállalatok, gyárak létesítését támogassa, ilyeneket saját tőkéből is alapítson, s elsősorban — öt éven keresztül — csak olyanokat, melyek hazai nyersanyagokat dolgoznak fel. Zala megyében két ügynökséget létesített: Nagykanizsán és Keszthelyen. Kanizsai képviselője Spanier Ferdinánd szivargyáros volt.

43 A vármegyének az ipar fejlődésével kapcsolatos állásfoglalásai pozitívan értékelhetők. Ez nem jelenti azonban, hogy az ipar fellendítése érdekében hathatós lépéseket tettek volna, sőt Zala megyére vonatkozóan ezt a lehetőséget a közgyűlés a vizsgált időszakban nem is mérlegelte. Ettől függetlenül csatlakozott a megye nemessége azokhoz a — más vármegyékből induló — mozgalmakhoz, melyek az ország ipara fejlesztésével függtek össze. 1844-ben Vas megye felszólította Zala megyét, hogy addig ne szavazza meg a hadiadót, míg a Pest—Fiumei vasút ügye el nem dől. Szükségesnek látták azonban a kereskedelem és a „műipar" fejlesztését azokon a vidékeken, melyeket a vasútvonal érint. A kérdésben Zala vármegye közgyűlése úgy határozott, hogy az országgyűlési követeinek utasításba adja, hogy a hadiadót a feltételek biztosításáig ne szavazzák meg. Hasonlóképpen foglaltak állást — Pest megye átiratára — a Műegyetem létesítésének ügyében is. Ugyanígy támogatták más vármegyék követeléseit a Duna balparti vasút, a vámhatárok eltörlése és a Bécs—Trieszti vasútkérdésében, sőt a Helytartótanács utasítására a Sopron—Németújhelyi vasút — mely a megyét is érintette volna — nyomvonalának kijelölésénél, elkészítésénél az építő társaságnak segítség nyújtását is vállalták.

44 A vármegyei nemességnek azonban közvetlenül nem volt érdeke az ipar fejlesztése, s az ipart fejleszteni kívánó mozgalmakhoz elsősorban azért csatlakozott, mert azok az Ausztriától való gazdasági függetlenedés irányába vezettek. Látható, hogy a 19. század első felében Zalában a céhes i páron kívül csak nyomaival, kezdeteivel találkozhatunk az „ipari" jelző mai értelmében vett létesítményeknek. Ebben alapvetően a megye adottságai, népességének összetétele játszottak fő szerepet. Ekkor itt még meghatározó a nagybirtok volt, a mezővárosok is a földbirtokosok érdekkörébe tartoztak. Jelentős vagyonos polgárság, illetve kereskedőréteg nem alakult még ki, bár az első nem céhes műhelyeket kereskedők alapították. A vármegye támogatta ugyan a céhrendszer felszámolását, a „műipar" létrehozását — más megyék nyomába lépve—de a kérdést nem tartotta elsődleges fontosságúnak. A korszak alapvető folyamatává azonban a gyáripari fejlődés vált. A század második felében is kezdetben rendkívül lassú a fejlődés. Az 1850-es évek politikai és gazdasági viszonyai még nem kedveztek a gyáralapításoknak. A biztos politikai talajt a tőkés iparfejlődés számára a kiegyezés teremtette meg. Ennek ellenére egyes iparágakban létesültek olyan ipartelepek, melyek már gépi erőt is alkalmaztak. Az 1852. évról szóló statisztikai feljegyzések szerint két gőzgép üzemelt a csáktornyai cukorgyárban és egy az egyik zalai fűrészmalomban.

45 Az ipar támogatására az 1870-es évek előtt is születtek — igaz csak korlátozott számban — rendelkezések, de felemás módon szabályozták a folyamatot. A már erősen túlhaladott céhes formát csak az 1872. évi ipartörvény törölte el. Az 1870-es, 80-as években születő törvények a vámokról, kereskedelemről, iparegyesületekről, továbbá a hitelfeltételek javulása azonban már komoly segítséget és lehetőséget jelentettek a vállalkozóknak. Ugrásszerűen megnőtt az országban működő gyárak, s ezzel együtt az iparban foglalkoztatottak száma is. Az általános fellendüléssel párhuzamosan növekedett a kisipar, ezen belül elsősorban az önálló iparosok száma. Különösen azokban a foglalkozási ágakban szembeötlő ez, melyek a gyáripari termékek további feldolgozásával, javításával, illetve a felgyorsuló városi fejlődéssel kapcsolatosak (kőműves, asztalos, cipész, pék, szabó, kovács stb.). Jelentősebb fejlődés a megye iparában a század utolsó harmadában indult. Kedvező közlekedési adottságai (út és vasút), a korábbi időszak kereskedelmi hagyományai és az iparosodottság más településeknél magasabb foka a továbbiakban is elsősorban Nagykanizsa ipari fejlődése számára biztosított jobb lehetőségeket. A város fejlődésének kiemelkedő eseményei (az Osztrák—Magyar Bank fiók-nyitása — 1879, a városi telefonhálózat kiépítésének megkezdése — 1892, az utcai villanyvilágítás — 1893, az omnibusz megjelenése — 1895 stb.)

46 az elért gazdasági szint fontos mutatói. A város iparosodásának üteme is fokozódott, a századfordulón a lakosság mintegy 25,8%-a dolgozott az iparban.

47 Más zalai városok ehhez képest jelentősen elmaradtak. Csáktornyán 14,4%, Zalaegerszegen 14,2% volt az ipari keresők aránya, Zalaszentgróton és Keszthelyen valamivel nagyobb ennél (16% feletti). Ezeken a településeken elsősorban a hagyományos iparűzés élt tovább. Az 1870-es évek végére jelentős fejlődést tapasztalhatunk a kő-, föld-, agyag- és üvegiparban, a bőriparban, az építőiparban, a nyomdaiparban és a malom iparban. 1879-ben létesült a balatonfüredi hajógyár, ahol 1879-től 188 l-ig 30— 35 kisebb-nagyobb vitorlást építettek.

48 A megye gyáriparáról átfogó képet a Magyar Korona Országainak gyáriparáról 1898-ban készült felmérés ad. Ez a megyében 25 gyártelepet sorol fel. Az 1870 után létesült ipartelepek már gépi erőforrásokat használtak fel a termelésben, piacuk jelentősen kiszélesedett, termelésük volumene megnőtt, s általában több munkást foglalkoztattak. Zala megyében legnagyobb számban téglagyárak alakultak az 1870-es évektől kezdődően. 1898-ban 10 téglagyár működött, közülük 3—3 Nagykanizsán és Sümegen. 2—2 keszthelyen és Zalaegerszegen. Termelésük még alacsony szintet ért el, elsősorban a városi építkezések szükségleteit fedezte.

49 Az alapítások számában közvetlen a téglagyárak után az élelmezési és élvezeti cikkeket előállító ipar következett. A Zala, Mura folyókra és kisebb patakokra telepített számos vízimalom mellett a század végén már három gőzmalom is üzemelt a megyében, Csáktornyán, Nagykanizsán és Zalaszentgróton. A söripart két jelentősebb gyár, a keszthelyi (Reischl Vencel és fia) sörgyár, valamint a Nagykanizsai Malátagyár és Sörfőzde r. t. képviselte. A keszthelyi gyárat 1844-ben alapították, a