„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Csertán Ferenc: 20. századi zalai történet

CSERTÁN FERENC Otthon eközben elszabadult a pokol. Határozatilag elvettek minden még megmaradt ingatlanunkat. Azonnali hatállyal kiraktak az otthonunkból. Ez utóbbi a következőképpen zajlott le: megjelent délután a körzetes rendőr és azt mondta Édesapámnak: „ha holnap estig nem takarodnak el innen, akkor internáljuk!" Nem mondták meg, hogy hová és hogyan. A falu népe ezúttal is egységesen mellénk állt, segített hurcolkodni, helyet adott a bútorainknak, így az ultimátum nem végződött rosszabbul. Maradt a megélhetés gondja, mert minden bevételi forrásunk elapadt. Édesapám 65 éves volt és rokkant, mezőgazdasági akadémiai végzettségével agronómusként talán még tudott volna dolgozni, közölték azonban vele, hogy 200 km-es körzeten belül ilyen alkalmazásra nem számíthat A közellátás ekkorra teljesen összeomlott. Nem volt kenyér, cukor, liszt. Mindenért sorba kellett állni, és jegyre lehetett vásárolni. Előfordult, hogy több órás sorban állás után éppen az ember orra előtt fogyott el az áru. Hogy ezt a rendkívül nehéz időszakot egyáltalán át tudtuk vészelni, azt annak az áldozatos segítségnek köszönhetjük, amit Nemesapáti község népétől kaptunk. Volt olyan kb. egy - másfél év, amikor a szó szoros értelmében eltartották a szüleimet. Nem tudom, ez a gesztus miképpen illeszthető be a marxi osztályharc elméletébe. Pannonhalmi tanulmányaimat más segélyforrásokból sikerült biztosítani. Mindenekelőtt a Bencés Rend, továbbá családunk régi barátja, dr. Szalay Gyula volt megyei főügyész - ezidőtájt ügyvéd - tett sokat azért, hogy a középiskolát elvégezhessem. Meg kell még említenem Galambos Miklós egerszegi apátplébánost is. Nagynéném deportálása is erre az időre esik, őt Ebespusztára

9 vitték. Közben összes fellelhető rokonunkat kirakták a házából. Következő lépésként a deportálás következett volna. Megtudtuk, hogy rajta vagyunk a feketelistán, vártuk az éjszakai vendégeket. Az öt kilós csomag össze volt készítve - fontosabb papírok, egy-két nélkülözhetetlennek vélt tárgy - ennyit szabadott elvinni. Ami hátra maradt, azt az elvtársak felosztották maguk között. Érdekük volt minél több embert listára tenni, különösen olyanokat, akiknél értékesebb bútorokat, vagy berendezést sejtettek. így került nagynéném Ebespusztára a birkaakolba, az egyik határmenti falu párttitkára mellé lakótársnak, akit családostól vittek oda. Amíg Pannonhalmán lehettem, addig mentesültem minden szorongás alól. A szüleimnek írt levelek szigorú öncenzúrával mentek, mert tudtuk, hogy elolvassák azokat. Az ember egyszerűen csak olyant írt le, amiről azt akarta, hogy a rendőrök is tudják. Bizalmas jellegű kérdéseket előre megbeszélt rejtjellel írtunk meg. 1951-ben létrehozott zárt tábor a Hortobágyon. 62