Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Szőke Béla Miklós: Mosaburg/Zalavár

SZŐKE BÉLA MIKLÓS „rendszerváltó" adminisztráció tagja, csakúgy mint Mojmir a Morva völgyében, Ljudevit a Dráva-Száva közén vagy Borna Dalmáciában. Priwina felesége va­lószínűleg a Traungauban birtokos nagyhatalmú Wilhelm család tagja, neki magának a megkeresztelé­sét a császár, Német Lajos rendelte el. Kor- és „pálya­társaihoz hasonlóan nehezen illeszkedett be a Karo­ling-birodalom szigorúan szabályozott, kora feudális vazallusi rendszerébe. A birodalomba meneküléstől a zalai hűbérbirtokba iktatásig megjárta a Sirmium kör­nyéki bolgároktól Ratimar sisciai székhelyén át Salacho dux krajnai grófságáig a délvidéki központo­kat (ld. Conversio с 10). Ám a türelem ebben a külö­nösen „káderhiányos" térségben meghozta gyümöl­csét. Priwina és fia Chezil (~ Chozil, Kocel) jó keresz­tény, hű vazallus, megbízható , Reader" lett. A 840-es évek elejétől az új hűbéres Priwina min­den energiáját lekötötte grófságának megszervezése, székhelyének kiépítése. Az udvarházát kerítő erődítés felépítése után első dolga volt, hogy azon belül (infra munimen) egy templomot rakasson, amit 850. január 24-én a salzburgi Liupram (836-859) érsek Mária tisz­teletére szentelt fel. Ugyanekkor szentelte fel az érsek Priwina fia, Chezil részvételével Sandrat és Ermperht papok (presbyter) templomait is. A Conversio szöveg­összefüggése, a felszentelésen résztvevők azonossága alapján ezek az események közel egy időben, akár egyetlen napon is megtörténhettek. Sandrat és Ermperht templomai tehát valahol a Vársziget közvet­len közelében (akár a Várszigeten is?) állhattak, még ha a nekik ajándékozott erdők és rétek körüljárása alapján távolabbi helyre is gondolnánk. Ezek a birto­kok ugyanis nem kellett, hogy a templom és udvarház tőszomszédságában terüljenek el, a Zala-völgy akár­melyik oldalán is fekhettek. Egy ilyen körzet pedig ló­háton egy napon belül ténylegesen is körüljárható. Két-három év elteltével a salzburgi püspökség köz­vetlen fennhatósága alá eső Salapiuginnál, a Zala folyó kanyarulatánál (Zalabér táján) is templomot emeltek a szentéletű bajor térítőpüspök, Szt. Hrodbert (Rupert) tiszteletére (Conversio с 11). Ezt követően Priwina „kérésére" Liupram Salzburg­ból mesterembereket küldött, „kőműveseket meg fes­tőket, kovácsokat és ácsokat", akik Priwina városában (infra civitatem Priwinae) egy tiszteletre méltó templo­mot (honorabilem ecclesiam) építettek, amit a salzbur­gi érsek arra is előkészített, hogy szerzetesek zsolozmázhassanak benne (officium ecclesiasticum colere). Utóbbi kifejezés egyes elképzelések szerint ar­ra utal, hogy a templom még a Conversio összeállítá­sának idejére (870 k.) sem készült el teljesen, ezért az érsek nem szentelte fel, de engedélyezte, hogy „egyhá­zi cselekmények" történjenek benne. Az utóbbi évek ásatásai azonban bebizonyították, hogy 1.) a templom alaprajzi szinten csak egyetlen építési periódust mutat, 2.) a körülötte fekvő sírok leletei alapján a temetőt a 9. század második harmadának vége táján már megnyi­tották, 3.) a legkorábbi sírok alatt talált speciális mű­helymaradványok (harangöntő, üvegkészítő, stb.) ta­núsága szerint pedig a templom ekkor már teljesen be­rendezve állt. Végül a templom sajátos alaprajzából (ld. alább) az következik, hogy azok a vélemények lát­szanak beigazolódni, amelyek szerint itt az érsek egy zarándoktemplom működésével összefüggő, speciális feladatok végzésére adott engedélyt a szerzeteseknek. A Conversio szerint ebben a templomban „pihent Adrianus (Hadrianus = Adorján) mártír eltemetve" (In qua ecclesia Adrianus martyr humatus pausat). Feltű­nő, hogy a mártír neve elől hiányzik a „szent" jelző, amit a többi templom esetében nem felejt el kitenni a Conversio szerzője. Szokatlan maga a szófordulat (humatus pausat) is, ahogy a mártír elhelyezését a templomban leírja. Ez alapján nem kizárt, hogy az egész mondat utólagos betoldás a szövegben. Talán a betoldás természetéből adódó kényszerű szűkszavúság is az oka annak, hogy sem a templom felszentelésének idejéről és körülményeiről, sem pedig a mártír szárma­zásáról nem tudunk meg semmit. Ugyanezen városban (in eadem civitate) említ a Conversio még egy Keresztelő Szt. János templomot is, ám a templomról semmiféle egyéb adatot nem kö­zöl. Ezért felmerült, hogy ezt a nyilvánvalóan legko­rábbi templomot talán nem is a salzburgiak építették és/vagy szentelték fel. A városon kívül (foris civitatem) további 13 templom épült még Priwina éle­tében, amelyeket ugyancsak a salzburgi érsek szentelt fel. Ezek a helyek Dudleipin, Ussitin, Businiza, Bettobia (=Pettau-Ptuj), Stepiliperc, Lindolveschiri­chun, Keisi, Wiedhereschirichun, Isangrimeschiri­chun, Beatuseschirichun, Quinque Basilicae, Otachereschirichun, Palmunteschirichun. Bár a Conversio szerint Chezil idejében, a 870-es évek elejé­ig Mosaburg/Zalaváron újabb templomot már nem épí­tettek, a városon kívül 12 újabb helyen szentelt fel templomot az új salzburgi érsek, Adalwin (859-873): Szt. István protomártír tiszteletére Wittimar birtokán, Szt. Mihály arkangyalnak Ortahuban, Szt. Pál apostol­nak Werideben (ugyanott külön említik Szt. Péter apostolfejedelem templomát), Szt. Margitnak (Margaréta) Spizzunban, Szt. Lőrincnek (Laurentius) Temperhrcben, Szt. Péter apostolfejedelemnek Unzato birtokán Cellában, Szt. István protomártírnak Ztradachban, Szt. János evangélistának Quartinahaban és patrocínium nélkül felsorolva még Fizkere, Muzziliheschiricun és Ablanza, ahol templomokat szentelt fel Adalwin érsek. 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom