Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Irtásos földművelés
Általánosságban elmondhatjuk, hogy jóllehet a rendi kor kezdeti szakaszaiban „birtokjogilag lehetett különbség a nemesi erdőközösség és a parasztfalvak erdei között", de ott, „ahol csak az irtás, és különösképpen az irtásgazdálkodás nagyobb mértékben kibontakozott, ott mindenütt hatalmas, közös, szabadon használható erdők álltak az irtást végzők rendelkezésére... A közös erdők használóinak társadalmi helyzetében azonban az idők során igen lényeges változás zajlott le" - írja Takács Lajos. Történeti bevezetőnkben már elmondtuk, hogy a honfoglalást követő évszázadokban hogyan és miképpen indult és szilárdult meg az a fejlődési folyamat, ami hazánkban - s így tájegységünkben is - a feudális társadalmi rétegzettséget létrehozta. A nemesi réteg és a jobbágyság osztályának kialakulása a szabad erdőfoglalási jogot is módosította, következésképpen a jobbágyok erdőfoglalása földesúri engedelemtől függött, a paraszti sorban élő kisnemesek azonban szabadabban használhatták egyéni céljaikra a közös erdőket. Így tehát mi is jobban megérthetjük Plándernek és Gönczinek a kisnemesi vidék gazdálkodását elmarasztaló jellemzését, ugyanis a kisnemesek által lakott szegek vidékén a szabad földhasználat még a múlt században is fennmaradt, „amikor pedig a királyi és földesúri rendelkezések a jobbágyokat országosan megszabott termelési rendbe, nyomásos gazdálkodásba szorították, amely gazdálkodás nem csupán jobb terméshozamokat biztosított, hanem a jobbágyi szolgáltatásoknak is az addigiaknál biztosabb alapul szolgált. A nemeseket ez a kényszer nem szorította új gazdálkodási formába, és így az 1848 utáni földrendezésig háborítatlanul folyhatott régi parlagoló gazdálkodásuk" - idézzük újra Takács Lajost. A foglalás azt jelentette, hogy azt a területet, amelyből részt foglalt valaki, előtte senki nem birtokolta. Foglalás után a kiszakított rész egyéni tulajdonba került, amit el is adhattak, szükség esetén el is zálogosíthattak. Igen gyakran előfordult azonban az is, hogy a már lefoglalt és irtásra előkészített erdőrészt egymás elől elorozták. Se szeri, se száma azoknak a pereknek, amelyek a jogtalan foglalásokkal foglalkoznak. Ezekből a 17-18. századi periratokból mi is jobban megérthetjük a foglalás menetét, és közelebb kerülhetünk a göcseji irtásos parlagoló gazdálkodás sajátos világához. A foglalás elsőségét bizonyítja egy 1770-beli becsvölgyi határper, amelyben az egyik tanú a következőket vallja: „Kis Lengyeli határ mellett Délrül hosszat Szántó Farkas Liki nevezetű földet az Instans Móriczoknak ides Attyok kezdete irtani, utóbb pedig fiai Instans Móriczok kerengették, irtották és ki is tisztítván a mai napiglan is szántyák..." Egy másik, 1760-as iratból megtudjuk, hogy Németfaluban „N. Tubol Istvánnak édes Atya Mihál ennek előttő circiter 30 esztendőkkel másodmagával... nyers és ép erdőből maga számára kerítette és foglalt", ezt a tanú azért tudta ilyen jól, mivel „annak Szomszédságában maga is más darab Erdőt többed magával maga számára el foglalt..." Voltak olyanok, akik már mások által megkezdett irtást foglaltak el, ezeket azonban legtöbbször sikerült elűzni a földről, más hatalmaskodókat pedig hiába szólítottak föl a távozásra, a már megkezdett irtást „erővel és hatalommal ki irtották". Egyesek még magyarázatot is adtak arra, hogy miért bitorolták el az idegen földet. Erről például egy 1757-es perirat tanúskodik: „Kustán András 40 éves valja: »Azon irtás föld, melyet Kustán Benedek néhai Tuboll Andrástul elnyert pörrel, az Kankó neveő Diverticulumban Kustánszeg határában vagyon«" Ezt pedig onnan tudja, hogy „Attyátul hallotta, hogy említett Kustán Benedek kerétte [kerítette], azt pediglen, hogy megnyerte Sok Emberséges Embertől hallotta... úgy magátul is néhai Tuboly Andrástul, megszólítván Kustán Benedeket: »Koma tudom, hogy te kerétteted, de lásd az enyím mellett vagyon, szükségem is vagyon reá, ha én nem, más is ell venné tüled.«" A per folytatódott tovább, és azt is megtudjuk az iratokból, hogy „Tuboly András uram hat forintot ígért azon kerítésért, de Kustán Benedek tizennyolc forintra tartotta neki". Az is gyakran előfordult, hogy az irtásföldek foglalásakor foglalójellel jelölték meg a fákat, jobb esetben tovább álltak, máshol foglaltak erdőt. Ez történt 1760-ban Gutorföldén Káta Mátyással is, aki egy erdőt szeretett volna elfoglalni, sőt néhány fát „meg is kerített, akkor oda menvén itt Guttorföldén lakozó Iván István megszólítván eötet eképpen: »Bátya, ne is 127. Irtásfóldek Gombosszegen, 1963. 74
