Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)
Vándor László–Kovács Gyöngyi: Bajcsavár régészeti kutatása
BAJCSAVÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 53 nyilatkozott, hogy a „Bajcsaváron szolgáló hadinép oly védtelenül él a várban, mintha nyílt mezőn táborozna". Az ásatási megfigyelések szerint a palánkbástyák közötti várfal (kurtina) hossza 55, illetve 60 m, a két déli palánkbástya homlokoldalának hossza pedig 17, illetve 19 m volt, azaz a két bástya - bár azonosnak tervezhették a valóságban nem lett teljesen egyforma (3- ábra). A terepen mért adatok alapján a szabályos ötszögű vár belső területére közel 1 hektárt számolhatunk. Ha arra gondolunk, hogy a vár őrségét 1578 novemberében 112 német gyalogos, 300 haramia (azaz horvát-magyar gyalog) és 200 délszláv huszár alkotta, ez a tér meglehetősen szűk lehetett, még akkor is, ha a lovasok részben nyilván nem magában a várban laktak. A vár szűk voltát a grazi Haditanács egyik 1581. évi irata is szemléletesen panaszolta: „ez a vár a most benne tartózkodó lovas és gyalogos katonaság számára - területét tekintve - igencsak szűk, továbbá az egymás hegyére-hátára épített szállások miatt nincsen sem hely, sem terület védmüvek építésére. " A kialakult helyzeten később azzal próbáltak segíteni, hogy az őrség létszámát 1582-re mintegy felére (355 főre) csökkentették. A palánkfal szélessége - mint említettük - 4 m volt. A vár keleti oldalán a palánk külső cölöpsorát csak részleteiben sikerült dokumentálnunk, az a megfigyelt szakaszokon egészen a várárok szélén futott, így feltételezhető, hogy helyenként belecsúszott az árokba. A nyugati várfal megmaradt csekély szakaszán egy-egy kidőlt palánkfa elszenesedett maradványára bukkantunk. A déli oldalon egy helyen a palánk laza tömése egyszerűen „kifolyt" a járószintre. A palánk javításait egyébként leginkább itt, a legépebben megmaradt déli oldalon - mind a kötőgátnál, mind a két bástyánál - tudtuk megfigyelni. A délnyugati bástyánál (3. ábra) például a palánk a hozzá túl közel ásott, földbemélyített objektumok (381 és 388/2001) miatt megroggyanhatott. A gödröket betemették, betöltésükbe pedig sekélyebb, keskeny árkot vágtak, amelybe cölöpöket állítottak a fal megtámasztására. Az írott források által említett javításokat, a különböző évek palánképítkezéseinek nyomait (ezekre Id. Leopold Toifl tanulmányát) régészetileg elkülöníteni, évhez kötni, sajnos, nem tudtuk, az időpontokat legfeljebb egy-két esetben lehet valószínűsíteni. A vár északi részét téglafal erősítette, azaz a homokdomb rézsútosra kiképzett oldalát, a várárok belső részét, nem túl széles - alapjainál is csak 100-120 cm vastagságú - ó-olasz jellegű bástyákkal erődített téglafallal támasztották meg (4. ábra). A téglafalazású kötőgát hossza 43 m, a bástya homlokoldala 31 m, szárnya 5 m volt. Az északkeleti tégla-védmű mellett előbukkantak a Kanizsa felé néző kapu és felvonóhídja alapjai. 4. Téglaerődítés a vár északi oldalán