Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Gál Erika: Madárleletek a bajcsai várból

MADÁRLELETEK 103 melegvizű deltákat kedveli, ezért minden bizonnyal szállították a bajcsai erősségbe. Amennyiben helyben zsákmányolták, jelenléte a muravölgyi mocsárvilág nagy, nyílt vízfelületeire utal. A csont diafízisén vágásnyom észlelhető. A szinte kizárólag halat fogyasztó madarak húsa mai ízlésünk szerint kellemetlenül markáns ízű, mindazonáltal egy ilyen nagy termetű madár kecsegtető húsforrás lehet. A vörösgém és a szárcsa Magyarországon költő madarak. Mindkét faj mocsaras környezetben él, valószínűleg vadászat közben ejthették őket. A gém teljes kézközépcsontját a 333-as ház területén találták lúd- és tyúkcsontok társaságában, ami közvetve a gém elfogyasztására utal. E csont proximális végén vágási nyomok láthatók. A szárcsalelet (csüdtöredék) szintén lúd- és tyúkcsontokkal együtt került napvilágra a 165-ös objektumból. A héja és a karvaly kedvelt ragadozó madár, amelyeket alkalomadtán solymászathoz használtak a középkorban. Boev (1991) hasonló adatokat közöl már a 2-6. századi Nicopolis ad Istrum római városban talált leletekről. Egyes népek fogyasztják is a ragadozókat. Erre utalhat a bajcsai várban talált héja felkarcsonton (humerus) észlelt perzselési nyom, de az sem kizárt, hogy véletlenül sodródott valamelyik tűzhely közelébe. Ez a hím példánytól származó héjacsont lúd-kézközépcsont (carpometacarpus) társaságában került 2. Házilúd a németalföldi Adrian Collaert 1600 körül megjelent albumából