Kostyál László: „Hirdette utcákon tereken” Németh János művei köztereken és középületekben (Zalaegerszeg, 2004)
„Hirdette utcákon tereken”...
jelképeként kígyó csavarodik. Az ábrázolás két szélén a keleti egyház két orvos szentje, Kozma és Dámján lombikot, illetve tégelyt tartó, profilból látott figurája tűnik fel. Előbbi magyaros, virággal díszített föveget, utóbbi széles karimájú kalapot visel a fején. A két kultúrkör figuráit - dacára a harmonikus kompozíciónak - egy világ választja el egymástól. A két mitológiai alak a némethi sűrítő leegyszerűsítés ellenére a klasszikus görög művészet reminiszcenciáit hordozza, míg Kozma és Dámján szigorú oldalnézete és figurájának monumentalitása az asszír-perzsa kultúrkör ábrázolási sémáit idézi. Éppen ez a különbség az, ami az orvoslás és a gyógyszerészet korokon és civilizációkon átívelő, egyetemes jellegét példázzák, középpontban az élet a napot is oszlopként tartó fájával, melynek koronája alatt minden idők betegei enyhet és gyógyulást remélhetnek. A Németh művészetében központi szerepet játszó életfa-szimbólum az egerszegi Kinizsi Pál Szakközépiskola 1994-es domborművein teljesedik ki. A hatalmas életfa két legnagyobb ága tartja a holdat és a csillagokat, illetve az éltető napot. Tetejében az élet örök megújulásának jelképeként a főnixmadár fészkel, gyökereit az élet mindenféle vízi állatban - halban, kagylókban - gazdag folyója mossa, körülötte dúsan illatozó virágok és kalászt érlelő búzamező, melynek tövében az ég madarainak keresgélő egyike is megtalálja mindennapi táplálékát. Az élet - hirdeti a művész - örök. Jöhetnek verőfényes nappalok és sötét éjszakák, nyári forróság és borzongató téli vacogás, a búzaszemek kihullhatnak, földbe kerülhetnek, és új termést hozhatnak, a folyón lefolyhat akármennyi víz, a főnixmadár akárhányszor is elpusztulhat, mégis újra élni fog. Vita brevis. Az életfa a népművészetben megőrződött ősi, pogány jelkép, azonban az egész allegória keresztény értelmet is kaphat: „Ennek utána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, a nap és az éjszaka meg nem szűnnek" - mondta Isten az özönvíz után Noénak (I.Móz 8,22). Az élet földi világunk központi fogalma, lényünk legbelső lényege, közös növényben, állatban és emberben, vallásnak és vallástalanságnak egyaránt hordozója, minden megnyilvánulásunk ős-oka. Értelmezésének különböző formáitól függetlenül mindmáig megfejtetlen titok, s minden élő legnagyobb kincse, ezt hordozza a művész képi hitvallása is. Az 1993-ban készített vonyarcvashegyi Halász-emlékmű egy 1729-ben lezajlott tragikus eseménynek állít emléket. A zajló Balatonon indult halászni a Festetics uradalom negyvenhat vashegyi halásza, kik közül hatan odavesztek a jégtáblák között összezúzódott hajóban, negyvenen azonban az egyik jégtáblán szerencsésen megmenekültek, s ennek emlékére a Szent Mihály dombon felépítették a fogadalmi kápolnát. A kápolna alatti ravatalozóba készült a dombormű. Negyven halász nem fért volna rá, ezért csupán négyen szerepelnek rajta. A két baloldali a veszedelemben sem engedi el a hallal teli hálót, a jobboldali háromágú szigonyt markolva térdel, s megrettenve mutat a viharosan hullámzó vízen bukdácsoló jégtáblákra. A középső felfelé tekint, s kezét a halászok kitárt karokkal leszálló védőangyala felé nyújtva már látja a menekvés útját. Felül a lemenő napot a hold sarlója váltja az égen, előtte vadludak szárnyalnak. Imponáló az a mód, ahogyan Németh az egész történetet egyetlen jelenetbe sűrítve adja elő. Kifejezőeszközei között ezúttal fontos szerepet játszik az egységes kompozíció és figurafűzés. A jeleneten - bár a négy halász az ábrázolás alapjára került, s ennek révén mintha keskeny színpadon mozogna - érezzük a tér mélységét, ezt erősíti a háttérben a tomboló vihar, valamint az, ahogy a figurák profil-, illetve szembenézetének kizárólagossága ezúttal feloldódik. Másik fontos eszköze a kéz- és fejmozdulatok expresszivitásában rejlik, hisz e részletek hordozzák az elbeszélés magvát. Az egykori zalaegerszegi megyeháza (ma levéltár) épületének homlokzati fülkéjében kapott helyet a Zalavármegyei koronaőr figurája (1997). Díszruhás huszár, lovának takaróján a megye címerével. Plasztikai érdekességét az adja, ahogyan az oldal- és a szembe10
