Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Falu és társadalom

bános „vallási gyűlöletből felosztotta a temetőt, külön mérette, hogy a reformátusok például a római katolikusok közé ne temetkezzenek". Barabásszegen a vallási ellentétek mérséklésére a reformátusok megkapták a Szent Adrián tiszteletére épített kis katolikus kápolnát, ami kicsinek bizonyult. Új templomot nem építhettek, így más megoldáshoz folyamodtak. A parókia mellett ugyanis „Építtetett a' pajta, a mellyben attól fogva szokott lenni vasárnapokon a reggeli órákon az Isteni tisztelet a templom elkészüléséig." 37 éven keresztül ebben a boronapajtában tartották az istentiszteleteket. A 18. század végére Becsvölgye lett a göcseji reformátusok központja. Ide és az 1803-ig fennálló kustánszegi kis fatemplomba jártak istentiszteletre a Vas megyei Őrség református hívei is. Az 1732-ben templomuktól megfosztott őrségi árvaegyházak népének ugyanis Becsvölgye lett az anyaegyháza. A Vas megyeiek Kustánszegre vezető útját, amely a keményfai határon vezetett keresztül, ma is „Kálomista vőgy"-nek, az ottani kutat „Kálomista kút"-nak nevezik. Kustánszeg 4-5 kilométerrel közelebb fekszik az Őrséghez, mint Becsvölgye. így érthető, hogy inkább oda jártak az őrségiek. Mivel a kis fatemplomba nem fértek be, a templomot körülvevő hatalmas fák alatt tartották az istentiszteletet. Ennek emlékére 1948-ig - Pais Sándor református lelkész szolgálata idején minden év májusában a kustánszegi új templom előtti szilfa alatt emlékező istentiszteletet tartottak. A göcseji nép vallásosságát Plánder Ferenc, a novai plébános így jellemzi: „Az adózó nép általányosan szereti az Isten házát, örömmel tanul, a' vallás dolgában állapotjához képest jártas, jámbor, Istent félő és tiszta erkölcsű, azért tzégéres gonoszokat vagy elfajult tisztátalanokat ezek közt ritkán találni." A göcseji szegek vidékén lakókat azonban eléggé lebecsüli: „Másképp áll Göcseinek nem kis része azokra nézve, kik már azért is, mivel több adatott nekik, műveltebbek és erkölcsösek voltak, sem Isten háza, sem oskola nem ezek számára építtetett." Gönczi Ferenc azonban általánosságban ezt mondja: „Vallásosságát külsőleg eléggé kifejezésre juttatja... de nem vakbuzgó... templomba szeret járni... Munkájának megkezdésénél, befejezésénél szintén megnyilvánul vallásossága." Munkakezdésnél „Isten segítségét hívja". Voltak olyan parasztgazdák, akik első szántáskor az első fordulónál az olvasót az eke szarvára akasztották és imádkoztak. Mások mielőtt a befogott marhát megindították, előttük az ostor hegyével keresztet húztak. Gönczi idejében ha valaki szántás után a hegyre ment, fedetlen fővel imádkozott. A göcseji ember sóhajtozásainál, vágya kifejezésénél sűrűn emlegeti Isten nevét., Sárhidán a kendervetésnél a férfiak így fohászkodtak: „Uram Jézus, segíts meg! Nőjj meg, kender." Ha bárhol a mezőn, erdőn, szántóföldön harangszót hallottak, földre térdelve imádkoztak. Gyakran emlegették a szentek nevét is. Tófejen, ha év közben a hegyen a pinceajtót bezárták, kulccsal keresztet vetettek rá, s ezt mondták: „Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is." A 19. század végén a reformátusok és a katolikusok már „egymás vallása iránt a legnagyobb türelemmel viseltetnek. Közös területük van a temetőnél, egy bejárattal. Egyik fele a katoholikusok, a másik fele a reformátusok részére szolgálva" - olvashatjuk Gönczi könyvében. A falusi papok élete elég nyomorúságos szinten mozgott. Életmódjuk a korabeli paraszti életformához volt hasonló. Lakásuk tipikus göcseji lakóházban volt, gazdasági udvaruk is a parasztportával volt azonos. Becsvölgyén az 1745-ben épült parókia faboronákból épült, falait sárral tapasztották, tetejét zsúppal fedték. 1817-ben új lelkészlakást építettek, de még az előbbihez hasonló módon. Ebben az újban két szoba volt, és egy konyha, valamint egy kamra is tartozott hozzá. Altalánosságban elmondhatjuk, hogy itt a Göcsejben, de más zalai falvakban is - hasonlóan a környező vidékek (például Vas megye) gyakorlatához - mind a plébániaépületek, mind a tanítólakások a 19. század elejéig a paraszti lakóházakhoz hasonlóan épültek. A díjlevelek szabályozták, hogy az egyházi épületeket a hívek hogyan és mi módon kötelesek rendben tartani, takarítani, javítani. 160. Présház előtt ülő férfi, mellette régi hegyközségi korsó, Nagykutas, 1952. 113