Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Kostyál László: Németh János művészetéről

KOSTYÁL LÁSZLÓ NÉMETH JÁNOS MŰVÉSZETÉRŐL Kis, mokány ember. Arcát ráncosra cserzette az idő, az elmúlt csaknem hét évtized. Kétharmad évszázadnyi idő, a magyar nép zivataros századai közül való. Emberünk szeme élénken csillog, mindent észrevesz, mindent megvizsgál, mindent megjegyez. Lát minden láthatót, s néha látja a láthatatlant is. Tekintete nem hidegen vizslató, mindig melegséget jóindulatot hordoz. Mondhatnánk úgy is: szeretetet, belülről fakadót. Németh János tudja, hogy e nélkül is lehet ugyan élni, de nem érdemes. Tapasztalatból tudja. Fejében, szemében, ujjaiban, zsigereiben évezredek tapasztalata halmozódott fel, s vált a sajátjává. Tudja így azt is, hogy a művészet egyik legfontosabb alkotóeleme a szeretet. A szakma szeretete és az ember szeretete. Ha e nélkül készül a mű, valami megfoghatatlan hiányérzetünk támad előtte. Nagy titok ez, igazából nem is tanítható, szívből kell buzognia. Ez lesz a szobor vagy kép hatásának sava-borsa. Évezredek művészetének leszűrt, elrejtett, s mégis érzékelhető titka ez, amit Németh János alkotásai ugyanúgy sugároznak, mint az etruszk kerámiák, a monumentális reneszánsz szobrok, vagy a göcseji pásztorfaragók munkái. A Pápáról Egerszegre származott, egykor talán csakugyan német család felmenői a harmadik generációig a kerámiával foglalkoztak, ismerték az agyag minden csínját-bínját. Kályhások voltak, nem gerencsérek, s közülük is a legjelesebbek közé tartoztak. Németh János Gábor nevű nagyapja messze környék legismertebb kályhásmestere volt. Műhelye az otthonául választott várost, Zalaegerszeget a mesterség jelentős központjává avatta, az itt készült kályhákra a Nyugat-Dunántúl számos kastélyából is érkeztek megrendelések. A nagy történelmi stílusok és a népi szemeskályhák hagyományait egyaránt felhasználó, a millenniumi kiállításon aranyéremmel elismert kályhásmester nagy megbecsültségnek örvendett. Műhelyét halála után fia, id. Németh János örökölte. Itt ismerkedett meg az agyaggal az ifjabb Németh János is, s talán a különböző korok és kultúrszintek alkotói mentalitását szintetizáló hajlama is ide vezethető vissza. A kerek kályhák a műhelyben - nagy, másfél méter átmérőjű - korongon, egyben készültek, s csak az égetés előtt kerültek feldarabolásra. Éppen ugyanúgy, ahogyan ma az egykori kályhásivadék nagyméretű domborművei. A különbség a technikában csupán annyi, hogy a reliefeknek az egyes rész-elemei kerülnek le a korongról, s egészítik ki egymást ízes kompozícióvá. A gyökerekhez való ragaszkodás Németh János esetében egyértelmű, technikai téren jelképesnek is tekinthető. A jelkép az ősök bölcsességére utal, amit mindig elismer, tisztel, felhasznál, ápol, és lehetőségei szerint kiegészít. E tág értelemben vett, tapasztalaton és hiten alapuló bölcsesség azután művészi tehetsége által megtermékenyítve alkotásainak kifogyhatatlan kincsesládájává válik. A szellemi kincsestár alapvető rétegét a népi kultúra alkotja. Göcsej föld- és erdőszagú, titkokat rejtő, legendákkal átszőtt dombjainak népművészete és hitvilága, az itt lakó egyszerű emberek generációk hosszú során át felhalmozott bölcsessége. A földet művelő paraszté, a botjára, csutorájára csodálatos díszt faragó pásztoré, a szépen csengő edényeket remeklő fazekasé, a primitív voltában is tökéletes bútorokat összeállító asztalosé vagy a borzongató regéket mesélő öregemberé. A betűt - televíziót, számítógépet, mobiltelefont stb. - sokszor nem ismerő embereké, akik valamilyen titokzatos módon mégis tökéletesen, helyes értékrendet kialakítva, a jót és a rosszat nevén nevezve tudtak eligazodni a világ104