Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Kézműipar, népművészet
149. Faragott-fcstett díszes házoromzat Káváson, 1959. szegélyek cifrázására. A festett oromzatok díszítményein - egyes vélemények szerint - a kései reneszánsz stílus változatos motívumai ismerhetők fel. A temperával, majd földfestéssel színezett, szabadon rajzolt növényi díszítőelemek (vázából, szívidomból kinövő virágcsokrok, tulipánok stb.) valóban mind, mind a reneszánsz kései stílusjegyének mondhatók. A növénydíszes minták közé iktatott figurális ábrázolások: bibliai alakok, madarak és más állatok (bárány, teknősbéka) rajzai azonban a falusi festőmesterek színesedő fantáziájáról tanúskodnak. A díszítések színvilága nagyon egyszerű volt. Szívesen használták a fehéret, pirosat, kéket, kontúrként a feketét, fehéret, sárgát. A sárgásbarna színárnyalat a teljes felületet betöltő díszítmények alapszíneként szerepelt. A díszített oromzatokra gyakran festették az építtetők, építők neveit, amit esetenként bibliai szöveggel és évszámokkal egészítettek ki. Kik is voltak azok a faragó-festő mesterek, akik faragásaikkal, színes festékeikkel a nyugat-dunántúli parasztházak oromzatait feldíszítették? Nevük többnyire ismeretlen maradt. Az egyik legszebb, de már elpusztult mikekarácsonyfai házoromzatot egy bánokszentgyörgyi asztalosmester festette, faragta. Az oromzatra csak ennyit vésett: „Simon Gábor pingátotta házo elejit Bánok Szentgyörgyi tislér 1865". Ismeretlen mester készítette a salomvári, a nagykutasi, a kerkateskándi, a vaspöri házoromzatokat is. Tőke János festő-asztalos nevét azonban a Vas megyei Hegyháton, de a Göcsejben is jól ismerték. 1869-1891 között működött. Legszebb alkotásai közé tartozik a Vas megyei Hegyhátszentpéteren még ma is álló lakóház házoromzata. Zalai munkái közül híres volt a Hagyárosböröndön 1885-ben épült lakóház festett oromdeszkázata. Tőke János mester és névtelen faragófestő társai feltehetően ugyanazok voltak, akik a falusi templomok mennyezetét festették, s a parasztotthonok tulipános ládáit, bútorait készítették, vagyis az ún. festőasztalosok. Feltételezhető, hogy ezek a mennyezetfestő, bútorfestő asztalosok honosították meg a festett házoromzatok divatját is. Munkájukat, díszítéseiket, mintáikat azután ügyes kezű, leleményes háziiparosok ellesték, eltanulták és továbbfejlesztették. A maguk és megrendelőik ízlése szerint variálták, át- meg átszőtték archaikus motívumokkal és a saját képzeletviláguk formakincseivel. Az adatok szerint az első díszes oromzatok a 19. század első évtizedeiben készülhettek. Virágkoruk a század 50-60-as éveire tehető, s ettől kezdve fokozatos hanyatlásnak indultak. A díszített házoromzatok megszűnésének fő oka az építőanyagokban történő változás volt. A század második felében ugyanis a hagyományos faépítkezés a tiltások, az egyre nehezebben beszerezhető faanyag, a városiasodás, a modernebb életformára törekvő igény és egyéb gazdasági okok következtében mindjobban háttérbe szorult. Az átalakulás a paraszti életformával, így a népi építészeti kultúrával való fokozatos szakítás jegyében zajlott le. Az építkezés új anyaga, s az új életforma nyilvánvalóan új építészeti stílust alakított ki, az épületek külső kiképzése, díszítése is új formákat öltött. 150. Geometrikus mintákkal díszített oromgerendázat, Milejszeg, 1951. 100
