A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Zakar Péter: Zala megye vértanúja: Gasparich Kilit

ZAKAR PÉTER elkülönözési pereken is rajt maradt a helye az emberi kéz gyarlóságának (!!!) és az egészet némely uradalmi ügyvédek idétlen buzgósága nem annyira a ßldesur hasznára, mint a paraszt boszontására [sic!] intézte!

73 Május közepén jelent meg először „Budai levelek" című írása, amelyben meglepően sok önéletrajzi elem bukkant fel. Fájós lábán túlmenően a szabadságharc küzdelmeit is felvillantotta ebben az írásában, amelynek célja a konzervatív papság tevékenységének - a jozefinizmus korából jól ismert - bírálata volt. „Ki sokat szenvedett, ki a fájdalmakat oly metszőnek érzé, mint én - emlékezett vissza tavaszi betegségére -; ki halált látott s harcmezőkön annyiszor szemébe nézett, mint én, s mégis életben maradt; ki szereti hazáját őszintén, szíve teljes erejével, lelke minden hatalmával, mint én, és hazájában van: az, ha a kiáltott veszélyek, s kiszenvedett betegség után is - romlatlan hazafiúi lélekkel és szívvel - templomba megy, imája bizonyosan szentülnagyszerű lesz. "

74 Bement imádkozni a templomba, s mint Széchenyi István gróf, ő sem volt hajlandó imáit a mechanikusan betanult fordulatokra korlátozni. Nem volt szüksége imakönyvre, hogy érzelmeit a Mindenhatónak tolmácsolja. „Isten! - kiáltott fel - Előtted, mint ember, semmi vagyok, süllyessz kínjaim poklába legyen szenvedésem sírig tartó, nem bánom, csak elégeld hazám és nemzetem szenvedéseit, csak ezekre áraszd irgalmad, s őket épségben megtartó kegyelmed!"

75 Közben elkezdődött a mise, de a prédikáció teljesen megbotránkoztatta Gasparichot, olyannyira, hogy többedmagával elhagyta a templomot. Az egyházi szónok ugyanis „átkokat szórt, s mennykövekkel üttetett". Cikkének célja az volt, hogy intse az egyháziakat: fékezzék társaik indulatosságát és vétkes buzgóságát.

76 1850. június 1-én jelent meg következő levele, amelyben a papi és az anyai hivatás szépségéről elmélkedett. Az épphogy megszületett gyermeket édesanyja a templomba viszi, hogy a pap megkeresztelje. Ennek kapcsán Gasparich röviden összefoglalta saját politikai nézeteit is. Vigyétek a gyermeket a templomba mondja az édesanya -, hogy „Isten papja kereszténnyé szentelje, az élet nagy útjára. Fürössze meg magzatomat az üdv vizében, hogy lelke tiszta legyen a gondolkodásban. Kenje meg az erő és a bajnokiság olajával, hogy szíve hű legyen hazaszeretetben, karai erősek a jó, szent, és hasznosnak védelmében. Adjon neki a bölcsesség savából annyit, mennyi szükséges ahhoz, hogy megvásárolhatlanul emberiségnek és hazának, s csak kizárólag ezeknek használni okos legyen. Legyen előítéletektől ment lelke, meggyőződése szent, s őezeknyomán tántoríthatlanul becsületes." Cikkeibe — amint fentebb olvashattuk —, ellenzéki eszméket is beleszőtt, ezért a szerkesztőség egy idő után eltekintett azok közlésétől. A Pesti Napló szerkesztősédében ismerkedett meg néhány magyarországi, utópista szocialista tanokat valló értelmiségivel, így többek között Hazucha Ferenccel (1815—1851), PN 1. 39. (1850. április 25.) 2-3. PN 1. 54. (1850. május 14.) 2. PN 1.54. (1850. május 14.) 2. PN 1. 54. (1850. május 14.) 2. PN 1. 68. (1850. június 1.) 1-2. 26