Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélütelep 125 nyomban is megtalálható volt. Egyébként a XV. és a XVI. szelvények voltak a leggazdagabbak gyümölcsleletekben. — A gyümölcsmaradványok, faszenült gabonafélék (Triticum sp., Hordeum sp., Secale sp., Avena sp., Panicum sp.) szemterméseivel és turfikálódott kozmopolita gyommagvakkal együt fordultak elő (GYULA 1986). — A termésmaradványak az agyagon fekvő sás fölötti 10—15 cm vastag, faszénben gazdag rétegben helyezkedtek el. A föld itt nem volt átégve, ezért a faszén nem épületégésből, hanem a tüzelchelyeken elégetett gallyakból származott. Ezt erősíti meg az a megfigyelés is, hogy az itt talált gyümölcsmagvak javarészben csak turfikálódtak, alig egy-két db pörkölődött csak meg. — A faszenesedett termések és magvak tehát nem ott égtek meg ahol találták! A talajon ugyanis nincs nyoma égésnek, a sás réteg sem volt megégve. Helyi tűz esetén annak is faszeinesednie kellett volna. Ebből következik, hogy a szenesedéit növényi anyagot valamely más helyen leégett szérű, esetleg pajta területének rendezése, tisztítása során hordták ide. — A leégett területen a lakosság május végétől kezdve a gyümölcsök ellentállóbb, emészthetetlen részeit szétköpködte. A legtöbb gyümölcs azonban ősszel került a faszenesedett növényi maradványok közé. Ebből őszi tűzvészre, s az ezt követő tavaszi romtakarításra következtethetünk. A Fonyód-Bélatelepen talált valós (direkt) növényleletek az első, 1934. évi ásatásból nem maradtak fenn. Az 1964. évi ásatás során a növényi eredetű makro leletanyagot részben egyenlő gyűjtésmóddal válogatták' ki, részben a helyszínen kerültek kiiszapolásra. Mindegyik növényi leleten kisebb-nagyobb kémiai-, vagy biokémiai- (mikrobiológiai) változást észlelhetünk. Ezek a változások azonban nem voltak olyan deformáló hatással, hogy az egyes darabokon a morphológiai vizsgálatokat ne tudtuk volna megnyugtató eredménnyel elvégezni. Az itt felsorolásra kerülő növénytani anyag túlnyomó részét huminanyagok felhalmozódása [humifikáció, azaz tőzegesedés (turf ikáció)], kisebb menyiségben tűz általi szenülés (pl. pölkölés) konzerválta számunkra. A spontán vegetációból származó darabok és a gyümölcsfélék túlnyomó többségében rendesen a tőzegesedés különböző fázisában vannak. A gyümölcsfélék kis hányadban igen jó, faszén állapotban maradtak meg. Felületük tompán fényes, itt-ott lepusztult. Ilyenkor jól látszik szivacsos szerkezetük. Ebből arra lehet következtetni, hogy ezek más növényi részekkel (pl. gabona szemtermésekkel) együtt voltak, amikor azok elpusztultak. Ennek felső rétege teljes egészében eloxidálódott, a mélyebb rétegekben levő anyag pedig indirekt redukció révén faszenesedett (v. ö. SÁGI—FÜZES 1966, 15—51.). A hamu nátrium-és kálium-oxid tartalmát pedig a csapadék hamar, talán már a következő tavasszal kilúgozta. Az oxidokhoz képest nagy mennyiségű víz ezt gyorsan végezhette, mert a termések felülete csak részben korrodeálódott. Az elárasztódás során azonban már valamennyi talaj kellett, hogy legyen a faszenült növényi tömegen, mert azt a víz szétmosta volna (nyilván elföldelték). Jó fizikai állapotának, továbbá az 1220 utáni vízszint emelkedés védelmének és iszaptakarásának köszönhető, hogy nem fagyott szét. Szárazra csak a Nagyberek lecsapolása (1861—1914) után kerülhetett ismét (HOSS 1966, 15—51.). Ennek a jó állapotnak a következménye, hogy a termések és magvak legnagyobb részét ülepítés, mosás után keretre feszített szitán árnyékban száríthatták meg. Száradás után nem repedeztek meg, nem „ugrottak szét". Az így előkészített anyagot papírvattával bélelt dobozokba, ill. gumitömítésű patent üvegeikbe csomagolva szállították a keszthelyi Balatoni Múzeumba (adatközlők: P. HARTYANYI Borbála, FÜZES Miklós, KRALOVÁNSZKY Alán). Ennek ellenére sok tőzegesedett gyökérdarabka volt található a termések és magvak felületén. Sztereoszkóp alatt egyenként kellett őket a szenynyeződésektől megszabadítani bonctű, lándzsatű és finom ecseteik segítségével, hogy rajtuk a morphológiai bélyegek jól felismerhetőek legyenek. A légszáraz anyag ugyanis újra nedvesítve, mint pattogatás során a kukoricaszem, szétforr, szétesik. A gyengébb tartású darabokat (pl. vadalma) gőzölés után hígított etanolos keményítést követően poli viasz Ms = 1500, 3000 és 8000 egyenlő arányú keverékének 10 súly %-os oldatával kellett kezelni (SZALAY Zoltán—FÜZES Mikló.s módszere). Néhány nap vizes áztatás után 30 °C-ra történő melegítés mellett kevés poliviasz keverék hozzáadásával lassan bepárolták az oldószert. A mézsűrűségüre töményedő oldatból a terméseket kiszedték és hálóra téve lecsepegtették. Ezt követően Whatmann szűrőpapíron finom ecsettel a felületéről a felesleget leszedték. Többszöri papírváltás után üveglapon szárították. A kezelés nyoma sztereoszkóp alatt nem, vagy csak elvétve figyelhető meg. A megtisztított növényi részeket, magvakat, terméseket ZEISS SM XX-típusú sztereoszkóp alatt megfigyelt határozóbélyegek alapján határozókönyvek és az archaeobotanikai szakirodalom segítségével határoztuk meg. Saját tapasztalatunk szerint is hangsúlyozni kell, hogy könyvek és cikkek alapján nem minden darab azonosítható kellő biztonsággal. Ezért eredményeinket minden eset-