Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Hétköznapok, ünnepek
A gyermekeket nyolcnapos korukban megkeresztelték. Keresztszülőnek, komának rokonokat, barátokat választottak. A rokonságot még a századforduló éveiben is a bábaasszony kérte fel, hogy vállalják el a komaságot. Altalános szokás volt, hogy a keresztszülők felekezeti különbség nélkül voltak egymás komái. Szívesen hívták komának a falubeli zsidó kereskedő házaspárokat is, de fordítva is így volt. Egy-egy gyermeknek 6-8 keresztszülője is volt. Előfordult azonban az is, hogy a büszke apa, ha nagyon bántotta, hogy nem fia, hanem csak „hitvány leánygyereke" született, nem hívott meg komát keresztelőre. Ilyenkor rendszerint a papné vállalta, hogy a kislányt keresztvíz alá tartja. A keresztelésen az anya régen nem vett részt, a gyermek körül csak a keresztanyák álltak. Miután a gyereket a templomból hazavitték, nagy ebéd vagy vacsora kezdődött. Ezek a keresztelői étkezések sokszor a lakodalmi ebédekkel is vetélkedtek. Ilyenkor sok érdekes történetet meséltek egymásnak, ettek-ittak, mulattak. A gyermekágyban fekvő asszonyt a komaasszonyok, rokonok, szomszédok gyakran meglátogatták. Ilyenkor nagy kerek kosárban vittek neki mindenféle jó ételt. Amikor utoljára mentek látogatni, az ételes kosárból nem hiányozhatott a gyermek nagyságú és formájú tészta, az ún. fumu. Ezen az utolsó alkalmon vidám mulatságot rendeztek, így ünnepelték a gyermekágyból felépült anyát. Szokásban volt az is, hogy keresztelő után hat hét múlva, vagy esetleg még későbben a keresztszülők elmentek „nézőbe". A nézőt „paszitának" is nevezték. A keresztszülők ezen a napon ajándékokat, ún. korozsmát vittek keresztgyereküknek, az anyának pedig tisztított tyúkot, süteményt, bort. A paszitán vidám órákat töltöttek együtt, néha zene is szólt, és reggelig elmulattak. Plánder Ferenc a paszitát az asszony avatásával, tisztulásával azonosítja: „Göcsejben a' szülő asszony beavatása napján ... vígadnak..." Az asszony avatására, az ún. egyházkelésre akkor került sor, amikor az anya a gyermekágyból felkelve, először ment templomba. Avatás előtt az asszonynak sehová nem volt szabad mennie. Azt tartották Nagylengyelben, hogy 7 hétig a szülés után az úton túl nem mehetett. 7 hétig a padlásra se engedték föl, mert akkor gyermeke holdkóros lesz. „Amott vagyon egy szép erdő, Jaj de sűrű az. Abban vagyon egy almafa, jaj, de bimbós az. Egyik ágán ez a Rozi Úgy megsírdogál, A másikon ez a Jancsi Verset fújdogál. Azon kérlek, szívem Rozi, Hogy meg ne csaljál, Szívem alá lépesmézzel Mérget ne adjál." Nován énekelték ezt a kedves párosító dalt, ami azt is jelentette, hogy egy-egy leány már eladósorba került, a legény pedig házasságra gondolt. A párválasztásban leginkább a vagyoni helyzet játszott nagy szerepet, a társadalmi rang - úgy mondják nem nagyon befolyásolta az ifjú pár egybekelési szándékát. Azt már a korábbiakban is elmondtuk, hogy nemesek és jobbágyok között a házasságok révén szoros családi kapcsolatok jöttek létre. Erre nemcsak a korabeli adatok utalnak, de a családnevek kutatói is sok névazonosságot tudtak kimutatni a nemes- és jobbágynevek vizsgálata során. A régi időkben minden esetben a szülők választottak gyermekeiknek társat. „Altalányosan a házi gazda határozza meg az iidőt, mellyben a háznál lévő nőtlen, vagy mint Göcseiben nevezik, hés legén megházasodjék, ez gondolkozik a' leányról, és ha egyet kiszemelt leánynak szüleihez, ki ismét nem a' leányzóval, hanem egyedül a' szülőkkel közli látogatásának tárgyát". így írja le Plánder Ferenc a korabeli göcseji leánykérés szokását. Miután megegyeztek, eljegyzéssel, a kézfogóval készítették elő a házasságot. A kézfogóra általában szombati napon került sor, amikor is a legény a leendő násznagyokkal, hozzátartozóival a lányos házhoz ment. Rendszerint kalácsot, perecet, húst, bort is vittek magukkal. Az esti beszélgetés során egyeztek meg abban, hogy a házasságba a legény vagy lány milyen vagyonnal lép be. Az egyezkedést a násznagyok vezették. Miután megegyeztek, ami bizony olykor sok veszekedéssel, tusakodással is járt, szabályos móringlevelet ír117
