Kovács Zsuzsa: Göcseji Falumúzeum. Kiállításvezető (Zalaegerszeg, 2008)

4. KÁLÓCFAI HÁZ A múzeumi utcasor legelején egy szépen festett, széles csonkakontyos ház áll, amely Kálócfáról került a gyűjteménybe. A lakóház díszítésére szolgáló festett, faragott oromzat változatos színekkel, gazdag formákkal elterjedt volt Göcsej­ben. A ház két kamrából, egy fűthető szobából, füstöskonyhából és istállóból áll. Két szobai és a szoba melletti kiskamra ablaka néz az utca frontjára. Ezzel a kis­kamrával vált szélessé az utcai homlokzat. Egy háztartásban több generáció élt együtt, ahol nagy szükség volt a kamrák­ra a nagycsalád rengeteg holmijának tárolására. A kálócfai ház utcafrontján elhelyezkedő kisebb kamrát a háziasszony használta liszteskamraként, ahol liszt mellett egyéb élelmiszereket is tárolt. A zsákokban takarmányt, a fedővel ellátott szalma kópicban babot vagy borsót, a kosárban tojást, a korsókban vizet, vagy bort tartott. A kisebb méretű kamráknak ruhatartó szerepük is volt, ahol az egymás hegyén-hátán álló ládákban tartották az együtt élő családok ruha- és textilneműjét. A nagyobb kamrákat, ahol elfértek a szerszámok, és az állatok takarmányának tárolására szolgáló nagy ládák, jószágos vagy szerszá­mos kamrának nevezik. A kamrával átellenben a pitvar, vagy - ahogy a helyi nép mondja - pitar túloldaláról nyílik a szoba, ahol azonnal megakad a szemünk a nagy méretű szövőszéken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom