„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)
Buzási Enikő: Dorffmaister portréi és megrendelői
Dorffmaister alkotásai közé sorolhatjuk. (Függelék 18. sz.) Az attribúciót időben közeli jelzett portréi több-kevesebb szemléleti és részlet-rokonsággal támogatják. Közülük első helyen a tán egykorú, csak fotóról ismert, Desfours Ferencet fiával ábrázoló kettős képmás, (1783) amely hasonlóan szikár megoldású, de amellyel az arc felépítésében, a kéz Dorffmaisterre jellemző kissé darabos megformálásában, valamint a lombos háttér kialakításában sok egyezés mutatkozik. (Függelék 21. sz.) Ez utóbbi részletekkel egyébként az Artner-portrén, illetve Adam Orsich képmásán is hasonló megoldásban találkozunk. Az evezős-kép domináló hideg (szürke, zöld, kék) tónusai ugyanakkor a késői művek színválasztását (Jankovichné Kiss Katalin ravatalképe, 1992) előlegezik. Az attribúció szempontjából nem elhanyagolható a család és Dorffmaister rendszeresnek mutatkozó művész-megrendelő kapcsolata sem, aminek legismertebb példája Niczky György későbbi, 1790-ben festett ábrázolása. (Függelék 29. sz.) A reprezentatív megoldású portrékban meglehetősen szegény Dorffmaister-életművet két további, típusban Niczky István egészalakos ábrázolását követő arcképpel is kiegészíthetjük. A Cziráky család arcképgalériájának két legigényesebb darabja, Cziráky József és felesége Barkóczy Borbála eddig ismeretlen festő alkotásaként számon tartott portréja - még a képek jelenlegi, restaurálatlan állapotában is - annyi szembetűnő azonosságot mutat elsősorban Niczky képmásával, de a festő egyéb, részben más műfajba tartozó munkájával is, hogy okkal vethető fel velük kapcsolatban - egyelőre feltételesen Dorffmaister szerzősége. (Függelék 25-26. sz.) Az attribúció egyik legfontosabb érve a Niczky-arckép és Cziráky József portréjának gyakorlatilag azonos kompozíciója. A két portré teljesen egyező képi környezettel készült ugyanis, csupán némely részletben figyelhető meg különbség. A közös eredet amint azt az arcképgalériát feldolgozó Székely Zoltán találóan megállapította 27 - egy háromnegyedalakos metszet, amely Rigaud Philipp Ludwig Sinzendorf 1728 körül festett portréját sokszorosította, s amely két változatban is ismert, Claude Drevet, valamint Johann Ernst Mansfeld kivitelezésében. 28 Mindkét festményen a metszeten láthatóval egyező a kannelurázott pilaszterekkel tagolt építészeti háttér, az azonos formában rögzített drapéria, az alatta elhelyezett asztallal, illetve kőtalapzattal. Amíg azonban a kompozíció baloldalát szegélyező toszkán oszlop - vagyis a kompozícióátvételt ténylegesen bizonyító részlet - a metszeten a figura mögötti képtérben, a háttérkulissza részeként jelenik meg, addig a két festményen egymással megegyezően az előtérben, mintegy kapurészlet hatását keltve. Ez a talán lényegtelennek látszó kompozíciós különbség a metszetelőkép, valamint a róla készült festmények között, a kompozíció megváltoztatásának, „egyénivé formálásának" azonos módja, úgy gondolom, ezúttal azonos festőre is vall. A Bjelovárra szánt, s feltehetően elkészülte után nem sokkal odakerült Niczky-portré kompozíciójának utólagos átvétele ugyanis aligha jöhet szóba. Niczky István arcképéhez igazodva logikus lenne az 1776 körüli datálás a Cziráky-portrék számára is, a festői jellemzők azonban inkább egy későbbi időpontot tesznek elfogadhatónak. Különösen ha a kevésbé átfestett női arcképből ítélünk, amelynek legközelebbi társát Dorffmaister munkái közt 1790re datált lappangó női portréjában találjuk meg. A készítési idő meghatározását mindazonáltal nemcsak a restaurálatlan állapot nehezíti meg, hanem a képek különböző festői műfajok megoldását idéző karaktere is. Barkóczy Borbála ábrázolása világos élénk színekkel festett és „kerekdeden" formált rokokó arckép, amelynek könnyű kézzel megoldott háttérkulisszájában és előtérbe omló drapériájában Dorffmaister mintha díszletfestő gyakorlatát elevenítette volna fel. A rendelkezésre bocsátott előképekhez pontosabban igazodó női képmás mindazonáltal „hiteles portré" lett, ellentétben Cziráky József ábrázolásával, aki akár a festő monumentális jeleneteinek „marcona" figurái közül is származhatna, nehézkessé egyszerűsített alakja, „típusként" kezelt arcvonásai olyannyira nélkülöznek mindenfajta egyénítést és portréjelleget. A Czirákyak azok közé a családok közé tartoztak, akik - részben inkább adatokból tudhatóan rendszeres foglalkoztatói voltak Dorffmaisternek. 1779-ben a kenyéri templomot festtették ki vele, előtte azonban eddig meg nem határozott munkán Lovasberényben is dolgozott a számukra. 29 Ugyancsak vele készíttették el a ciráki templom egykori főoltárképét, 30 de valószínűleg a család számára dolgozott 1785-ben is, amikor a kemenesmihályfai templom munkáival kapcsolatos levelezésében megemlíti Szily püspöknek, hogy Kenyériben lakik Cziráky grófnál. 31 A megbízó valamennyi esetben Cziráky László, Cziráky József idősebb fia, aki egyúttal az arcképeknek is megrendelője volt, - velük szüleinek, elsősorban a család számára grófi rangot szerző apjának állítva emléket. A képek e rendeltetésnek megfelelően az ősgaléria-portrék reprezentatív típusát követik, s csupán feltételezni lehet velük kapcsolatban, hogy egykor a lovasberényi kastély számára készültek. Nemcsak azért, mert Lovasberény 1730-ban az apa, Cziráky József vásárlásaként jutott a család tulajdonába 32 de azért is, mert úgy tűnik, hogy az 1763-ban kibővített kastély addigi tulajdonosa, Cziráky György halálát követően 1776-tól a család központi rezidenciája és Cziráky László egyik legfőbb tartózkodási helye 130
