Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

A szegek

Szintén bizonytalan Itemerszeg helye. Az Itemer család Becsvölgye legrégibb lakói közé tartozott. A szeget, mint Becsvölgye részét, 1565-ben említik. Becsvölgye Kolozsvári-part nevű dűlőjében is előkerültek késő Árpád-kori és 14-16. századi kerámiatöredékek, amikből arra lehet következtetni, hogy itt a 13. században keletkezett egy település, amely a török korban elnéptelenedett. Becsvölgyén még négy-öt helyről kerültek elő olyan településnyomok, amelyek részben még az Árpád-korban megszűnt, rövid életű telepekre utalnak, vagy pedig a török korig fennállt kisebb házcsoportok meglétét sejtetik. Becsvölgye „diverticulum"-a, tartománya, „fordulat"-ja volt Kustánszeg is. A települést eredetileg Kustatonházának, majd Kustatonszegnek hívták. A 16. században önálló településként szerepelt, de egy 1702-ből származó pereskedés tanúvallomásaiból kitűnik, hogy Becsvölgyének része. Egy 1725-ből származó iratban azt olvashatjuk, hogy „Kustanszegi Becsvölgyéhez való volt és a Szegjletek csak úgy nevezettek különb nevekre. Mindenkor egy adó alá esett Becsvölgyével. Lakói 1778-ban is a becsvölgyeiekhez vannak együtt számlálva". Ekkor 22 birtokos családot találtak Kustánszegen. „A Kustáton nemesi családdal 1565-ben találkozunk először, mint becsvölgyei nemesekkel. 1598-ban azonban Kusthaton Ferencről hallunk, aki Kusthaton possessióban lévő lakatlan telkét elzálogosítja." Müller Róbert Kustánszeg határában talált Árpád-kori kerámialeletek alapján feltételezi, hogy itt is voltak korai telepek. Becsvölgye lakói közül többen 1710 körül valamilyen oknál fogva elköltöztek a faluból, és áttelepültek a Tolna megyei Lápafőre, ahol a falu református törzslakosságát alkották. Hasonlóan mozgalmasan alakult a többi kisnemesi szeg sorsa is. Gombosszegről csak a 18. századtól hallunk, noha a Gombos család korábbi forrásainkban Petrikeresztúron és Nagylengyelben is feltűnik. Csákszer, amelynek a gombosszegi Csákszerdűlő őrzi a nevét, feltehetően a 12. századtól a 18. századig állt fenn. Hajdani létét még kemencemaradványok is mutatják. Milej része volt Orosszeg, amelyet 1543-ban említenek először „Oroszeg possessió"-ként. Feltehetően a török idők vé- u Kustánszeg és környéke a levegőböl 195

1. gén pusztult el. Sorolhatnánk tovább az elhagyott, megszűnt középkori szegek neveit és vizsgálhatnánk az újonnan, a 18. században keletkezettek sorsát. De foglalkozhatnánk azoknak a településeknek a történetével is, amelyek az elmúlt századok során eredeti helyükön, vagy attól csak néhány száz méterrel arrébb folytatták életüket. Mint utaltunk már rá, a göcseji szegek áttekinthetetlen, nehezen megközelíthető dombjaiknak, mocsaraiknak, járhatatlan útjaiknak, a sűrű erdőségeknek, elzártságuknak köszönhették megmaradásukat, és részben annak, hogy lakóik az összeköltözésekkel vagy magasabb helyekre való áttelepíiléssel egymást segítve, nagyobb ellenállásra voltak képesek a portyázó törökökkel szemben. Kevésbé kerülhették el azonban a teljes pusztulást a környező és távolabb fekvő jobbágyfalvak. Szigetvár eleste (1566) után a török útja megnyílt Zala megye felé. Zsákmányszerző portyáik során sokszor a megye egész területét feldúlták. Kanizsa elestével az egész déli vidék hódoltsági terület lett, a középső terület pedig jórészt elnéptelenedett. Kanizsa és környéke pedig a felszabadító háborúk idején (1687-1690) kényszerült menekülésre. A dunántúli főkapitány elrendelte a Zalától délre eső területek kiéheztetését. A lakosságot elköltöztették, az állatokat elhajtották, házakat, malmokat gyújtottak fel. Nem csoda, ha a síkabb területeken, a főbb utak mentén fekvő göcseji jobbágyfalvak a hódoltság idején nagyobb részben elpusztultak. Németfalu forrásaink szerint két különálló településként keletkezhetett a 13-14. század fordulóján. A 16-17. században többször találkozunk Alsó- és Felső-Németfaluval, máskor pusztának mondják őket. A török 18