Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Leopold Toifl: Bajcsavár története stájer levéltári források alapján

fenyegetett, 1579. január elején például Zrínyi György újabb támadástól tartott. Az efféle híreket Grazban azonban meglehetősen könnyelműen kezelték; amit jól bizonyít, hogy a Bajcsaváron állomásozó katonák fizetetlenek maradtak, és így félő volt, hogy fellázadnak. Végül a rendi kormányzat január 26-án engedett, és megígérte, hogy február végéig a várkatonaság teljes zsoldját megkapja. Az ekkor kötött szerződés szerint 1579. március elejével Rudolf császár és királynak kellett volna átvennie Bajcsavár ellátását. Ez ellen viszont a bécsi udvari haditanácsnokok hevesen tiltakoztak, de a grazi Belső-ausztriai Haditanács ugyancsak (és továbbra is) a stájer tartományra hárította az új várral kapcsolatos anyagi terheket. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a tartós török fenyegetés ellenére Grazban a várőrség egy részének elbocsátásával próbáltak pénzt spórolni. 1579. május 7-én immáron Károly főherceg is beavatkozott a tárgyalásokba, és határozottan követelte, hogy a német gyalogokat tartsák meg Bajcsaváron, mivel - állítólag - a magyarok rosszul teljesítették feladataikat. A főherceg inkább 50 haramiát és ugyanennyi huszárt akart elbocsátani, hogy az így megspórolt összegből fizethessék a német gyalogosokat. Bár ebben végül Grazban megállapodtak, ám a következő esztendőkben többször is bebizonyosodott, hogy a stájer tartomány csak a főherceg udvarának vagy magának a főhercegnek a nyomására fizeti ki a zsoldot. A hadinép így - miként a törökellenes határvédelem más váraiban is - olykor akár egy évet is várt fizetségére. Mindazonáltal a 100 német gyalogosnak havi 634 forintot, a 200 huszárnak havi 932 forintot, a 300-ra gyarapodó haramiának pedig havi 978 forintot kellett ekkor a stájer rendeknek előteremteni, ami a szlavóniai végvárak immáron több évtizedes állandó fenntartása mellett igen komoly anyagi problémákat jelentett számukra. Hasonló nehézségekkel járt a Bajcsaváron továbbra is szükséges építési munkák finanszírozása. Az erődítmény közel sem minden része volt kész, hiszen ekkor a tervezett öt bástyából csupán egy-kettő állt. Ráadásul időközben kiderült, hogy a vár homokos talajra épült, és ezért hamarosan düledező-omladozó állapotba kerül. A helyzetet rontotta, hogy 1579. június 16-án a stájer rendi kormányzat megtagadta a grazi haditanácsnokoknak az építési költségek kifizetését, arra hivatkozva, hogy Bajcsavár erőssége nem fog sokáig állni, majd követelte, hogy Károly és Ernő főhercegek vállalják át tőlük a költségek egy részét. Mindezek ellenére folytatódtak a javítási, bővítési és további munkák a folyamatosan építésre szoruló, „roskadozó" váron. 1580 márciusában a kőművesek a részben már beomlott árkon belül felhúztak egy téglafalat, és mésszel vakolták be a nem sokkal azelőtt felépített bástyákat.