Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Pálffy Géza: A Bajcsavárig vezető út. A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században

következtében az országban polgárháború dúlt, miközben a Szapolyai János királynál tetemesebb anyagi erőforrásokkal rendelkező I. Ferdinándnak sem volt még ez időben Közép-Európában kellő gazdasági háttere az új magyarországi végvárvonal megszervezéséhez, hiszen a Habsburg Birodalom központja ekkor még nem Bécs, hanem V. Károly császár székvárosai, Toledo és Madrid voltak. Idő kellett a határvédelem irányítására alkalmas apparátus és a törökök szokásait kiismerő új diplomáciai szervezet megteremtéséhez, valamint az időközben megkezdődő jelentős hadügyi fejlődés (az ún. hadügyi forradalom) eredményeinek (tűzfegyverek elterjedése, modernizálódó erődépítészet, korszerűsödő hadügyigazgatás stb.) alkalmazásához is. S noha Buda 1541. évi eleste után végleg kiderült, hogy a megfogyatkozott Magyar Királyság saját anyagi erőforrásaiból egyedül nem lesz képes az új védelmi rendszer kiépítésére és ellátására, az osztrák és stájer rendek - elsősorban magyarországi helyismeret hiányában - nemigen mérhették fel kellőképpen, hamarosan mily nagy veszélybe kerülnek. Bécsből vagy Grácból, de gyakran még a királyság új fővárosából, Pozsonyból nézve is, az ország közepén fekvő várak távoli véghelyeknek tűntek, így a magyar rendek egy részében is nehéz volt ez időben valódi jelentőségüket tudatosítani. Mindezek a tényezők együttesen járultak ahhoz, hogy az 1541 után eltelt másfél évtizedben az új határvédelem kiépítésében a Dél-Dunántúlon még sem a helyi erők összefogása, sem a stájer rendek segítsége nem lehetett, nem volt igazán jelentős. Az utóbbiak a tartományuktól még távolinak és csekélynek tűnő dél-dunántúli török veszély miatt nagyobb segítségnyújtásra nem kényszerültek. Valójában pozitív fejleményként tartható számon, hogy a Gráctól távoli Pécsre Buda elestét követően, 1542-ben - a püspöki és dunántúli főkapitányi katonaság mellé - a rendek költségén 90 huszár és 100 magyar gyalogos került. Sőt 1543 első felében egy alkalommal a neves stájer kereskedővárosból, Pettauból már jelentős mennyiségű hadianyagot (6000 különféle golyót és sok mázsa lőport) is szállítottak Pécsre, amely - részben legalábbis - bizonyosan a gráci hadszertárból származott. Az éppen csak születőben lévő dél-dunántúli határvédelem ellátásában ezek jelentették a stájer rendek szerepvállalásának kezdeteit. Siklós, Pécs és a közeli kisebb erődítmények (Pécsvárad, Márévár, Szászvár és Anyavár), valamint északabbra Döbrököz, Tamási, Simontornya, Ozora és Endréd (1 ábra), 1543-1545. évi elestével a török frontvonal a Dél-Dunántúlon néhány tucatnyi kilométerrel nyugatabbra tolódott, azaz Tolna és Baranya megye csaknem teljességgel török megszállás alá került. Ennek ellenére a stájer rendek részvétele az itteni határvédelemben nem