A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Zakar Péter: Zala megye vértanúja: Gasparich Kilit

ZALA MEGYE VÉRTANÚJA: GASPARICH KIÚT A Pesti Napló 1850. márciustól kezdődő kiadására Császár Ferenc kapott engedélyt. A lap tulajdonképpen a magyar jozefinista szellem feltámasztásával próbálkozott. Ez a magyar sajtótörténetben szinte páratlan népszerűtlenséget hozott a lapnak, ami így kénytelen volt állandóan a megszűnés rémével szembenézni. Gyakran foglalkozott a birodalmi egység és a nemzetiségi kérdés témakörével. A lapban megjelent írások többsége elutasította az abszolutizmust és a centralizációt, ugyanakkor szerzői mindig élesen visszautasították a magyar nemzet politikai elsőségét hirdető, konkurens Magyar Hírlapban megjelent írásokat. A lap egyik román levelezője meg is köszönte a Pesti Napló „objektivitását", de a magyar anyanyelvű olvasók között nem lehetett népszerűséget szerezni ilyen politikai irányvonallal. A jozefinista hagyományok szellemében a lap támadta a katolikus egyház konzervatív, ultramontanista törekvéseit is.

70 Gasparich Kilit első „Parlagi levélé"-ben az idegen szavaknak az újságírásban tapasztalható túlzott elterjedése ellen emelte fel a szavát. A sorozat címe onnan származik, hogy a szerkesztők gyakran panaszkodtak „a jámbor falusi népre, hogy éppen nem szaporítja az olvasóközönség számát", s így lelke úgy marad, mint a parlagon heverő föld. Gasparich - a lap alapállásának megfelelően - védelmébe vette a falusi népet, mondván, hogy ha „a szerkesztő urak erőnek erejével teletömik lapjaikat idegen szavakkal", akkor a franciául értők inkább francia lapokat járatnak, „a szegény magyar ember" viszont nem értvén a francia kifejezéseket, egyetlen lapot sem járat. „Ebből láthatják önök - vonta le a bujkáló szerzetes a következtetést -, hogy franciás írásukkal úgy cselekesznek, mint a szakács, ki a nyulat ott, ahol úgy is elég húsos, megspéküli, a farkát pedig, ahol legsoványabb -, spékületlen liagyja."

71 Következő levelében ismét a „nép" tiszta erkölcsét védelmezte. A vidéki népet kommunizmussal és szocializmussal vádló hírlapi cikkek és a társadalomban terjedő ilyen irányú gyanúsítgatásokkal szemben leszögezte, hogy nálunk nincs ok azt hinni, hogy a paraszt „szükség miatt kommunizáljon"'. „Könnyen elhiszem én - érvelt -, hogy Franciaországnak meggyűl a baja rongyos napszámosaival, kivált, ahol nincsen kilátás hortobágyi puszták betelepítésére, a gőzerő pedig napról-napra több napszámost teszen tönkre. De már megkövetem azon ördögöt prédikáló urainkat, nézzék meg saját országunkat, hol drága pénzért is ritka a munkás, hol milliónyi holdak felett még pióca terem, és hol oly ritka a gyár, hogy a gyújtófát is masinának mondják, hogy ott alkalma legyen egy pár ötven esztendő előtt a népnek napszám miatt elbúsulni magát, és kommunizmust kiabálni!!"

72 E szakszerű elemzést követően, amely egyúttal azt is tanúsítja, hogy a szerző jól ismeri a szocializmus elméletét, rátért a paraszti földfoglaló mozgalmak elemzésére. Arra a következtetésre jutott, hogy azokat többnyire a földesúri visszaélések váltották ki. A megyei tisztviselők ugyanis 1848-ban elmulasztották elmagyarázni a népnek az új törvényeket. „A vezető nélkül maradt népet elhagyott állapotában a magyarázatlan szabadság elkábította mely örömböli részegségében bolondot is csinált, minek egyik oka az is volt, hogy a legelő 70 A magyar sajtó története. II/1.1848-1867. Szerk.: Kosán/ Domokos és Németh G. Béla. 351-359. 71 Pesti Napló (a továbbiakban: PN) 1. 38 (1850. április 24.) 2-3. 72 PN 1. 39. (1850. április 25.) 2-3. 25