Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Falu és társadalom
A lelkipásztorokat az egyházközség tartotta el. Jövedelmüket is a lelkipásztori díjlevél szabályozta. A becsvölgyi prédikátor 1812-ben a falutól 50 rénes Forintot, 30 pozsonyi mérő búzát, 60 mérő rozsot, 1 mázsa húst, 25 font faggyút," mázsa sót, 12 szekér szénát kapott. Bort szüretkor a terméshez képest minden ember maga tetszése szerint ád. A díjlevelek tartalma az idők során változott, de még 1947-ben is hasonló díjlevél határozta meg a lelkész - állami fizetésén kívüli - járandóságát. Sokszor azonban igen nehezen, hosszú könyörgések árán kapták meg a papok a nekik járó juttatásokat, akkor is jóval kevesebbet, mint ami a megállapodásban szerepelt. Pais Sándor egy 19. századi adatot idézve írta, hogy „bort szüretkor, ha koldul, valami keveset adnak ugyan némelyek, de többnyire csúfot űznek belőle". Kustánszegen még 1950-ben is ismerték azt a nótát, ami a kolduló papokat kigúnyolta: „Nincs mennyország, nincs pokol, Még a pap is kóbakol, kóbakol, Hát egy szegény béreslegény Hogyne kóbakolna szegény!" Zala megye korai iskolázására, az oktatás történetére vonatkozóan az eddigi kutatások alapján elmondhatjuk, hogy a 16. században Kapornokon, Szepetneken és Egerszegen működtek katolikus iskolák. A reformáció hatására Lendván alakult ki jelentős művelődési központ. 1554-ből vannak feljegyzések arról, hogy itt református és luteránus tanítók működtek. Egyes adatok szerint már a 15. században tanultak zalai fiatalok a bécsi egyetemen. Főként egerszegi, kávási, alsólendvai, salomvári diákok nevét őrzik a bécsi egyetem anyakönyvei, de a peregrináló zalai nemesifjak a bolognai és a páduai egyetemekre is eljutottak. Arról is tudunk, hogy néhány zalai kisnemes távolabbi magyar városokba küldte gyermekét tanulni. így például a 18. század végén a petrikeresztúri Móricz István Kőszegen végezte iskoláit, mások Szombathelyen és Sopronban folytatták tanulmányaikat. Ezt a lehetőséget azonban csak néhány, főként módosabb családból származó diák tudta kihasználni. Az 1600-as évek elejétől egyre több faluban indult meg az alsófokú iskolai oktatás. Lentiből, Csesztregről, Szécsiszigetről vannak erre vonatkozó adataink. A 18. század első évtizedeitől azonban szentgyörgyvölgyi, kustánszegi, söjtöri (később más falvakbeli) iskoláról is találunk feljegyzéseket. ,,A' józanabb gondolkodó Göcsei birtokos... körülményeihez képest iparkodik magát lelkiképpen kiművelni... az adózó nép örömmel tanul... a férfiak közt is többen találtatnak, kik olvasni, írni 's mennyire szükségük van, számolni tudnak. Az asszonyok és leányzók általányosan tudnak olvasni..." - írta Plánder Ferenc a 19. század elején Göcsej esmérete című könyvében. A nemesekről azonban siralmas képet ad: „tudok olly nemes helységet, mellyben a' vármegye egy tisztes Eskiittyén kívül egyetlen férfiú találtatik, ki olvasni, írni tud..." A nemesek Plánder szerint azért nem törekedtek megtanulni írni, olvasni, mert úgy vélekedtek: „mivel attyuk sem járt oskolába, mégis nemes volt, így az ő fiaik szinte oskolai tanulás nélkül is nemesek lesznek". Plánder Ferenc bizonyára a nemesekkel szemben több tekintetben elfogult volt, és elképzelhető, hogy példaként végleteket mutatott be. Nem vette figyelembe a terület elzártságát, a szinte megközelíthetetlen falvakat. Talán igazán nem is igen volt tisztában - katolikus plébános lévén - a távolabbi nemesi falvak református lakosságának művelődési lehetőségeivel. A sokat idézett vagyonleltárakból kitűnik, hogy egy-egy kisnemesi családnál könyveket is jegyzékbe vettek, egyházi és világi könyveket egyaránt találunk közöttük. „A reformáció nemcsak az ige hirdetésére, hanem a gyermekek nevelésére és tanítására is nagy gondot fordított. A hagyomány azt tartja, hogy a vidék legrégibb iskolája Becsvölgyén, Kustánszeg fordulatban volt, alapítási éve ismeretlen" - írja Pais Sándor. Az épület faboronából épült 'Iskola és Taníttói lakul" szolgált. Milejben 1771-ben azt írják, hogy a milejiek „emberemlékezetet meghaladó idővel ezelőtt fogadták fel az első tanítót". 1771-ben Tako Ferenc volt a mileji iskola tanítója. „Van egy szobája, ez egyben az iskola is; ehhez van még egy konyhája és 1 kamrája." 1777-ben a tanítónak nyolc tanítványa volt. Egy évvel későbbi adatok szerint az új, zalabaksai származású tanító évente „15 kocsi fát kapott, gabonából minden lakostól 2 marokkal... minden háztól 3 krajcárt". A tanítót jobban fizették azok, akik írásra és olvasásra taníttatták gyermeküket, kevesebbet adtak, akiknek gyermekük csak olvasni tanult. A tanítás mellett a harangozás, a temetéseken való éneklés, a virrasztás, esetleg jegyzői funkciók elvégzése is a tanító feladatkörébe tartozott. Ezekért a szolgálatokért külön fizetséget kapott. Harangozásért nyolc kereszt gabonát és öt urna bort a falutól, egy temetésért hét krajcárt. A református vidékeken a falusi tanítókat általában a község lakói fogadták fel, iktatták be és ellenőrizték munkájukat. Katolikus falvakban a tanítókat többnyire a falu és a plébános, ritkábban a földesúr alkalmazta, de a felügyeletet mindig a plébános gyakorolta. 114
