Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)
Szűlői ház, gyermekévek
Űzött a vágy, hogy egy igazi szobrászt lathassak. Nem mindennapi, különleges embereknek képzeltem őket. Kértem, nem hagytam békét apámnak, vigyen el egyszer egy szobrászhoz. Akkor a megyében Vörös János 22 volt az egyetlen ismertebb művész, akinek két szobra állt az ólai Jézus Szíve templomban és domborműve került az egykori ispotály falára. Később megismertem. Középtermetű, kissé köpcös, barátságos ember volt, inkább olyan kőfaragó, mesteremberféle. Az ügyesebb mesterek szobrokat és domborműveket is faragtak, mint például Wapper Ignác kőfaragó, aki a 20. század elején Kovács Károly első zalaegerszegi polgármester síremlékét is készítette. Ha tehettem, a műhelyben voltam. Beálltam a munkaasztal mellé, a segédek mindig helyet szorítottak, és csináltam a játékaimat agyagból. Lovat, puskát, repülőt, mindenfélét. A napok nyugodtan, a megszokott ritmusban teltek. Ha csengőszó hallatszott az utcáról, a kunyerált húsz fillérrel rohantunk a hadirokkant Fendrik bácsi kordéjához fagylaltért. Egy napon német kocsioszlop haladt át a főutcán. Később a terepjárók és egyéb járművek a mellékutcákat is ellepték. A miniszterelnök, gróf Teleki Pál öngyilkos lett. Nem tudta elviselni, hogy szerződésszegő lett. A felfegyverzett katonaság a Muraköz felé vette útját, Jugoszláviát lerohanni. Apámék emlegették, itt a világégés előszele. Kezdetben a vidéki élet még nyugodt volt, a műhelyben és a földeken folyt a munka. Az utcai földszintes házat, ahol születtem, elbontották, hogy majd újabb, szebb, nagyobb családi házat építünk. így rövid időre a 41. számú házban, albérletben laktunk. Közben elkészült az udvari ház, és visszaköltöztünk. A helyzet kezdett rosszabbra fordulni, mert a segédeket behívták katonának. Hart Józsit is a Don-kanyarhoz vitték. Felettünk Liberátorok légi kötelékei csillogtak a kék égbolton. Mind többször volt légiriadó. Egy alkalommal Gábor bátyámmal figyeltük a csillogó gépmadarakat, amikor süvöltő hangot hallottunk. Lerántott a földre. A vasutat bombázták. A későbbiekben, ha megszólalt a sziréna, ki erre, ki arra futott. Egyszer kimentünk Lali unokabátyámmal a szőlőhegyükre, közben légiriadót fújtak. Jöttek a gépek, újra az ismerős sü, or ,,„ .-w^ gyer völtésre lettünk figyelmesek, és a városban felszálló porfelhőre. Volt mekes paraszti családban született, ere- OJ ' r detileg géplakatos, majd elvégezte a egy távcsövünk, azon láttuk, hogy az utcánkban esett le a bomba. A Képzőművészeti Főiskolát. Az 1930-as ..,.,,, , ,,,,, л , ,, ... ,, , , ,,, , , , _,, x . . . , , 1ж , .. szüleim es a húgom a romba dőlt haz melletti pinceben húztak meg evek vegetol Nagykanizsán elt es alko- ° r ° tott. magukat. Iskolatársam apjának szabóműhelye volt a megszenvedett 22
