Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Szőke Béla Miklós: Mosaburg/Zalavár

SZŐKE BÉLA MIKLÓS olyan magasan volt, hogy már teljesen elpusztult. A hajót egy máshol elbontott római épület falazótégláival és tetőfedő cserepeivel fedték, a narthexbe azonban már csak nagyon hézagosan jutott a padlóborításból. Mivel sem oszlopgödrök, sem alapfalak nem határol­ták körül a templomot, alaprajzát jórészt a templom körül feltárt 805 sír által üresen hagyott terület rajzolta ki. Továbbá azok a - főleg a hajó két oldalán, egymás­tól szabálytalan távolságban talált - nagyobb kövek, melyekből ítélve a templom olyan, a közelmúlt népraj­zi építészeti emlékeiből is jól ismert „talpas ház"-típu­sú volt, ahol az alapokat kövekkel alátámasztott, nagy­méretű, vízszintes gerendák alkották. A nagyon egyszerű megoldású templom szélesen elterjedt típust képvisel. Alaprajzi formája Nyugat-Eu­rópában a Merowing-kortól kezdve általánosan hasz­nált. Korban és térben legközelebbi párhuzama egy Breclav-Pohansko-i kőtemplom, amelyben még a szentélyrekesztő korlát is nagyjából ugyanott volt, mint Zalaszabar-Borjúállás szigeten. Müller Róbert a templomot a Conversio alapján Wittimar templomával azonosítja, azzal érvelve, hogy amikor 865-ben Krisz­tus születése napját Adalwin, salzburgi érsek Priwina várában ünnepelte meg, a következő napon (tehát a Várszigettől nem nagy távolságban) Wittimar birtokán szentelt fel egy templomot Szt. István első vértanú tisz­teletére. (Wittimar templomát ugyanezen érvvel azo­nosították már a 9. században átépített Keszthely-fe­nékpusztai ún. П. bazilikával is. Mivel azonban ott hi­ányoznak a templom körül a Karoling-kori temetkezé­sek, kizárt, hogy az legyen Wittimar temploma.) d) Mosaburg/Zalavár társadalma A mosaburgi grófság arisztokráciájának és katonás­kodó nemesi középrétegének szükségleteit nagyszámú, speciális szolgáltatásokra szakosodott szolgálónép elé­gítette ki: takács, kovács, fazekas, ötvös, csontműves, továbbá mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó földműves, szőlész, kertész, halász, vadász, stb. Ezek részben az udvarházakban, részben különálló szolgáló­népi falvakban laktak, és bár megkeresztelték már őket s egyházi adót is fizettek, pogány szokásaikkal sem hagytak még fel teljesen. Mosaburg/Zalavár köré Priwina hívó szavára fél Európából érkeztek telepesek: az utóbbi két évtizedben itt feltárt temetők régészeti és embertani adatai alapján dunai bolgár, déli (dalmáciai óhorvát), nyugati (morva) szláv, germán (bajor, alemann) és északi szláv eredetű (wilz) elemek keveredtek a helyi, nyugati (duleb) szlá­vokkal már amúgy is kevert késő avar népességgel. Ennek a nagyon is vegyes etnikai összetételnek a vise­leti anyagban kevésbé látszik a nyoma. A viselet ugyanis erre az időszakra a köznép egységesülésével, paraszti sorba süllyedésével párhuzamosan homogeni­zálódott, leegyszerűsödött, az átmeneti, sok import­tárggyal is kevert avar kor véginél már jóval kevesebb elemből építkezett. A férfiak egyszerű bronz- vagy vascsattal összefo­gott övéről bőrtarsoly lógott - benne tűzszerszámmal, fésűvel, borotvával, vas árral, fenőkővel -, mellette, vagy az öv átellenes oldalán pedig egy bőrrel bevont fa tokban - amit gyakran egy vékony fémpánttal is meg­erősítettek - egy széles pengéjű, hegye felé csapott há­tú, vércsatornás vaskés. Minden közösségben van né­hány harcos, akit íjával, köpűs nyílhegyeivel, (szár­nyas) lándzsájával, ún. szakállas baltájával, harci késé­vel (ún. Sax), továbbá sarkantyúgarnitúrájával temet­tek el. Utóbbi lehet lemezes szíjbefogós, amikor a sar­kantyúszár ellapított végéhez szegecsekkel fogták a felerősítő szíjazatot, vagy csatos felerősítésű, amikor a sarkantyúszár végét zárt hurokká alakítva azt csatkari­kaként használták. A szíjazathoz külön csat, bujtató és szíjvég tartozott, utóbbi néha madár alakú. Kivételes eset, amikor a harcossal vágófegyvert, kardot is temet­nek. Egy ilyen utólag reparált, kétélű kard bizánci kör­nyezetből került a Garabonc-Ófalui temető egyik sírjá­ban (I. 55. sír) eltemetett harcoshoz. A nők fejdísze az egyszerű drótékszerek mellett a gyakran aranyozott bronzból készült, egy és kétoldalas Kettős temetkezés a Hadrianus zarándoktemplom temetőjéből 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom