Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Szűlői ház, gyermekévek

15. A medve alakú dohány tar tó, 1930 körül (Németh János gyűjteményéből) is, pl. a Muraközből. Azon a vidéken elég jó hagyománya volt a fazekasságnak meg a kályhásságnak. Jól emlékszem Pintér Mihályra és Marusics Ferencre. Szegény, de szorgalmas, dolgos emberek voltak. Általában havonta hazajártak, és ilyenkor élelemmel felpakolva tértek vissza, ami egy hónapig kitartott. Egyik inasunk, Marusics Feri, mikor hozzánk került, elég tudatlan gyerek volt. Egy alkalommal a vihar leszakította a külső villanyvezetéket. Apám az utolsó pillanatban vette észre, s akadályozta meg a tragédiát, mert Feri szaladt, hogy összekötözze a drótokat. Segédeinkre, Kovács Lajosra, az ügyes, értelmes és kedves Hart Józsefre mindig tisztelettel néztem. A többi legény is mind nagyon ügyeskedett. Néha érdekes kerámia figurákat, medve alakú dohánytartó szelencéket is csináltak. Egy ilyet a mai napig őrzök. A legügyesebb köztük azonban az előbb említett Hart Józsi volt. Nagyon ragaszkodtam hozzá, ha ideje engedte, mindig rajta lógtam. Már egész kisgyerekként szerettem a jellegzetesen agyagszagú műhelyt. Néha a számból vették ki az agyagot, mert rágtam, akárcsak a csokoládét. Besettenkedve lestem sokszor, mit mesélnek egymásnak, és figyeltem, hogy milyen ügyesen tudnak bánni az agyaggal. Balázs János kocsisunk megbízható, rendes ember volt, de időnként bizony felöntött a garatra. Rendszeresen szállította Kanizsára a csempéket. A hosszú útra anyám mindig ellátta élelemmel. Néha a kocsi Kanizsáról visszatérve megállt a kapu előtt. О a kocsi alján feküdt a szalmán. De a lovak hazataláltak. A város határában több helyen is volt szántóterületünk, így a Landor-hegyen - ma már beépítették, s kint Ólában is. Két hold szőlőnk volt az Egerszeg-hegyen, gyönyörű szép területen, mellette gyümölcsös. A pince boltíves, a ház szalmatetős, később cserepes, tornácos volt. A pincetorokból meredek lépcsőn lehetett lejutni az ezer és háromszáz literes hordók közé. A vincellérünket és munkáshívónkat Simon Vendelnek hívták. О hozta a napszámosokat, és ő segített hozzáértőén a borfejtésnél és egyéb pincebeli munkáknál. Szikár ember volt, nagy ádámcsutkával. Csurgóra álló zsíros kalapja mindig a fején. A nadrágszára és bakancsa között kilátszott csontos bokája. 16. Édesapámmal szőlőhegyünkön, Munkásai hallgattak rá, ő volt a mi szőlőhegyünk „méltóságos ura". 19