Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Gál Erika: Madárleletek a bajcsai várból

104 GAL ERIKA elő a 157-es objektumból. Egy nőstény egyedhez tartozó karvaly lábszárcsont (tibiotarsus) szintén egyedüli madárlelet a 105-ös objektumban. A pusztai sas jelenléte igencsak meglepő Bajcsán, figyelembe véve, hogy ez a faj Afrikában és Dél-Ázsiában elterjedt, és csak elvétve, vándorlás közben fordul elő Európában. Ezért úgy gondoljuk, hogy a pusztai sast nem Magyarországon ejtették el, hanem másként, pl. ajándék formájában kerülhetett ide. Az egyetlen csüdcsont (tarsometatarsus) nőstény egyedhez tartozott, és lúd-, valamint tőkésréce-leletekkel együtt találták a 218-as objektumban. Az örvös galamb közepes termetű vonuló, erdei környezetben élő madár. A lelet a hajdani kapitányi lakhelyhez közel eső 173-as objektumból került elő, ahonnan az állatmaradványokon kívül emberfejekkel díszített (maszkos) bronz övveretek is származnak. Ezt a madarat valószínűleg kedvtelésből tarthatták. A szomszédos 174-es objektumból került elő a madárleletek másik érdekes darabja, egy vetési varjú koponyája. A csont meglepően jó állapotban van, így pontosan azonosítható és mérhető. A dolmányos és vetési varjú koponyájának csonttani bélyegei, akárcsak méretei, nagyon hasonlóak. Méretei alapján azonban a bajcsai lelet inkább vetési varjúnak bizonyul. A koponya homlokcsontján 3-4 gyógyult ütésnyom látható, amelyeket éles tárggyal ejthettek, akár maguk a madarak verekedés közben, csőrükkel. Mivel a koponya aránylag épen és egymaga került napvilágra, a legkevésbé valószínű, hogy a varjú élelmezési célokat szolgált volna. Figyelembe véve a vár lakóinak összetételét és társadalmi pozícióját, ez a madár is lehetett „házi kedvenc". A varjúfélék közismerten barátságos, intelligens madarak, fióka kortól felnevelve megszeretik gazdájukat és ragaszkodnak hozzá. A magyarországi középkori Corvida-leletek összefoglalásában Bartosiewicz olyan erdélyi varjú- és csókakoponyákra utal, amelyeket a 18. században - egér- és verébfejekkel együtt - a hathatós kártevőirtás bizonyítékául be kellett mutatni a hatóságoknak. A madárcsontok között volt egy megmunkált darab, a 298-as objektumból egyedüli madárleletként előkerülő lúd felkarcsont (humerus). A sima, szürkés-márványszínű leletet a csont disztális fele alkotja, a diafízis egyenes vonalban keresztbevágott, az epifízisen pedig (a fossa muscularis brachialis szintjén) egy szabályos, 5 mm körüli átmérőjű lyukat fúrtak. Az egyszerű tárgy rendeltetése ismeretlen. A bajcsai várban talált tyúk- és lúdcsontok e két házimadárfaj fontosságára utalnak. A házi emlősállatok maradványaihoz hasonlóan azonban nem dönthető el, hogy milyen mértékben származnak helyben tartott