Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Müller Róbert: Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez

Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez 10Ô égetéshez olyan hozzáértésre volt szükség, hogy ezt katonai műveletként kell értékelni, ez pedig csak Avitus császár 455-ös hadjáratával magyarázható meg.

15 A keleti gótok közeledtének hírére a Pannoniát kiürítő császár pusztíttatta el az erődöt. Annyit Bóna 1. is elfogad, hogy Avitus katonai bázist létesített Fenékpusztán. (BÓNA 1984, 284.) Avitusnak azonban alig egy-két hónapja maradt Pannónia visszahódítására, hiszen csak 455 szeptember végén vonult be Itáliába, hogy hatalmát elismertesse, és 456. január 1-én már újra ott tartózkodott. Valószínű, hogy tevékenysége csak a Poetovio—Savaria—Scarbantia—Vindobona út megnyitására korlátozódott (BÓNA 1969, 279.) Közvetlen összeütközésbe nem kerülhetett a keleti gótokkal, hisz azok csak 453-ban nyomultak be Pannoniába. (BÓNA 1969, 280.) Az Avitus féle pusztítás ellen szól, hogy nem állhatott szándékában a frissen visszahódított provinciáról történő lemondás. Az 1970—1971-es ásatás eredményei is ellentmondanak ennek. Egy megtervezett „önpusztításnak" nem lehettek volna nagy számban civil áldozatai, és azok nem heverhettek volna hónapokig temetetlenül. (SÁGI—HORVÁTH 1971, 32.; MATOLCSI 1974, 102., 110.) Ezért a fenékpusztai erőd teljes elpusztítását szerintünk és mások szerint is. a keleti gótok számlájára kell írni, mint ahogyan bizonyos idő, mintegy fél év múlva is ők azok, akik összegyűjtik a környék romanizált népességét, és elrendelik az erőd teljes rendbehozatalát. E rendcsinálás során nemcsak a védműveket javítják ki, de a belső épületeket is, kivéve a 3. és a 18. sz. épületeket, amelyek a lebontás sorsára jutottak. (ERDÉLYI—SÁGI 1980, 153.) Emunkálatok közben rejtették el a nyersanyagként is értékes vaseszközöket és egyéb tárgyakat,

Ií; amelyeket a későbbieikben nem állt módjukban elővenni (SÁGI 1970, 157.), hisz a keleti gótok megszállták az erődöt és Thiudimer királyuk itt rendezte be székhelyét. 473-ban vándoroltak el. III. A fenékpusztai erőd történetének egyik legvitatottabb kérdése: a népvándorláskori lakottság és az ethnikum. Lipp V. még 1885-ben tárt fel 300 sírt a déli erődfalon kívül, amely részben későcsászárkori, részbein VI—

VII. századi temetkezésekből állt.

17 E helytől keletre 1901-ben Csák Á. folytatta a munkát, az általa talált sírok (150) is e két korszakba sorolhatók.

18 Már szóltunk arról a 28 későrómai sírról, amit Pekáry T. ebből az anyagból azonosított. (PEKÁRY 1955.) Az 1960-as években Sági K. ugyanennek a temetőnek a nyugati részén, a délnyugati sarcktorony közelében 99 sírt talált. (SÁGI 1970, 161.) A hosszan elnyúló temető csaknem a déli erődkapuig tart, tehát közel 200 m hosszú lehet. 1970—1971-ben Horváth Lászlóval 120 sírt tártunk fel a déli erődkapuhoz vezető út nyugati oldalán, amelyek többsége ugyan IX. századi, de még itt is előfordultak VI—

VII. és IV— V. századi sírok. 1959-ben az erődön belül, a horreumtól keletre Barkóczi L. talált rá egy kisebb temetőre, amely rendkívüli gazdagságával tűnt ki, bizonyítva, hogy a déli erődfal előtt nyugvó köznép vezetőrétege temetkezett ide. (BARKÓCZI 1968, 275—311.) Ennek a vezetőrétegnek egyes tagjait a közeli bazilikában helyezték örök nyugalomra, amely azonban csak rövid ideig tartott, hisz még a VII. század folyamán kirabolták e sírok többségét. (SÁGI 1961, 417—421.) Gazdagságukat tekintve tehát különböznek egymástól a temetők, de a leletanyag annyira egységes, hogy egykorúságuk kétségtelen. A temetők hasznalatának idejét a kutatók többsége azonosan határozta meg: nagyjából 568—630 közé keltezve. Barkóczi L. korábban kb. 545—582 közötti időre (BARKÓCZI 1968, 310.), ill. újabban még korábbra, a VI. század első felére keltezte a horreumi temetőt. (BARKÓCZI—SALAMON 1984, 172., 180.) Annál nagyobb az eltérés az itt élők származásának, ethnikumának megítélésénél. A főleg korongiibulákkal, kosáirkás függőkkel, ruhatűkkel jellemezhető kultúra leletanyagában bizánci, italobizánci, itáliai langobard, nyugati germán és természetesen kora avar eredetű tárgyakat egyaránt találunk. A korai vélemények ismertetésétől most eltekintünk. Barkóczi L. úgy gondolta, hogy a fenékpusztai erődöt 546-ban Bizánc elfoglalta és 582-ig, tehát Sirmium elvesztéséig megszállva tartotta. A temetőkben tehát a még helyben élő későantik népesség és a bizánci katonaság nyugszik. Ezt semmilyen írott forrás nem támasztja alá, az elmélet tarthatatlanságát Bóna I. bizonyította.

19 Ö miaga először elképzelhetőnek tartotta, hogy csupán erős gazdasági injekciókat kapott helyi későantik népesség és esetleg bizánci vagy bizánci elemekkel kevert longobard uralkodóréteg alkotta ezt a népességet. (BÓNA 1968, 26.) Nem tartotta azt sem lehetetlennek, hogy 5684>an germán elemek is költöztek Fenékpusztára (BÓNA 1921. 299—300.) Majd felvetette, hogy az avarok által 582-ben Sirmiumból, 584-ben Singidunumból még később a langobardok ellen vezetett Forum Iulii hadjárat során elhurcoltak alkották az erőd és környéke népességét,0 amit alátmasztani látszott a Miracula Samcti Demetrii adata Kuberről, aki több mint 60 esztendővel korábban elhurcolt bizánci hadifoglyok leszármazottai felett uralkodott. A korai avar szállásterület határa a Pécs—Keszthely—Szombathely vonal volt (BÓNA 1963, 62.), tehát Fenékpuszta az avar gyepűelve belső oldalán levő határerőd lehetett. Alig hihető számunkra, hogy ide hadifoglyokat telepítettek, és azok itt ilyen gazdagságra tehettek szert. Pontosabban fogalmazva ilyen gazdagok maradhattak, hisz az aranytárgyak egy része na-