Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)
Szűlői ház, gyermekévek
künk, az egész város megtudja az esetet, és gúny tárgya lehetett volna a Takács úr. Nagyon rendes ember volt, így mindenki hallgatott, csak maguk közt kuncogtak a szemtanúk. Az égetések - mindig reggel kezdődtek és este értek véget - szinte ünnepszámba mentek. Mindenki ott ücsörgött, aki tehette, a kemence körül. A kukoricafosztás is itt történt. Sok mese, történet hangzott el. Ha ott lehettem, szájtátva, némán, csendben hallgattam az érdekes dolgokat. Amikor késő este lett, és a kemence árkai már nagyon izzottak, és a levegő felhevült, nagy lett a huzat, a kemence morgott, akkor már tudták, hogy elérte a megfelelő hőfokot. Gábor bátyám, aki általában az égetést végezte, kihúzott egy be nem falazott téglát a kemence oldalából. Egy fogpiszkálószerűen kihegyezett, majd egy méteres fát bedugott, aminek vége azonnal meggyulladt, és mint egy fáklya fénye megmutatta, hogy kiolvadt-e egyenletesen a máz a csempéken. Még egyszer rádobtak az árkokra, hogy legalább egy fél óráig még tartsák az elért hőfokon a kemencét, így a máz mindenütt egyenletesen kiolvadt. Aztán téglával félig lezárták az árkokat. Utána nem volt szabad semmit bedobni a parázsra, nehogy a lehűlésnél füstgáz keletkezzen, ami nem tud már kiégni. A kemence kibontása az égetés utáni a harmadik napon történt. Talán ha vázlatosan is, de sikerült érzékeltetnem, milyen is volt a házunk tája, ahol a világra ébredtem. Mi lehettem volna más, ha nem apáink mesterségének folytatója, hiszen életük sodrása vitt engem az agyag felé. De nem is szerettem volna más lenni. Büszke voltam rájuk. Lélekkel, alázattal és hittel lehet csak ezt a mesterséget folytatni, és főként szeretettel. A mesterség, ahogy ők űzték, már maga a művészet; nem is akarok mást hozzátenni munkájukhoz, mint a magam üzenetét. Hagyatékukat átvinni a holnapba. i-/gy alkalommal Szombathelyen élő nagyszüleimnél voltunk édesanyámmal. Talán hat év körüli kisfiú lehettem. Amikor hazaérve beléptünk a kapun, egy nagy Mária szobrot pillantottam meg a műhely ajtaja előtt. Rohantam oda, és egyből letérdeltem előtte. Nagyon csodálkoztam, vajon ki az, aki ilyen szépet csinálhatott? Édesapám mondta, hogy egy Pataky 21 nevű művész agyagszobrát égették ki. 21 17. A családi műhely emeleti nagy helyisége. Az előtérben Gombos József „plattot" vág a hatalmas agyagtömbből, hátul nagyapám kalapban, oldalt Gábor bátyám és a segédek, 1930 körül. 21 Pataky Andor (1891—?) szobrász, festő. Türjén élt. О készítette Zalaszentgróton az első világháborús emlékművet.
