Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Csikány Tamás (Budapest): Josip Jellačić altábornagy a magyar szabadságharcban

CSIKANY Tamás ján álló magyar haderő, a miniszterelnök jelenlétében megtartott sukorói haditanács határozata értelmében nem folytatta a hátrálást, hanem megállt és készült a csata elvállalására. Jellačič serege szeptember 28-án már Székesfehérvár és Pákozd között állt. Ezen a na­pon kiderült, hogy a magyarok nem hátrálnak tovább, így a horvátok kémszemlékkel, harcfel­derítéssel próbáltak adatokat szerezni. Ezek alapján Jellačič elhatározta, hogy másnap megtá­madja a magyar csapatokat. Terve szerint csapatait három oszlopba sorakoztatta, a balolda­linak lett volna a feladata a magyar harcrend megkerülése és a tó felé szorítása a közép támo­gatásával. A bán személyesen a középső oszlopot vezette. Szeptember 29-én reggel a mintegy 17.500 fős magyar sereg Pákozd és Sukoró között várta a horvát támadást, amely a bán terve szerint a balszárny támadásával hat óra körül meg is kezdődött. A Kempen-hadosztály támadása azonban rövidesen elakadt. Az időközben meg­kezdődött heves tüzérségi tűzben a közép támadása sem vezetett sikerre. Jellačič ismét előre rendelte a balszárnyat, de ismét eredménytelenül és kudarcba fulladt a közép újabb kísérlete is. Ezután kora délutánig tüzérségi párbaj folyt. Jellačič ebben a csatában nem használta teljes erejét, nem vállalkozott egy mindent el­döntő csatára. Ezt elsősorban azért nem vállalta, mert visszavonulási útja meglehetősen bi­zonytalan volt, távol bázisától egy népfelkeléstől zavart visszavonulási és utánpótlási vonallal háta mögött, egy meglepően nagy ellenállást kifejtő magyar sereggel szemben, minden erejét nem használhatta fel. A csatában magyar részről a veszteségek elenyészőek voltak, horvát rész­ről hozzávetőleg száz fő esett el, sebesült meg, vagy tűnt el. 7 A sikertelenséget látva a bán három napos fegyverszünetet kötött Mógával. Ezt követő­en tájékozódott a Roth és Phillipovich tábornok által vezetett tartalékhadosztály helyzetéről. Miután kiderült, hogy erre az erőre egyelőre nem számolhat, megszegve a fegyverszünetet, egy kb. 1150 fős utóvédet Székesfehérváron hátrahagyva, Komárom felé elvonult. Első célja az volt, hogy bejusson a várba, de miután zárt kapukat talált, továbbvonult Győr, Magyaróvár fe­lé. Október 3-án az uralkodó Jellačičot nevezte ki a magyarországi császári-királyi hadak főparancsnokává, feloszlatta a magyar országgyűlést és az országban bevezette a haditörvé­nyeket. Ezen manifesztumnak azonban nem tudott érvényt szerezni, hisz a bán éppen Bécs felé tartott. Az események menetét nem sokkal később már az október 6-i bécsi forradalom hatá­rozta meg. Ennek kitörésében egyébként fontos szerepe volt Jellačič azon levelének, melyet Latour hadügyminiszterhez küldött és melyben csapatokat kért. Ezen csapatok elindulását aka­dályozták meg a bécsiek és ez volt a szikra, amely elindította a forradalmat. A bán a forradalom hírére csapatainak megbízhatóbb részével Bécsbe sietett, a gyenge felszereltségű, fegyelmű népfelkelőket, pedig Horvátország felé útba indította. Bécshez köze­ledve egyesült a helyőrség kiszorult csapataival, melyekkel együtt a császárvárost dél felől kö­rülzárták. Északra a Csehországból érkező Windisch-Grätz tábornagy seregét várták. A zár október 23-rájött létre ezt követően ultimátumban szólították fel a várost megadásra. Ennek többszöri elutasítása után a tüzérség 27-én kezdte el lőni a várost, melynek hatására a felek tárgyalni kezdtek. A megegyezést a magyar hadsereg támadása akadályozta meg. A magyar sereg ugyanis a pákozdi csata után meglehetősen körülményesen ugyan, de megindult Jellačič után. Egy része ugyanakkor Roth és Phillipovich csapatait kényszerítette fegyverletételre. A magyar csapatok Parndorfig követték a horvát erőket itt táborba szálltak és többnyire várakoztak, hogy a politikai és a katonai vezetés eldöntse, hogy mi legyen a tenni­206

Next

/
Oldalképek
Tartalom