Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Srágli Lajos: Adatok a Zala vármegyei ipari tevékenység és bányászkodás 19. századi kezdeteihez

ZALAI MÚZEUM 3. 1991 Srágli Lajos: Adatok a Zala vármegyei ipari tevékenység és bányászkodás 19. századi kezdeteihez A Zala megyei iparfejlődés korábbi szakaszai iránti érdeklődés az 1970-es években, a településtörténeti kutatások fellendülésével párhuzamosan vált érzékelhetővé. Részben ez a tény is felelős azért, hogy a kapitalizmus-kori Zala megye jellemzésében évtizedeken keresztül két összefüggő fogalom — a gazdasági elmaradottság és a szociális feszültség fogalma — kapott más jellemzőknél erósebb hangsúlyt. Ezek elsősorban századunk második és harmadik évtizedének valóban így jellemezhető viszonyaira utalnak, s a mezőgazdaság egyeduralkodó szerepével vannak összefüggésben. A mezőgazdaságra viszont a rossz minőségű földeken való gazdálkodás és a nagybirtok túlsúlya nyomta rá a bélyegét. Ez okozta a vidék lakosságának nagyfokú szegénységét, a megyéből eljáró summások országosan kiemelkedő arányát. A gondokon — a birtokviszonyok gyökeres átalakítása mellett — az iparosodás segíthetett volna. Az 1930-as években azonban Zala nem sorolható még csak a közepesen fejlett iparú megyék közé sem. A természeti kincsek, erőforrások hiánya vagy valamely más ok alakította így a termelés szerkezetét? Eleve szükségszerű volt-e a mezőgazdasági túlsúly kialakulása, avagy megvoltak-e egyáltalán azok a lehetőségek és azok a formák —legalább csírájukban—melyek egy másfajta, gyorsabban ívelő vagy a megvalósultnál kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés lehetőségét tartogatták? E kérdések megválaszolásához a tőkés korszak egészét kell vizsgálat alá venni, s visszanyúlni annak 19. századi kezdeteihez. Jelen tanulmány az elmúlt évszázad zalai iparának csak vázlatos bemutatására, fejlődése tendenciájának megrajzolására vállalkozhat a kutatásnak ebben a stádiumában. Egy, a század első felét áttekintő kép — mint előzmény — nyújtásán túlmenően nem célunk a céhes szerveződésű és a megye egyes területein a céhek megszűnése után is számottevő kézművesipar mélyreható vizsgálata, inkább csak arányait és a fellelhető mesterségek körét jelezzük. Nem cé1 unk azért sem, mert azt az elmúlt évtizedben már több szerző is vizsgálta. A mester és a szakmába bevont családtagok munkáján alapuló, a saját és egy szűkebb vásárlókör számára dolgozó kisipar mennyiségileg nem elhanyagolható, de a megye számára gazdasági kiutat nem jelenthetett. Ezt a lehetőséget csak a gyáripar képviselte. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a gyáripar fogalmát a későbbiekben kissé szélesebb értelemben használjuk: elsősorban ide tartozónak vesszük a jelentősebb tőkét képviselő vállalkozásokat, az olyan üzemeket, ahol nagyobb számú munkást vagy erőgépet alkalmaztak, továbbá azokat a kisüzemeket, melyek a későbbi fejlődés során fokozatosan, de zökkenőmentesen váltak gyári szerveződésű formává. Bár a korabeli szóhasználatban már találkozhatunk a „gyár" megjelöléssel, ez nem minden esetben egyezik tartalmát tekintve mai fogalmunkkal. A gyár szó ténylegesen többet jelent, nem pusztán nagyobb mennyiségű termelést, nagyobb termelési egységet, hanem egy meghatározott, sajátos szerveződést, a termelés rendszerét, a termelési folyamatrésztvevőinekjellegzetes funkció- és feladatmegosztását is.

1 Zala megye a 19. század elején 727 lakott helyet, köztük 32 mezővárost számlált.

2 Jelentősebb mezővárosai (Nagykanizsa, Keszthely, Sümeg, Tapolca, Szentgrót, Zalaegerszeg, Alsólendva, Csáktornya) — melyek később az ipari fejlődés centrumaivá váltak — elsősorban a megye peremrészein helyezkedtek el, ott, ahol a kereskedelmi szempontból is számításba vehető útvonalak vezettek. Közülük is kiemelkedett Kanizsa, mely a század elején már komoly kereskedelmi központ volt. A megye belső területei azonban jó utaknak híján voltak. Hasznosítható ismert természeti kincsei: a Dráva aranyat tartalmazó homokja, üveg és porcelán gyártásához felhasználható tiszta kvarchomok Kapolcs környékén, a Balaton-felvidéken mészkő, tűzkő, bazalt, homokkő, a Balaton déli partján jó minőségű, tiszta agyag, Szerdahelynél és Peklenicza mellett kőszén, s ez utóbbi környékén kőolaj is található volt.

3 Mindezek mellett a megye több pontján fordult elő téglagyártásra használható agyag és aZala folyó völgyében nagyüzemi bányászatra is alkalmas mennyiségű kavics. Az ipar kialakulása és fejlődése szempontjából nem hanyagolhatók el a nagy erdőterületek, de a mezőgazdasági termékek sem. Mindezen lehetőségek ellenére a 19. század előtt, de annak első felében sem alakult ki számottevő ipar a megyében. Bár Horváth Mihály a 18. század végéről említi, hogy