Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Kézműipar, népművészet
Még hosszan írhatnánk a göcseji famunkákról, a szerszámkészítés sok titkáról, a pásztorfaragásokról és alkotóikról. Többet mondhatnánk a festő-asztalosokról, és talán nemcsak a híres házoromzatokról, hanem a jellegzetes göcseji festett ládákról, szekrényekről, falipolcokról is meg kellett volna emlékeznünk. Ezek mellett sorolhatnánk szép számmal azokat a kisebb-nagyobb fatárgyakat is, amelyek nem faragással, véséssel, esztergályozással és asztalosmunkával készültek, hanem vesszőből, forgácsból, fakéregből, vagy éppen a fa és zsúpszalma keverékéből. A göcseji férfiak hosszú téli estéken a füstöskonyhákban vagy a jó meleg szobai cserépkályhák mellett szívesen vettek maguk elé egy-egy köteg fűzfavesszőt, amiből vesszőkosarakat, méhkasokat, csirkeborítókat, vagy éppen a söprűket kötötték. Az ún. sziácsból, vagyis a vékonyra hasított mogyoróvesszőből kötötték az erdei gombaszedésre vagy eperés málnaszedésre alkalmas kis hosszúkás, hasas, kengyeles kosárkákat. Csavart zsúpszalmából sziáccsal kötötték a híres terménytárolók, a kópicok változatos formáit, a gyümölcsaszaló lészákat, asztalkarikákat, a vékákat, varrókosarakat. Végül, de nem utolsósorban meg kell 151. Vésett, karcolt, faragott, festett mintákkal díszített oromgerendák, emlékeznünk az asszonyok háziipari mundeszkák, Vaspör, 1959. kájáról, a szövésről és annak előkészítéséről. „... a' len és kender a' némberek közös munkájával egészen a' fonhatásig elkészíttetik... mind egyik asszony... a' szöszöt megfonja... ön maga meg szövi, és az így megkészített vászonyból férjének és gyermekeinek inget, gatyát, tarisznyát varr, a' tarisznyának kengyelét, melly közönségesen egy tenyérnyi széles vászon, olly mesterségesen kiismeri, hogy bár melly kitanult kisasszonytól sem lehetne különbet várni, és ha egyszer fejér ruha neműekkel szükségei pótolva vannak, szabadságában áll, felesleges vásznát akár nyersen eladva, akár inggé vagy gatyává készítve vásárra vinni 's ennek árából személyes szükségeit pótolni" - írja Plánder Ferenc a göcseji asszonyokról. Alig akadt olyan göcseji család, amelyben ne tudtak volna az asszonyok a kenderrel, lennel bánni és ne lett volna mindegyikük a szövés-fonás mestere még az 1900-as évek derekán is. A göcsejiek a kenderrel dolgoztak szívesebben, lent inkább Hetésben és a közeli Őrségben termesztettek. Nagyon sok a kenderrel kapcsolatos zalai dűlőnevünk. A legtöbb göcseji falu határában van „Kenderáztató", „Kenderáztató-patak", „Kenderek-köze", sok a „Kenderáztató-tóka", a „Kenderföld" és a „Kenderes" elnevezésű, de Mumor határában van egy „Lenáztató" is. Hosszadalmas és alapos munkát kellett annak végeznie, aki kenderfeldolgozással foglalkozott. Amikor a kender megnőtt, kézzel tövestül kiszaggatták, „kinyűtték". Azután a kenderáztató tokában, patakban 5-8 napig áztatták, majd kimosták és kis kévékbe állítva kitették száradni. Száradás után kendervágóval elvágták, szárát megtörték, tilolóval „eltilolták". A megtilolt kendert meg is gerebenezték. A szálát és a kócát különkülön félretették, s télen át megfonták rokkával. A kenderkócot felkötötték a rokkapálcára, és megcsavarva fonalat sodortak belőle, amit a rokka orsójára „töltöttek". A rokkát lábbal hajtották. Mikor az orsó megtelt, a megfont kendert „leáspolták", vagyis föltekerték a motollára. A fonás téli munka volt, és mire kitavaszodott, már lehetett is fehéríteni a fonalat. Volt, aki beáztatott hamuba tette, de olyan asszony is akadt, aki zabszalma közé csavarva a trágyadombba, a ganaj közé ásta egy éjszakára. így tisztult a fonál. Azután a patakra vitték, itt kiáztatták. Utána megszárították, majd pároló sajtárba rakták, forró hamulúgos vízzel „megpárolták". Újra megszárították, azután a gombolyítóra tekerték és gombolyagokba hajtották. Több hónap telt el a kender kinyüvésétől a fonál felgombolyításáig, és a házi dolgok elvégzése mellett úgyszólván egész nap, késő estig ezzel foglalkoztak a lányok, asszonyok. Hogy a világítással is takarékoskodjanak, és vidámabb is legyen ez a hosszadalmas munka, esténként egy-egy háznál többen is összejöttek fonni. Volt amikor, hogy minden héten máshoz mentek, ilyenkor négy napon át maguknak fontak, az ötödiken annak, akinél éppen voltak. Ahol nem fokla világított, hanem már petróleum, ott általában összeadták a pénzt olajra. 101