Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Vándor László–Kovács Gyöngyi: Bajcsavár régészeti kutatása

54 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI A téglafalról előbukkanása, illetve az ásatások előtt még nem volt tudomásunk, a Leopold Toifl által újabban feltárt grazi levéltári források azonban építésének idejét is egészen pontosan megadják. Ezek szerint „1580 márciusában a kőművesek a részben már beomlott árkon belül felhúztak egy téglafalat, és mésszel vakolták be a nem sokkal azelőtt felépített bástyákat". A fennmaradt írott források jelenlegi ismereteink szerint nem szólnak arról, hogy e téglaerődítést eredetileg tervezték-e, valószínűleg azonban megépítését épp azt követően határozták el, hogy a várárok ezen a szakaszon már 1578-ban beomlott. Azaz a tégla-támfalat feltételezhetően az előállt helyzet kényszeríthette ki. Arra, hogy mindezek után a téglafalat esetleg körbe is tervezhették, csak szerény utalást találunk: az 1581. évi Vintani-féle jelentés - amely a palánkot (Zaun) külön tárgyalja - azt írja, a fal (Maur) „nincs körben [még mindenhol] felhúzva". A régészeti megfigyelések szerint mindenesetre teljesen bizonyos, hogy a várat sohasem vette körbe téglafal, az csupán a Kanizsa felé néző, kapuval is „meggyengített", omló északkeleti szakaszon épült ki, bár a feltárás idejére elpusztult északnyugatiról, illetve a nyugati oldalról sajnos nincs információnk. A téglafal átlagosan 1-1,5 m, néhol közel 2 m (180 cm körüli) magasságban megmaradt, az északi bástyánál azonban már csak egy-két téglasor jelezte a bástya csúcsát. A fal állapota a feltárást követő egy év alatt igen megromlott, megtartására semmilyen formában nem volt mód. A megfigyelések szerint a rossz minőségű téglákat a kőművesek hol homokba, hol habarcsba rakták. Az ásatás folyamán helyenként kidőlt falak tünedeztek elő, a falomlás - miután a várat a nehézségek ellenére folytonosan javítgatták - valószínűleg 1600 után történhetett. Baj csavar stratégiai szempontból igen fontos helyen épült fel: mocsári átkelőt védett, a várdomb pedig Kanizsától délre az első valóban magas pont. A homokos talaj következtében azonban a várépítőknek komoly problémákkal kellett szembenézniük. A küszködés a korhadó karókkal, a rozoga és beomló falakkal állandósult, az 1580-1590-es évek „vég nélküli javítgatások"-kal teltek, amelyek egyre több pénzt emésztettek fel. Egy újabban feltárt, 1588. évi stájer forrásidézet jól tükrözi a várba érkező biztosok és építőmesterek kétségbeesését: „Isten bocsásson meg azoknak az építőmestereknek, akik az építkezési munkák kezdetén [1578-ban] figyelmen kívül hagyták a jó fekvésű IsAurakeresztúrt, és a bajcsavári erősséget a leghaszontalanabb homokos talajra építették. Ez nem csak Károly főherceget, de a stájer tartományt is hatalmas költségekbe verte, mind az építkezés, mind a vár ellátása kapcsán. Bajcsavár veszélyes hely lett."